Olvasónk levele (3)

Kérdés érkezett a blogra egy tisztán együtt járó pár egyik tagjától:

"Milyen konkrét tanácsokat tudtok adni a közös lelki élettel kapcsolatban? Kicsit úgy érzem, ezen a téren megakadtunk, még mindig szinte csak a személyesen megélt vallásosság van jelen az életünkben. Egyedül a közös misére járás, néha egy-egy közösen elmondott ima vagy Biblia-olvasás színesíti. De valahogy nem érzem elég mélynek..."

Válaszunk:

A lelki élettel kapcsolatos kérdésed fontos téma felé terel. Helyesen érzed, hogy most van itt az ideje, lehetősége lelkiekben mélyülni. S hogy ez gyakorlatban mit jelent? Minden párnak mást, de valahol ugyanazt. Ha megvan a saját lelki életetek, az jó kiindulás. Gyakorlati tanácsok a közös lelki élet kialakítására?

Ami nekünk a férjemmel sokat jelentett az együtt járásunk idején, az a péntek esti Taizéi imaóra volt, ami után hatalmasat sétáltunk és beszélgettünk, illetve heti egy esti mise. De minden párnak magának kell látni, hogy őket mi segíti.

Ami fontos: nem csak a közös Biblia olvasás, ima, mise jelenti a lelki életet. Ezek fontosak, de van emellett mg valami, ami jobban elmélyíti, és felkészít a közös életre, a hétköznapokra: a közösen vállalt szeretet-kalandok, és azok megbeszélése: egy Ige kiválasztása, és életre váltása, és annak megbeszélése együtt, hogy hogy éltétek meg ugyanazt külön-külön. Ez felér egy imával : ) Csak tudatosan kell csinálni rendszeresen, hogy megtanuljatok kommunikálni a lelketekről, lelki tapasztalataitokról, gyengeségeitekről (!).

Emellett biztosan ismertek olyan házaspárokat, akik lelki élete számotokra példa. (Ha nincs, keressetek : ) És kérdezgessétek őket arról, hogy alakították ki tudatosan a közös lelki életet. Nem alakul ki spontánul, tudatosan kell felépíteni. Mások konkrét tapasztalata sokat segíthet.

Személyes tapasztalat, amit más párok is megerősíthetnek: amit egy együtt járó, vagy jegyespár kialakít lelki élet gyanánt a házasságkötés előtt, az ha nem is a végleges állapot, de onnan hatalmas minőségi ugrást nagyon nehéz elérni az esküvő után. A lelki élet kialakításában nem segít, amikor már testileg is együtt van a pár. Az alapozásra az együtt járást kell felhasználni: tudatos közös lelki kalandok, azok megbeszélése, életrendbe beleépített rendszeres alkalom a közös lelki életre (imaóra, mise, jegyes hittan stb.) Ha ez kialakításra kerül, az olyan erősforrás lesz a pár életében, ami bármilyen (aláhúzom: bármilyen) krízisen átsegítheti őket, hiszen nagyon erős kapcsolatot, "kötelet" jelent a pár életében, ami akkor is összetartja őket, ha az élet keményen küzd, hogy szétválassza.

Amit most tehettek: teljesen tudatosan építsétek bele a találkozásaitokba Istent (ha csak egy közös fohász, vagy lelki tapasztalat megosztása idejére is). Nagyon könnyen kimarad : ) Főleg ha az alternatívát a szerelem testi kifejezése jelenti. Tudatos odafigyelés, elhatározás hiányában kevés az esély, hogy lelki beszélgetést választja a pár fincsi összebújás helyett. Még nem találkoztam olyan hús-vér párral, akiknek az együtt járás alatt a lelki kapcsolata igazán elmélyült, ha a testi kapcsolat építésén is dolgoztak ugyanakkor. Nagyjából vagy-vagy. Ezt durva így leírni, de valahol nagy igazsága van: sokkal egyszerűbb testi szinten kifejezni a másik iránti szeretetemet és megélni ebben az összetartozás érzését, mint tudatosan építeni a lelki kapcsolatot. Mérföldekkel tovább jut a pár lelki összeérésben, ha a testi összeérést a házasságkötés utánra napolják.

Lehet szép házasság mély lelki kötelék nélkül. Szép, nyugodt házasság. De elképzelhetetlenül több lesz a kapcsolat vele.

Együtt járó párok tanúságtétele (1)

A 200. blogbejegyzés örömére új "rovatot" indítunk, együtt járó párok mesélnek majd arról, miért is döntöttek a tiszta együtt járás mellett, milyen örömeik és nehézségeik vannak stb. Fogadjátok szeretettel Márti és Bence tapasztalatát, akik a balra található fényképet is küldték magukról : )

Kik vagytok, hogyan ismerkedtetek meg, milyen alappal indultatok?

Márti és Bence vagyunk, 20 ill. 21 évesek. Kicsit több, mint 3 éve döntöttünk úgy, hogy közösen szeretnénk tovább haladni a Jóisten felé. Gyerekkorunk óta járunk a Fokolár Mozgalom rendezvényeire, táboraiba, egy ilyen alkalommal ismerkedtünk meg igen fiatalon, 13 évesen. Mivel egy Budapest-Szeged távolság választott el bennünket egymástól, főleg levelek és az időnkénti rendezvények tették lehetővé a barátságunkat. Idővel aztán egyre gyakoribbak lettek a találkozások, beszélgetések, örültünk annak, hogy megoszthatjuk, elmesélhetjük az életünket egymásnak. 17 évesen már illett bevallanunk magunknak is, hogy mindketten szépen beleszerettünk a legjobb barátunkba, aminek következtében egy nagyon szép időszak kezdődött az életünkben. (:

