Együtt járás szex nélkül?

"Az égő gyertya finom fényt vetett kettejük szorosan összefonódott kezére. A fiú hüvelykujjával gyengéden simogatta a lány kézfejét, és tekintete szerelmesen mélyedt meleg barna szemébe. Már három hónapja találkoztak rendszeresen.

Az egyetemen ismerkedtek meg. Péter fizikát, Andrea angolt és franciát tanult.

— Kapcsolatunkról akarok ma este beszélni – mondta Péter –, olyan elutasító voltál... hát nem szeretsz?

— Dehogynem, Péter, szeretlek! – válaszolta Andrea, és gyengéden megszorította a fiú kezét.

— De hát akkor mi van? Talán félsz a testi kapcsolattól?

— Nem, nem félek – válaszolta Andrea, és lesütötte a tekintetét –, de meg vagyok róla győződve, hogy az jobb, ha csak a házasságban kerül sor az intim kapcsolatra. – Eközben újból nyíltan, majdnem kihívóan a fiú szemébe nézett. Péternek leesett az álla a meglepetéstől, és ezt hebegte: „...ez nem létezik..., ez nem lehet igaz..., te még a középkorban élsz?”

— Péter, kérlek, ne légy udvariatlan. Alapos okaim vannak arra, hogy ez az álláspontom.

— Ne haragudj, Andrea, de ez számomra teljesen váratlan volt. Tudod, hogy ma mindenki ezt csinálja, és ilyen véleményre nem számít az ember.

— Először is, Péter, kedvesem, nem igaz, hogy mindenki ezt csinálja – vetette ellen Andrea –, és másodszor ezzel saját magad ismered el, hogy számodra az a mérce, amit a többség csinál. Ha annyian teszik, csak nem lehet olyan rossz... ezt gondolták emberek ezrei, amikor „Heil Hitlert” kiáltottak és büszkeségtől dagadó mellel vonultak háborúba. Egyre több ember lop, egyre több az iszákos... azért ez helyes? S a többség viselkedése legyen a mérce?

— Nem, természetesen nem – csendesítette le Péter a lányt –, de mi ketten gondolkodó fiatalok vagyunk, nem? Hát vizsgáljuk meg egyszer a dolgot jó alaposan! Az a fiatal, akinek nincs szexuális kapcsolata, prűd lesz, vagy talán mégse?!

— Egészen biztosan nem! A prüdéria nem a szexuális tevékenység hiánya miatt keletkezik, hanem amiatt, ha valaki a szexualitást szennyesnek tartja vagy elfojtja. De nekem ez nem szándékom, frigid se vagyok, hanem ezt a feszültséget tudatosan vállalni szeretném, és együtt szeretnék élni vele a házasságig.

— Szóval, Andrea, beismered, hogy benned is van ilyen vágy?

— Igen, természetesen.

— Látod, akkor ez úgy van, mint az éhséggel és a szomjúsággal. Aki pedig semmit sem eszik, az éhen hal. Miért ne elégíthetném ki a szexuális kívánságomat, amely mint nekem, mint embernek egyszerűen van?

— Hogy életben maradj, enned kell, ugyanezt a szexről bizonyíthatóan nem lehet állítani. De fontosabbnak tűnik nekem itt a magatartásod, Péter, a felfogásod saját kielégülésedről. Hiszen egy lány nem egy szelet csokoládé, amelyet elmajszolhatsz, hogy csillapítsd a kívánságodat. Én nem azért vagyok, hogy te kielégíthesd a szexuális vágyaidat.

— Ezt nem is így gondoltam.

— Tudod, a szexualitást ajándéknak szeretném tekinteni, amellyel egyszer téged, a szerelmesemet majd boldoggá tehetlek, közben persze tudom, hogy ez nekem magamnak is ajándék lesz. De csak akkor akarom a testi egyesülést, ha meglesz hozzá a megfelelő védőkeret. Ha valamilyen kívánságunk van, az nem jelenti automatikusan azt, hogy annak rögtön teljesülnie kell. Hiszen nem állsz meg a húsbolt előtt sem, ha a szalámi látványától összefut a nyál a szádban, és nem vered be a kirakat üvegét, hogy elvedd azt a szalámit, és csillapítsd az étvágyadat. Az ösztönök azért vannak, hogy helyes úton és módon használjuk fel őket. És Péter, a szexuális kapcsolatban szükség van a védelmező keretre, amely a házasság.