Ténylegesen nagy változás nem történt, a nagy távolság miatt 3-4 hetente tudtunk találkozni, de a beszélgetésekkel eltöltött idő és a megírt levelek száma rekord közeli mennyiségű volt már akkor is. (: Ez az időszak nagyon jó alapot adott egy tisztán megélt együttjáráshoz. A rengeteg beszélgetésnek köszönhetően megismertük egymás gondolatmeneteit, hozzáállását a környezethez, feladatokhoz, a két randi között eltelt hosszú várakozás pedig segített minket abban, hogy kialakuljon bennünk egy egészséges önuralom és a másik testének, lelkének, gondolatainak tisztelete és szabadon hagyása. Mindemellett ebben az időszakban nem éltünk meg kifejezett nehézséget a tisztaság terén: amikor találkoztunk hatalmasat sétáltunk egymás városaiban, kirándultunk, meglátogattuk a másik családját. (:

Márti: Két év eltelte után Szegedről Budapestre költöztem. Ez a nagy változás egy szép periódust hozott a kapcsolatunkban: az addigi ritka találkozásokat fölváltották a heti többszöri randik, és örömmel töltött el, hogy ilyenkor is ajándékként tudtuk egymásra tekinteni. (: Érdekes volt azt is megtapasztalni, hogy a közösen eltöltött minőségi idő még nagyobb biztonságot adott a kapcsolatunknak, ami miatt - azt hiszem, teljesen természetes módon (: - fokozódott bennünk az igény, hogy fizikailag is kifejezzük a szeretetünket egymás felé. Nagyon jó volt, hogy ekkor már azon a szinten tartott a kapcsolatunkban a kommunikáció, hogy mertünk szólni a másiknak, mikor menjünk inkább sétálni valamerre, főzés vagy filmnézés helyett. (:

Bence: Sokat gondolkodtunk azon is, hogy mit jelent számunkra a tisztaság. Sok verzió jutott eszünkbe, de a következő megfogalmazást találtuk legegzaktabbnak:

A Szentírásból tudjuk, hogy a test a Lélek temploma. A Másik lelkéé is, a Szentléleké is. Ennek függvényében nem koszolhatjuk be, és/vagy rabolhatjuk ki ezt a templomot puszta önzőségből.

Hogy mi az önzőség, mivel teszünk rosszat? Azt a lelkiismeret súgja. Szerintem mindig. Ha nem hallja valaki, akkor itt az ideje kicsit odafigyelni. Olyan is előfordul, hogy hallja, de rá se hederít: ennek az esetnek az elkerülésére kiválóan alkalmasak a preventív séták például (:

Most is jó, hogy tisztán csináljátok vagy "csak" a házasságban fogjátok ennek a pozitívumait élvezni?

- Mindketten közösségek életében veszünk részt, próbáljuk keresni a munkahelyi hivatásunkat a jövőben, és tanulunk felelősséget vállalni a tetteink következményeiért. Úgy érezzük, hogy a szexuális élettel járó hormontöbblet nem hagyna minket emberileg szabadon, főleg ha úgy érezzük, hogy mégsem a másikkal szeretnénk leélni az életünket, és mindemellett egy esetleg Megfoganó Életnek is szeretnénk előbb szentségi házassági alapot adni. (:

- És - bár lehet, hihetetlenül hangzik, öröm az, mikor ez ember teljesen szerelmesen, rózsaszín felhőben, hajnali 2kor -10 fokban bringavázon viszi haza a barátnőjét a koliba, pedig egyszerűbbnek tűnik, hogy náluk alszik. Mégis, mivel megbeszéltük, hogy nem alszunk együtt, ez volt a nyerő. (: Így tudtunk akkor a legtöbbet adni egymásnak magunkból, és az ilyen séták, bicilizések, bkv-zások igencsak emlékeztetnek minket az Adventre, amikor az ember már sejti, hogy mit vár, nagyon várja, de tudja, hogy az ajándékát nem adja oda idő előtt. (:

Ez azért nem ennyire egyszerű minden pillanatban...

- Persze olyan is van, mikor picit elbizonytalanodunk: minden fárasztó, jó, hogy ott van a másik, kár lemenni, mert annyira nem is szép az idő... Meg az ember szerelmes: szóval akkor ez kinek is jó így tisztán??? Van erre egy "módszerünk". Megkérjük egymást, hogy soroljon fel 10 olyan dolgot, amit szeretne elérni a közeljövőben (1-2 éven belül). Amellett, hogy szép beszélgetés alakul a terveinkből egész hamar föl lehet tenni a kérdést: melyik az, amelyiket elősegíti, ha most együtt alszunk, vagy a másiknak olyat adunk, amit csak a házastársunkkal szeretnénk megosztani? Még nem találtunk olyat, ami “igényelte volna”... (: Ilyenkor újra megértjük közösen, hogy érdemes a mostani szerepünkre koncentrálni, megerősíteni egymást a tisztaságba vetett hitben.

Ha összeházasodtok, az elsők és egyetlenek lesztek egymásnak... Sokak szerint fontos a másokkal megélt szexuális tapasztalat az érett döntéshez. Hogy legyen mihez viszonyítani...

Azt tapasztaltuk, hogy az ember ajándékot ad annak, akit szeret. Akit nagyon szeret, annak megpróbál különlegeset adni. És akit egy életen át szeret: Vele megpróbál mindent megosztani, a hitét, a mindennapjait, az életét, ezáltal a legnagyobb fizikai örömöt is. Vannak ajándékok, amiket nem akarunk kétszer elajándékozni, egy picit ennek az embernek, a többit a másiknak.

Az is megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk, hogy a házastársunk büszke lehessen arra, amit “elért”. Amiért az emberi megküzd, azt értékként fogja megélni. A másik gondolat egy lányokkal való “imaszándékcsere-est” után gondolkodtatott el minket: ha egy nő képes összehasonlítani a legapróbb fizikai kontaktusokat a jelenlegi barátja és a volt barátja között, akkor egy feleségben miért ne merülne föl egy konfliktusosabb időszakban, hogy a volt élettársa/barátja valamilyen fizikai együttlétben boldogabbá tette, mint az a férfi, akinek örök hűséget és szeretet fogadott? Nem gondolnánk, hogy van olyan házasság, ami igényelne egy ilyen jellegű és mértékű terhet.

Hogyan tehetitek könnyebbé egymás számára ezt az időszakot?

Fontos bevallani egymás és önmagunk számára, hogy a tudatos elhatározás még nem jelenti azt, hogy nem vágyunk egymásra. Sőt, az, hogy mély lelki kapcsolatban vagyunk: igyekszünk együtt imádkozni, misére járni, beszélgetni az Isten-kapcsolatunkról, ez mind-mind eredményezi azt is, hogy az ember szeretne a lelke mellett fizikailag is többet ajándékozni magából. A kommunikációnak köszönhető sikereken fölbuzdulva tényleg fontosnak tartjuk, hogy szóljunk a másiknak, ha látjuk magunkon vagy rajta, hogy erősebbek bennünk a vágyaink.

Márti: Nőként fontos az, hogy az öltözködésemmel is próbáljam nem megnehezíteni a tisztaságunk megtartását. Ez persze nem könnyű: az ember fiatal, és szembesül vele, hogy ennél csinosabb már nem nagyon lesz. Erre még az utcán látom is, hogy milyen kihívásokkal kell egy férfinak szembe nézni, úgyhogy elbizonytalanodom: ha őket úgyis látja, akkor miért nem köthetné ez az élmény hozzám is? Miért ne adhatnám én is a külsőmet egy fokkal figyelemfelkeltőbb módon? (: Fontos erről időnként beszélgetni, engem Bence nagyon szépen győzött meg arról, hogy jelen esetben segítség lenne számára, ha tudatosan helyezném első helyre a lelkem ajándékozását, sütisütést, közös bicikli szerelést, stb. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes vonzónak lenni a másik számára, de, érdemes! De érdemes arra is odafigyelni, hogy segítsük a másikat szabadnak lenni a Jóisten tervére. (:

Márti&Bence

Álarcok nélkül...

Talán tudat alatt (vagy akár tudatosan is) igyekszik az ember a legjobb formáját mutatni a párjának, főleg a kapcsolat elején. Hogy lássa a másik, mennyire csinos, ügyes, okos, erős, gyöngéd, türelmes párra lelt. Még akkor is, ha nem mindig vagyok csinos, ügyes, okos, erős, gyöngéd, türelmes... Könnyű álarcot venni fel, ha úgy látjuk, hogy így tudjuk megtartani a másikat. Nem kellene...

Merjünk önmagunk lenni, merjük megmutatni a társunknak a hibáinkat, gyengeségeinket, kétségeinket is. Ne maradjon semmi megbeszéletlenül. Előbb-utóbb úgyis minden kiderül.

Az álarc kérdése fel-felbukkant férjemmel való együtt járásunk idején. Nagyon megmaradt bennem az a nyári délután, amikor egy erdélyi gyalogtúrából hazaérve Gábor elővette az ajándékát, amit onnan hozott nekem: egy fekete anyagból készült színházi álarcot. A mosolygós fajtát. Azzal a lendülettel le is ejtettem a földre, és kisebb darabok letörtek belőle. Nagy zavarban voltam, hogy tönkretettem az ajándékát, de nem haragudott. Elmondta, hogy két okból hozta ezt az ajándékot nekem. Az első az, hogy mindketten nagyon szerettük (szeretjük) a színházat, másrészről "figyelmeztetésképpen", hogy soha ne viseljünk álarcot egymás előtt, merjünk önmagunk lenni, és merjünk mindent megbeszélni, ami csak bennünk van. Ilyen értelemben még jó is, hogy szimbolikusan el is tört az első, köztünk felbukkanó álarc : ) Ekkor még nem jártunk hosszú ideje.

Azért maradt meg bennem ennyire ez az ajándéka, mert ez volt az első alkalom, hogy arra utalt, hogy egy "komoly", hosszú távú kapcsolat távlatában képzeli el az életünket. Rengeteget beszélgettünk korábban is, de főleg az élményeinket, életünk korábbi eseményeit érintettük. Ezzel az álarccal jutott el a kapcsolatunk a következő szintre.

Az eljegyzésünk előtt Angliába mentem két hétre ösztöndíjjal. Találtam kint egy gyertyát, ami színházi álarc alakú volt. Amikor hazajöttem, akkor együtt meggyújtottuk, és így beszélgettünk órákig. A végére teljesen le is égett az álarc. Ekkor megegyeztünk abban, hogy az együtt járásunk alatt egész jól sikerült őszintén magunkat adni a másiknak, és ezt majd a házasságban is így folytassuk. Tudtuk, hogy amikor majd együtt élünk házasként, akkor esély se lesz arra, hogy bármit is színleljünk, elhallgassunk egymás előtt hosszú távon. Nem is kell, és nem is szabad.

A témában ajánlom Ilona és Tamás tapasztalatát egy korábban már ajánlott könyvből (Én meg te: MI) Pár sort idézek belőle:

"Ilona: Mi volt ez az elővigyázatos álarc? Ilyenek: Nehogy férjem rendetlennek, ügyetlennek lásson. Ne okozzak neki semmi fáradságot. Nehogy csalódjon abban a képben, amit megismert menyasszony koromban. Hadd örüljön, hogy mindig csinos, ügyes, okos, erős, gyöngéd, türelmes felesége van. Ha megtudná, hogy nehezen kelek fel, megrémülne, hogy egy életre lusta feleséget kapott. Ha nem raknám élére este a holmijaimat, azt gondolná, rendetlen vagyok. Ha a konyhában este ott maradna a mosatlan bögre, akkor milyen háziasszonynak tartana? Ha feltárnám előtte, hogy tanácstalan vagyok, talán azt gondolná, nem lehet rám építeni. Ezek az álarcok eleinte kitűnően működtek, a mézeshetek, mézeshónapok idején..."