— Ezt te mondod, szívem. De egy dolog világos, azt még is csak ki kell próbálnunk, hogy szexuálisan összeillünk-e. Vagy te nem tartod fontosnak, hogy ezen a területen is minden jól menjen?

— Nagyon fontosnak tartom. De, ne haragudj az egyenes kérdésért: mi az, ami itt nem illik össze? Meg tudod ezt nekem magyarázni? Péternek lángvörös lett a füle, és zavart grimaszt vágott.

— Rendben van, kis bestia, anatómiai probléma valószínűleg nem lesz, de nem a nemi szervekről van szó, hanem arról, hogy a partnerek kölcsönösen ki tudják-e elégíteni egymást.

— És ez mitől függ?

— Hát, föltételezem, hogy a lelki összhangtól, és attól, hogy a partnerek mennyire figyelnek egymásra.

— Pontosan. És nézd, ha már most intim kapcsolatba kerülünk, csalódni fogunk, mert mindkettőnknek sokat kell még tanulnunk. Hiszen erről már beszéltünk. Sok időre van szükség ahhoz, hogy tapintatot, gyengédséget, törődést, felelősségvállalást, egyszerűen önzetlen szeretet tanuljunk, nem így van?

— Kétségtelenül így van. Ebben igazat adok neked, Andrea, mert hiszen logikus, hogy a házasságban is tanulási folyamat lesz, hogy a másikat szexuálisan megismerjük és megtanuljuk kielégíteni. A nővéremnél volt alkalmam megfigyelni a másik lehetőséget is. Elég gyorsan öszszeköltözött a fiújával, és most már szinte semmi mondanivalójuk nincs egymásnak. Mégis hamarosan feleségül fog menni hozzá, amit nem tudok igazán megérteni.

— Látod, a házasság előtti szexuális kapcsolat gátja a szabadságnak, ahelyett, hogy elősegítené. Azt hiszem, hogy azok tudnak szabadon dönteni egymás, illetve a házasság mellett, akik nem kötik előre magukhoz a másikat – főleg szexuális téren nem. Amikor egy nő első alkalommal adja oda magát férfinak, lénye legmélyéig odaajándékozza magát, és ez hozzáköti őt ahhoz a férfihoz. Nem az a jó, ha ez a férfi ugyanakkor a férje is? Ezt viszont a házasság előtti kapcsolatnál nem lehet száz százalékosan biztosítani.

— Így van, tényleg sok előre nem látható dolog van. De úgy gondolod, hogy a nővéremnél most más lenne a helyzet, ha ő meg a barátja vártak volna?

— Azt hiszem, igen. Feltéve, hogy meg van bennük az a készség, hogy a másik személyére úgy igazán odafigyeljenek. Hiszen mindenütt látod, hogy az ilyen „baráti” szexuális kapcsolatok annyira a szexhez kötődnek, hogy az emberi kapcsolat felszínes marad. Azon kívül azt is tudod, úgy válogatja a barátnőit, mint az ingét. Az ilyen egyoldalú szexuális tapasztalatok csak az új, a más, az erősebb ingerek iránti vágyat keltik fel, mert az olyan kapcsolatok, amelyek semmi másból nem állnak, csak szexből, magától értetődően unalmassá válnak.

— Természetesen, Andrea, de ezt én veled soha nem akarom. Tudod, hogy szeretlek, és ezt akartam testileg is kifejezésre juttatni...

— Teljesen megértelek, Péter, de nézd, éppen egy nőnél nagyon sok múlik a nemi egyesülés légkörén. Olyankor védettségnek és biztonságnak kell lenni...

— ... ami a házasságlevéltől függ?

— ... igen, drágám, attól is. – A saját lakásunkban vagyunk, elválaszthatatlanul összetartozunk nyilvánosan is, örülhetünk egy gyermek jelentkezésének, nem kell félnünk, hogy „rajtakapnak” bennünket, férjnek és feleségnek tudjuk magunkat... a jogilag érvényes házasság olyan, mint a kertet körülvevő kerítés, védelmezi a szerelem virágágyait.

— Már nagyon poétikus vagy...