Végszó? Ál-arcot le!!!

A második tisztaság (5) - tapasztalat

Laura és Gábor 4 éve ismerik egymást, és 25 nap múlva fognak összeházasodni. Egy éve élnek együtt. A csavar kiderül az interjúból. Laurában érett meg a döntés először, hogy mindenképpen jobban készülnének a házasságra, ha valamilyen formában tisztán folytatnák a jegyességüket az esküvőig. Bizonytalan volt abban, hogy ilyen későn van-e értelme, lehet-e ezt egyáltalán kivitelezni. A blogunkhoz fordult gyakorlati tanácsért. Megkapta. Az ő történetük tényleg igazolja, hogy jobb későn, mint soha. Erről mesél most Laura.

Hogy ismerkedtetek meg? Első benyomás?

Egy közös ismerős ismertetett össze minket egy házibuliban. Ekkor még nem tetszettünk annyira egymásnak, de aztán elkezdtünk beszélgetni. Emlékszem rá, hogy igazándiból nem nagyon volt közös témánk, de egy dolog volt, ami mégis nagyon tetszett benne, az, hogy mikor megosztottam vele valami gondomat, akkor fontosabb volt neki, hogy meghallgasson, mint hogy tanácsot adjon : ) Tanácsot könnyű adni, az valahol felérendelt helyzet.

A sok közös élmény csiszolt össze minket az elején. Sokat találkoztunk és felfedeztük a környéket, sétáltunk, kirándultunk,és rengeteget beszélgettünk. A szüleink példája nekünk nagyon fontos volt, mindkét oldalról nagyon jó házassági példánk van, szeretnénk mi is ilyet.

Hogy látod a szüleid házasságát?

A szüleim a mai napig szerelmesek egymásba. Nagyon boldogok együtt és nagyon jól megvannak.

Olyan házasságot szeretnék én is ahol szeretem 50 év múlva is a férjemet, boldog vagyok és elégedett az életemmel. Annyira jó látni őket, csak egy pillantás, egy elejtett szó, egy mosoly, elárulja mennyire egy húron pendülnek.

Mit hoztatok a családból a tiszta készülettel kapcsolatban? Mit tanítottak erről szüleitek?

Az én szüleim nem hívők, vagyis nem a szó szoros értelmében. Apukám is és anyukám is hisz Istenben, és elfogadják Őt a Teremtőnek, de nekik, azt hiszem, ebben kimerül a hitük. Nem is neveltek hitre. A nagymamám, apu anyukája volt az, aki először elvitt zarándoklatra, hatalmas élmény volt. Otthon sok minden téma volt, köztük a tisztaság is, de a szüleim sem élték meg, így nem tartották ezt fontosnak.

A vőlegényem szülei vallásosak, és tisztán mentek a házasságba. A vőlegényemnek ezzel együtt volt már korábban egy szexuális kapcsolata, amit nagyon megszenvedett.

Mit gondoltatok a tisztaságról, amikor elkezdetek járni? Hogy alakult az életetek?

Az a helyzet, hogy az elején köztünk sem merült fel ez a téma. Szeptemberben felvettek a főiskolára, és egy városban tanultunk. Ő már a 3. évet kezdte én az elsőt. Eleinte külön kollégiumban laktunk, aztán egy katolikus kollégiumba kerültünk mindketten. Két évig laktunk ott, nagyon sokat tanultunk, csak hát azt hiszem nem eleget, vagy nem jól fogadtuk be. Aztán ő végzett a főiskolával és el kellett mennie albérletbe. Talált állást és jó munkahelyet, kérte hogy jöjjek vele. Voltak bennem halvány ellenérzések, de mentem. Azóta élünk együtt.

Mivel voltak már "világi" kapcsolataink, ezért nem is hittük, hogy lehet máshogy ezután.

Miért gondoltad azt, hogy bármin is változtatni kellene?

Együtt éltünk már jó ideje, és hiányzott nekem az, hogy a napi események megbeszélése mellett mélyebben is beszélgessünk. Hiába voltak, meg vannak lelki programjaink (zarándok utakra jártunk együtt, jegyes beszélgetéseken vettünk részt, szentmise, közös lelkigyakorlat), közös lelki életünk (pl. közös ima, beszélgetés a hitünkről) nem volt. Úgy éltünk, mint egy sok éve összeszokott házaspár, akik már nem nagyon járkálnak el otthonról, hanem szépen kényelmesen egymás mellett élnek. Az együttélés harmadik hónapjában kezdett igazán bökdösni valami belülről... Akkor kezdem keresni az utat...

Mi adott először ösztönzést, hogy testi téren megpróbáljatok visszalépni?

Megismertünk keresztény fiatalokat a kollégiumban. Az ő példájuk vonzó volt, de itt meg is állt a dolog. Az 2011 októberi nagymarosi találkozó volt az első, igazi ösztönzés. Nagyon sokat nyomott a latban Bíró László püspökatya beszéde. Utána megvettem a Biztos út könyvet, és rendszeresen olvasni kezdtem a blogot is. Ezek alapján azt gondoltam, hogy de jó lett volna tisztán készülni, bár visszaforgathatnám az időt. De így pár hónappal az esküvő előtt, már együtt élve, szexuális kapcsolatban már veszett fejsze nyelének tűnt. Nem is tudtam, lehet-e még 'visszacsinálni valamit', van-e értelme egyáltalán. Ekkor kezdtem el levelezni a blog szerkesztőjével (Veled : ), hogy ezekre a kérdésekre választ kapjak. Meg hogy gyakorlatilag hogy lehet ezt megvalósítani. Nagyon jól esett, hogy Feri atya maga írt nekem levelet.

Mi volt Gábor reakciója, amikor beszélgetni kezdtetek a benned kavargó gondolatokról?

Kicsit (nagyon) furcsállotta, hogy pont most hozom fel ezt a témát, itt a célegyenesben. Nagyon racionális típus, sokat beszélhettünk a miértekről, az értelméről. Szeretett annyira, hogy értem belevágjon, de láttam, hogy nem túl lelkes a dologtól. A Párkapcsolat Csalhatatlan tesztje alapján kezdtük el ezt a kalandot. Emlékszem milyen nehéz volt nem kézen fogva menni, vagy nem ölelkezni a hegytetőn, szóval minden testi kapcsolatot kerülni. (Egy csók azért elcsattant a hegytetőn : )

Furcsa élmény volt belevágni. Meglátni azt, hogy milyen nehéz, meg sokszor akadozó arról beszélgetni, hogy mi van igazán bennünk. Tényleg sok csendet áthidalhat a testi kontaktus.

Konkrétan milyen lépéseket tettetek?

A legfontosabb lépés az volt, hogy külön szobába költöztünk az esküvőig. Szétköltözni nem volt lehetőségünk. Ennek a döntésnek is kellett érnie, de beláttuk, hogy félgőzzel, tessék-lássék csinálni nincs igazából értelme. Vagy "rendesen", azaz radikálisan, vagy akár bele se vágjunk.

Nem könnyű, sokszor vágyom egy-egy ölelésre, csókra, de ha megtesszük, utána rosszabb várni. Mintha le akarnék szokni a dohányzásról, de alkalmadtán beleférne egy slukk. Nem fér. Csak nehezebbé teszi.

Ezt olvasva az jöhet le sok idetévedt olvasónak, hogy két egészséges fiatal szivatja egymást tök feleslegesen. Ráadásul saját döntésből, mert erre senkit nem lehet kényszeríteni. Úgyhogy most jön a legfontosabb kérdés: hogy vagytok most, pozitívan hatott-e ez a kapcsolatotokra?

Újra megtaláltuk egymásban azt az embert akivel le tudjuk élni az életünket, illetve aki nélkül nem. Tudunk már beszélgetni egymás hibáiról, a problémákról is a jó dolgokon kívül. Egyáltalán nem volt könnyű, döcögött is az elején keményen. De egyre könnyebbé vált. Már a közös imák terén is tudtunk előrelépni.

Ma már úgy érezzük, hogy megérte. Még Ő is! Pedig nekem vele volt 1-2 köröm ezzel kapcsolatban. Azt hiszem az elején tényleg csak azért csinálta, mert szeret engem, ma már azonban értünk teszi. Hogy jobb legyen a házasságunk!

A legnehezebb az elején az volt, hogy nem fogjuk meg egymás kezét, nincsenek elhintett csókok, hogy meg kell próbálni máshogy kifejezni azt, hogy szeretjük a másikat. Kreatívnak kellett lenni. Nálunk többek között a mosoly vált be! : ) Később a meglepetések: főzött nekem vacsit, mert tudta hogy fáradtan és éhesen jövök haza, segített megformázni a szakdolimat, mert tudta hogy nincs már rá energiám. Apró kis ajándékok az élettől... Én pedig annyi időt adok neki minőségileg amennyit csak lehet.

Apropó, minőségi idő. A szeretetnyelvekkel hogy álltok?

A "tisztaság-kaland" segített újra felfedezni, hogy Gábor fő szeretetnyelve a minőségi idő. Erre sokkal tudatosabban figyelek. Azóta egyre többet megyünk együtt kirándulni, szabadba túrázni, színházba. Vannak programok, vannak közös kis örömök, amiket egymásnak okozunk.

Nekem a testi érintés az elsődleges szeretetnyelvem. Ez ijesztő is volt nekem, hiszen ez számomra még nehezebbé tette a dolgot. A blog egyik bejegyzése segített másként állni a dologhoz. A kaland során fedeztem fel, hogy az ajándékozás és a minőségi idő is mennyire fontos a számomra. Azelőtt nem jelentett annyit egy őszinte mosoly, vagy egy simogatás az arcomra. Ezek is felértékelődtek.

Egy hónap múlva lesz az esküvőtök. Úgy is lehet erre gondolni, hogy már csak egy hónapot kell 'kibírni', és vége a szenvedésnek...

Nem úgy gondolok bele, hogy már csak 1 hónap és vége, hanem hogy 1 hónap és elkezdődik az új életünk, amit majd tényleg erre építünk fel. Egészen máshol tartunk most, mint pár hónapja. Az, hogy szentségi házasságunk legyen mindketten akartuk, de ez a kaland segített rádöbbenni újra, hogy az esküvő szép külsőségei mögött ott van a szentség, ott az abban közvetített kegyelem.

Mit tanácsolnátok más pároknak, akiknek már volt testi kapcsolatuk, esetleg már együtt élnek, de hasonlóan hozzátok, szeretnék legalább a második tisztaságot megélni?

A legnehezebb lépés az első. Eldönteni, hogy ezt csinálni akarjuk. Hogy megéri, az 100%.

Van egy barátnőm, aki azon gondolkodott, hogy összeköltözzön a barátjával. Azt tanácsoltam, hogy pillanatnyilag lehet hogy úgy érzi, jó lenne együtt élni, és végre nyugodtan élni a testi kapcsolatot, de hosszútávon azonban, ami tényleg bejön, az a tisztaság. Lenne végre alkalma arra, hogy tényleg beszélgessen a másikkal, minden mást félretéve, csak a közös kommunikáció és a szeretet legyen egyenlőre a kapcsolatuk alapja. Végül nem költözött össze a barátjával. Talán segített neki a mi példánk is. Most teszi az első lépéseit a megújult tisztaság területén. Remélem, ő is hamar megtapasztalja ennek a gyümölcseit. Mi 100%-an igen.