— Rendben van. Hát maradjunk „józanok”. De vedd számításba azt is, hogy egy nőhöz az érzései is hozzátartoznak, és az intim kapcsolatban az érzéseknek egyértelműnek kell lenniük, különben sehogy sem jön össze a dolog.

— Ezt értem. Ez akkor azt jelentené, hogy azok a próbálkozások, amelyek rossz tapasztalatokkal végződnek, még nem mutatják azt, hogy a dolog alapvetően reménytelen.

— A kísérletezések sohasem adhatnak valóságos képet a szeretetről. Nem lehet próbaképpen élni, sem próbaképpen meghalni. A házaséletet sem lehet kipróbálni. Hiányoznak az előfeltételek, a „kísérleti feltételek” nem igaziak, félrevezetőek. Ez pontosan olyan, mintha azzal próbálkoznék, hogy megtanuljak úszni a fürdőkádban. Ez lehetetlen. Az igazi úszáshoz megfelelő körülmények kellenek: elég vízre, egy tó tágasságára van szükség. És a házasság olyan, mint ez a tó.

— Megfordítva ez azt jelentené, hogy egy „szexuális próba”, amely jól sikerült – talán az ösztönök hevessége miatt –, még nem bizonyítja azt, hogy a partnerek szexuálisan is tudnak valamit adni egymásnak egy hosszú házasság alatt.

— Tejesen ez a véleményem, kedvesem.

— Szeretni pillanatnyilag számomra ezek szerint ezt jelenti: lemondani, elhordozni a szexuális feszültséget...

— Azt jelenti, hogy kölcsönösen megismerjük egymást, a lelket juttatjuk szóhoz és nem a nemi szerveket, érlelődünk a tapintatban, egymás megértésében, a gyengédségben, gyakoroljuk a megértést, szabadságot biztosítunk egymásnak a személyes döntéshez, nem válunk áldozatává a többség felfogásának, hanem megteremtjük a házasság alapjait...

— Jó, jó... már kapizsgálom... de én is akarom ezt?!

— Ez a döntő kérdés, Péter. Ebből is láthatod, hogy az igazi szeretet nagyobb részben akarati döntés, mint érzelmek dolga.

— Azt hiszem, igazad van. És meg kell mondanom, hogy számomra ez a szerelem tartósabbnak tűnik... te megérnéd... Ezt meg kell gondolnom.

A gyertya sárgásvörös lángja megrebbent, amikor felkeltek, a székeket az asztalhoz tolták, és Péter felsegítette barátnőjére kabátját."

forrás: Fészekmeleg

Második tisztaság (10) - tapasztalat

"Ilona: Saját bőrünkön tapasztaltuk, mennyire befolyásol bennünket a mai világ. Ez a negatív hatás jelent meg a kapcsolatunk testi oldalán is. Nem sokkal azután, hogy egymásba szerettünk, elkapott minket a szenvedély, és az eszünk bármennyire is ellenkezett, nem tudtunk megálljt parancsolni: megtettük azt, amit csak a nászéjszakán lett volna szabad megtenni. Ebben szerepet játszott a mai világ felfogása, az, hogy nekem az előző kapcsolatomban, egy nemhívő fiúval, ez természetes volt. Lehet, hogy benne volt az is, hogy tudtuk, én nemsokára kimegyek Németországba babysitternek fél évre, és talán féltünk attól, hogy elveszítjük egymást, az egymáshoz való nagyon hamar kialakult, nagyon szoros kötődésünket. Utána rögtön borzasztó lelkiismeret-furdalás gyötört mindkettőnket. Én duplán éreztem magam nagyon rosszul. Az előző komoly kapcsolatomban, nagyon fiatalon megtettem ugyanezt, csak azért, hogy velem maradjon a fiú, és mert azt hittem, elvesz majd feleségül. Úgy éreztem, most Ádámot is én csábítottam el, vittem rossz útra. Én úgy éreztem, nekem már mindegy, a múltam miatt úgyis szennyes maradok, hiába gyóntam meg már többször is. A világ azt mondta, ez természetes, ez így van rendjén, de mi mégis nagyon rosszul éreztük magunkat minden alkalom után.