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (8)

Köszönöm a 3-4 hozzászólást a témához. Még kell egy kis idő, amíg összefésülöm az anyagot, addig pedig olvashatjátok egy bloglátogatónk, Ibolya tapasztalatait a témáról:

"Az első "barátommal" 20 évesen kezdtem együtt járni. Az egyetemről ismertük egymást. Összehozott minket a közös hobbi, társaság. Mivel én akkoriban kezdtem komolyabban a hittel foglalkozni, ez egy fontos területe lett az életemnek. A fiú nem volt hívő, de kíváncsisággal fordult az én "furcsaságom" felé, s ez leginkább a provokatív kérdésekben nyilvánult meg, amikre én a friss, lángoló hitemmel nem voltam felkészülve. Sokat vitatkoztunk emiatt, s mindig kellemetlen szájízzel zártuk le a témát.

Mindig példaként tekintettem a nővéremre, aki 20 évesen már "megtalálta az igazit", elsőre (most már házasok). Gondoltam, én is így szeretném, ezért aztán próbáltam másolni az ő kapcsolatukat, amibe belefért az egymásnál alvás, testi kapcsolat is. Ezen a téren viszont volt egy elhatározásom, miszerint én szeretném magam megtartani a leendő férjemnek. Ez zavart okozott a fejemben: én így látom jónak, a nővérem viszont máshogy csinálja és sínen van. Lassanként egyre többet engedtem meg magamnak ezen a téren is, s így "összebetonozódtunk". Amikor együtt voltunk, a testiség elfedte az elégedetlenségemet, amikor nem találkoztunk, éreztem, hogy valami nincs rendjén, de képtelen voltam szakítani.

A fiú hátteréről mit oszthatsz meg velünk?

A fiú családja első pillantásra hasonlított a mienkhez: két testvér, házasságban élő szülők, nagymamával laknak ők is, kertes házban, stb. Próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy akkor minden remek. Lassacskán kiderült, hogy a szülők házassága gyakorlatilag romokban van, nem kommunikálnak. Az apa durva, erőszakos fellépése meglátszott a családon: szelíd természetű felesége elhidegült tőle, minden kedvét a kertben, a háziállatokban és két fiában lelte. A fiúk egyáltalán nem kaptak dicsérő szót apjuktól, aki kedvére "dirigálta" az egész családot. Az én barátom édesanyja szelíd természetét örökölte, végtelen kedvességgel, amit nem tudott összeegyeztetni az apai uralkodó mintával, s ezt -nyilván nem tudatosan- velem szemben is érvényre próbálta juttatni -egy ideig sikeresen. Nálam aztán betelt a pohár.

Mire gondolsz?

• Továbbra is fontosnak tartottam, hogy a társam hívő legyen, de mivel nem tudtunk (főleg én) érzelemmentesen beszélgetni erről, így kevés esélyt láttam, hogy közös nevezőre jussunk.
• Nem láttam esélyt arra, hogy majd házasságot kössünk - nem beszélgettünk ilyen távlatokról.
• A teljesen eltérő családi minta egy falat hozott létre köztünk, bár akkor még nem tudtam megfogalmazni ennek az okát.

Én először 3 hónap után próbálkoztam a szakítással, majd a 3 év alatt még kétszer.

Miért "tartott" három évig, amíg sikerült kilábalnod a kapcsolatból? Mi tartott vissza, mi nehezítette meg?

• valahányszor próbáltam határozottan kimondani, a fiú mindig "visszatáncoltatott" (ugye nem gondolod komolyan, stb.)
• nagyon zárt körben mozogtunk: egyetemen egy évfolyam, közös hobbi ugyanazokkal a barátokkal -mindig találkoztunk
• nem akartam belátni, hogy ő nem az én emberem
• kötött hozzá a testi kapcsolat
• attól féltem, hogy nem találok mást
• nem volt érett a személyiségem: másolni akartam másnak a kapcsolatát, nehezen követtem a magam elhatározását.
• nem volt érett a hitem: nehezen fogadtam el a másként gondolkodást.

Visszanézve, mi segíthetett volna?

• Nekem az segített volna, ha valaki számomra hiteles személy megerősít az érzéseimben. Ez lehetett volna az anyukám, aki végig látta, hogy ez nem lehet életre szóló kapcsolat, de ő annyira tapintatos, hogy csak utána mondta meg, mennyire örül, hogy vége lett.
• Segített volna, ha nem megyek bele olyan testi kapcsolatba, ami kötődést okoz. Továbbá, ha érett fejjel ki tudtam volna állni az értékeim, az érzéseim mellett.

És hogy sikerült mégis szakítani?

Végül is úgy sikerült szakítani, hogy ebbéli szándékomat testbeszéddel fejeztem ki, nem szavakkal, így a fiú hamar rájött, hogy komolyan gondolom (nem fogtam meg a kezét, nem adtam puszit stb.).

Milyen tanácsot tudnál adni a te helyzetedben lévő fiataloknak?

Kérjen maga mellé erősítést olyantól, akiben megbízik, aki hasonló értékeket vall, és aki érett személyiség. Így megerősödhet a saját döntés.

Eddig volt a múlt. Mi van a jelenben?

Férjem mellett -4 éve járunk együtt, 2 éve vagyunk házasok- önállónak, szabadnak érzem magam, és már megértem azokat, akiket nem ragadott meg a hit. Nekünk fontos, hogy tudunk együtt imádkozni, azonos az értékrendünk, s hasonló családi mintáink vannak.

A volt "barátom" talált egy határozott lányt, aki szeretettel bontogatja le a rossz családi mintáit, s akinek fontos a keresztény hit is.

Lezáró gondolat?

Szakítani a világ egyik legnehezebb dolga, főleg, ha egyedül áll az ember a döntésében, nem kap elég támogatást, megerősítést. Bármennyire nehéz, fájdalmas, mindenképpen meg kell tenni, mennél hamarabb, annál jobb. Nagyon jó lett volna, ha lett volna annyi eszem, még mielőtt a testi kapcsolat összebetonozott volna minket, hogy átgondoljam, mekkora az esély, hogy házasság lesz belőle. Az összetartozás érzéséhez pedig nem is kell eljutni a teljes testi közösséghez, a csók, ölelés bőven megteszi!

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (3)

Az alcím talán az lehetne: "7 ok a szakításra" (1).

Hét, mint a gonoszok.

Vagy mint a törpék.

A bejegyzés arról, szól, hogy milyen okok felmerülésekor kellene komolyan elgondolkodni a szakításon, amikor még az együtt járás elején / közepén tart egy pár. A szerelem hormonjai két össze nem illő embert is egymásba tud gabalyítani, akiknek hosszú távon nem igazán lenne harmonikus kapcsolata. Illetve hozzáköthet valakihez, aki (esetleg még) nem alkalmas hosszú távú kapcsolatra. Sebesülésveszély!!!

A 7 fő oknak persze vannak árnyalatai, altípusai, úgyhogy lehetne akár 70X7 oka is... Most hét fontosabbat veszünk elő.

1. Ha biztos, hogy nem fogtok összeházasodni.

A konkrét ok teljes mindegy. Ha biztos, hogy nem a házasság felé tart a kapcsolat, ha akármennyire jó benne lenni, akkor véget kell neki vetni. Az együtt járás arról szól, hogy megtudd, hogy a párod-e a másik feled. Vele akarod -e tölteni az egész életedet, és vice versa. Ha bármi okból a válasz: nem, akkor ideje kiszállni. Lehet, hogy a párod csodálatos fiú/lány, de nem a tiéd.

Se magaddal, se a másikkal szemben tisztességtelen benne maradni egy jövőtlen kapcsolatban. Egymás idejét vesztegetitek, még ha nem is így érzitek. Ha szeretnél házasságban élni, elköteleződni valaki mellett majd (anélkül nem megy), akkor szakítanod kell, hogy megtalálhasd az igazit. Talán már ott vár, csak nem lép, mivel kapcsolatban vagy (élsz?). Akár el is szalaszthatod, mert ragaszkodsz a jelenlegi kapcsolathoz, ami most még biztonságot, társaságot, gyengédséget jelent.

Alapelv: járj már most úgy együtt a pároddal, akár együtt maradtok, akár nem, ahogy szeretnéd, hogy a leendő házastársaddal járjon a jelenlegi párja! Ha mégis Ő lesz AZ, akkor viszont biztos lehetsz benne, hogy jól alapoztatok.

2. Áthatolhatatlan kommunikációs fal

Ha már most nem tudjátok megbeszélni a dolgaitokat, később még esélytelenebb lesz. Hogy kiderüljön, Ő-e Az, ahhoz beszélgetni kell. És beszélgetni. Meg beszélgetni. Az, hogy milyen jó hozzábújni, az nem mérvadó. A hormonok még Morgót is herceggé varázsolják a szemedben, és hozzá is jól esne bújni. Ha vannak témák, amit képtelenek vagytok felhozni/átbeszélni/egyeztetni, ha nem és nem tudjátok megbeszélni a konfliktusokat, ha az élet nagy kérdéseiben (hit, életcélok, gyermeknevelés, pénz stb.) nem tudtok dűlőre jutni, vagy szöges ellentétben áll a véleményetek stb., akkor egy kiegyensúlyozott, harmonikus, hosszú távú kapcsolat esélye a nullához konvergál. (Programozó matematikus nővérem szavajárása.) Inkább lépj ki, és keresd tovább azt, akivel a beszélgetés, a kommunikáció öröm, és nem nyögvenyelősen megy csak.

Alapelv: a testi kapcsolat akadályozza a kommunikációt. Csináljátok végig a CST-t, és nézzétek meg, segített-e/rontott-e a kapcsolatotokon.

Folyt.köv.

Házaspárok tanúságtétele (4) Fanni és Soma

A következő tanúságtevő párunk Fanni és Soma. 1 évig jártak együtt, 1 év jegyesség, és 12 év házasság áll mögöttük, három gyermekük született ezalatt.

Hogy ismerkedtetek meg? Első benyomás?

Fanni: A Káposztásmegyeri templomban találkoztunk, én érdeklődőként jöttem, szerettem volna megkeresztelkedni, vagy legalábbis többet megtudni a hitről.

Soma: Valóban első pillantásra lenyűgözött, Fanni gyönyörű volt!

Jártatok mással is együtt korábban? (Mit tanultatok abból?)

Fanni: Én jártam együtt korábban, és megtanultam, hogy ha önzetlenül szeretném szeretni a másikat, akkor szabadon kell hagynom.

Soma: Én nem jártam előtte senkivel, bár vágytam rá, de úgy éreztem, senkinek sem tudom szívből kimondani, hogy szeretem.

Mikor éreztétek meg, hogy Isten egymásnak szánt titeket?

Fanni, Soma: Mindjárt az első találkozáskor, de az együttjárás alatt igyekeztünk ezt félretenni, hogy ne kössük meg egymást az érzéseinkkel, hogy ne csak a szívünkkel, hanem az eszünkkel is döntsünk.

Volt bennetek kétség?

Fanni: Alapvetően nem, de időről időre azért berezeltem, hogy tényleg ki tudom e mondani egy életre az igent, hogy menni fog e ez nekünk. Ez talán természetes is. De bíztam Isten kegyelmében, Tőle kaptam Somát.