Egyszer kezembe került Varga Péter Spielhózni című könyve. Régebben is olvastam, nagyon tetszett. Most egy olyan rész ragadott magával, amire addig nem emlékeztem. Leírja, hogy ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni, de minden párnak van esélye, hogy ismét tisztává váljon. Ha imádkoznak, közösen elhatározzák magukat, és bármennyire nehéz, ellenállnak a kísértésnek, akkor lelki értelemben újra szűzzé válhatnak. Ádámmal sokat beszélgettünk erről, eldöntöttük, hogy meg akarjuk ezt valósítani, és sokat imádkoztunk ezért. Többszöri nekifutásra ugyan, de végig tudtuk csinálni: a házasságkötésünk előtti kb. 1 évben (3 évig jártunk együtt) sikerült tisztán megélni a kapcsolatunkat.

Voltak nagyon nehéz pillanatok, olykor mindketten elbizonytalanodtunk, de mindig bíztattuk, erősítettük egymást, hol egyikünk, hol másikunk. Volt, hogy utolsó pillanatban tért észhez valamelyikünk. Ennek a lemondásnak a hatására éreztük, hogy valóban sikerült lelkileg tisztán lépnünk a házasságba. Máig is úgy gondoljuk mindketten, hogy jól döntöttünk: újra megtalált tisztaságunk kinccsé vált számunkra.

Ádám: Egy másik dolog, amiben a mai világ felfogása befolyásolt bennünket, hogy nem mertünk úgy összeházasodni, hogy ne lakjunk együtt legalább egy kis ideig. Ez úgy indult, hogy (ahogy mindenki), sajnos a környezetünkben sok zátonyra futott házasságot láttunk mi is. Mikor megismerkedtünk 2004. júniusában, rá 3 hónapra Ilona kiment Németországba dolgozni fél évre. Nehéz volt a 6 hónap egymástól távol, így amikor hazajött, minél többet együtt szerettünk volna lenni. Eleinte egyszer az én szüleimnél, másszor Ilona szüleinél voltunk, de mindig együtt. Végül, szép lassan, Ilona hozzánk vándorolt, és ott ragadt.

Lelkiismeret-furdalásunk volt, hogy együtt lakunk házasság előtt, mert éreztük, hogy ez nem helyes. Így aztán szabályokat állítottunk fel egymásnak: ahogy már említettük, próbáltunk tisztán megmaradni a testi kapcsolatunkban, nem akartunk próbaházasságban lenni, nem akar-

tunk élettársak lenni, csak szerettünk volna mindig együtt lenni. Az eljegyzés után a nagypapám nagyon beteg lett. A MÉCS Napok alatt úgy döntöttünk, hogy odaköltözünk hozzá, ezzel tudunk legjobban segíteni neki. Így is lett. Úgy laktunk együtt a nagypapámnál házasság előtt, hogy betartottuk a közösen felállított szabályokat. Viszont egy hónappal az esküvőnk előtt, június elején, mindketten hazaköltöztünk saját szüleinkhez külön-külön, hogy a házasságkötéskor még inkább át tudjuk élni: az igazi közös életünk csak most kezdődik majd.

Ilona: Ma már nem értünk egyet azzal, ami a csapból is folyik, hogy az együttélés a legjobb módja, hogy megismerjük egymást. Most, az esküvőnk után érezzük igazán azt is, milyen lehet úgy összeházasodni, hogy előtte együtt él valaki: semmi különbséget nem érez, mert az esküvő után csak visszamegy a megszokott életébe. Nekünk szerencsénk volt annyiban, hogy esküvőnk után pár hónappal lett kész a lakásunk, így igaziból ketten csak ekkortól éltünk együtt.

Ha újrakezdhetnénk, ma már nem az együttélést választanánk. Az őszinte közös imák, és a közös cél többet adtak nekünk. Ráadásul az újra megtalált tisztaságunkkal a nászéjszaka varázsa se veszett el. Úgy érezzük, hogy az igazi mézeshetek pár hónapja jöttek el igazán, amikor végre csak ketten lettünk, amit évek óta vártunk. Igaz, mint kiderült, igazán sose voltunk ketten: pár héttel később, hogy beköltöztünk közös otthonunkba, decemberben kiderült, hogy már több, mint egy hónapja hárman vagyunk."

Forrás: Fészekmeleg (a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Élet- és Családvédelmi Központja által kiadott kiadvány)