Soma: Alapvetően nem, de pont a tisztaságért való küzdelmeink során, néha elbizonytalanodtam, nem voltam biztos benne, hogy ez a kapcsolat így működni fog. Egyértelműen éreztem, hogy Isten a teljes tisztaságot kéri tőlem, és bár nagyon féltem, hogy ha megmondom Fanninak, elhagy, teljesen Jézusra bíztam magam. Hittem az Ő végtelen szeretetében.

Hol hallottatok a tiszta együtt járásról?

Fanni: Hát én Somától hallottam erről először, elég sokkoló volt! Az első gondolatom az volt, hogy ezt nem. Aztán később gondolkodóba estem, mert azt világosan láttam, hogy az előző együtt járásaim nem sikerültek jól, hogy valamit nagyon elrontok. Aztán azt gondoltam, hogy ez a fiú megér nekem ennyit.

Aztán ahogy megismertem a barátait, kiderült, hogy többen is vannak az Ufók! Az együtt járásunk alatt értettem meg, hogy az Ufók a normálisak, és hogy előtte én csináltam rosszul. Hogy szabadon hagyni valakit azt jelenti, hogy nem birtoklom a testét.

Soma: Én sem keresztényként nőttem fel. Gimnáziumi éveim vége felé tértem meg, és a plébániai közösségben hallottam először a tiszta együtt járásról. Láttam a barátaimat, hogy ez működik, szép az együtt járásuk, a házasságuk boldog.

Hol húztátok meg a határt?

Fanni: Az együttjárás alatt a teljes tisztaságra törekedtünk, tehát se kézfogás, se csók, se egyéb testi érintés, csak a két lélek! De erős a két test vonzása.

Soma: Ez volt a célunk, de azért nem volt ennyire egyszerű megvalósítani. Mikor úgy éreztük, hogy kicsit alább adtuk, igyekeztünk újra kezdeni és visszatérni a teljes tisztasághoz.

Nem tűnt őrültségnek úgy összeházasodni, hogy nem is feküdtetek le egymással?

Fanni: Nem. Attól függetlenül, hogy nem feküdtünk le egymással a gesztusokból, a beszélgetéseinkből minden fontos kiderült a másikról. Még több is, mintha lett volna közöttünk testi kapcsolat, mert így nem homályosította el az ítélőképességünket a szex okozta erős kötődés.

Soma: Nem, azt gondoltam, hogy minden lehetséges problémánk megoldását a köztünk élő szeretet adhatja, beleértve ebbe az esetleges szexuális problémákat is.

Hogy emlékeztek vissza a lánykérésre?

Fanni: Egy idő után egyértelműen éreztük, hogy döntenünk, kell. Adtunk magunknak gondolkodási időt, és megbeszéltük, hogy Húsvétig eldöntjük, ki ki magában, hogy mit szeretnénk (bár én már biztos voltam benne, hogy ha Soma feltenné azt a bizonyos kérdést, a válasz IGEN lenne).

Nagyszombat éjszakáján ketten voltunk a kápolnában, Soma olyan hosszan imádkozott hogy már

kezdtem pánikba esni…

Soma: Hát igen, nagyon szerettem volna tudni, vajon mi Isten terve velem. Honnan tudhatnám meg? Kértem, hogy küldjön valami jelet, de Ő azt kérdezte: Fiacskám te mit szeretnél? Válaszoltam neki, és megkértem Fanni kezét. Utólag látom, hogy milyen nagy biztonság ez. Ha kiírta volna bárányfelhőkkel az égre az akaratát, utólag gondolkodhatnék, hogy jól láttam-e. Így biztosan tudom, hogy én választottam.

Mi volt a legnagyobb kísértés az együtt járás idején? (Konkrét hely, szitu...)

Soma: Egy hegymászás során Fanninak megfájdult a térde. Visszafordultunk, de ketten a sátorban bizony nagyon erős volt a kísértés.

Mi segített megmaradni a tisztaság útján?

Soma: Isten szeretete, amiért még a szerelmet is érdemes kockára tenni. Segített a lelkivezetőm bátorsága és barátaim biztatása is.

Fanni: Kezdetben csak azért tartottam ki, mert éreztem, hogy kell nekem ez a fiú, később aztán megértettem a miérteket és onnantól már egyet akartunk. Közben az Istennel való kapcsolatom is erősödött, egyre biztosabban tudtam, hogy az Ő útján akarok járni. Elkezdtem készülni a keresztségre.

12 év házasság távlatából visszanézve, megérte a tisztaság miatti sok lemondás?

Fanni: Megtanultunk kommunikálni, bármiről, arról is, amire nincsenek szavak, mert az együtt járás alatt csak a szavak voltak a kommunikációra.

Soma: Az együttjárás alatt Istenben találtunk egymásra. Praktikus szempontból pedig, a házasságban minden azon múlik, hogy meg tudjuk-e beszélni a nehéz kérdéseket. Az együttjárás során szerzett „gyakorlat” ebben ma is alapot és biztonságot ad.

Ha visszamehetnétek az időben, tennétek valamit máshogy?

Fanni: Most is így csinálnánk, a gyerekeinknek is ezt adjuk tovább. Az volt kár, hogy előtte másképp csináltam.

Eltekintve együtt járásotok keresztény vetületétől, miért látjátok ésszerűnek a tiszta együtt járást nem hívő pároknak is?

Soma, Fanni: Azt látjuk, számtalan kapcsolatban és házasságban a problémák fő forrása, hogy nem ismerték meg egymást és nem döntöttek a másik mellett, mielőtt szorosabb köteléket fontak maguk közé . Megismerni és szabadon dönteni szinte lehetetlen ha a két ember szexuálisan is együtt él.