Házaspárok tanúságtétele (8) Kata és László

Kata és László 12 éves házasok, 4 gyermekük van. A közösségünkben (Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia) nőttek fel, ma is építő tagjai (pl. ifjú házas hittant tartanak)

Hogy ismerkedtetek meg? Első benyomás a másikról?

Kata: Általános iskolában évfolyamtársak voltunk, bár erre csak én szoktam emlékezni. Én akkor kezdtem kamaszodni, László amolyan „jótanuló” volt. Nagyon nem volt szimpatikus. Szerencsére később megtértem és felnőttem, László is megérett... A közösségben sok évet töltöttünk együtt, egymás mellett, mire igazán összetalálkoztunk.

László: Az általános iskolában valóban elég különbözőek voltunk, nagyon érdemleges emlékeznivalót nem láttunk egymásban.

A plébániai közösségben évekig közös feladataink is voltak. Ha az általános iskolát nem számoljuk, akkor is már legalább öt éve ismertük egymást, amikor elkezdtünk együtt járni. Ezért első benyomásról nehéz lenne beszélni. Aztán egyszer csak…

Jártatok mással is együtt korábban?

László: Igazából nem.

Kata: Néhány rövidebb kapcsolat után, megtérésemmel egy időben volt egy hosszúra nyúló, komoly kapcsolatom egy nálam sokkal idősebb fiúval. Ebből igen sokat tanultam. Legfőképpen azt, hogy nem szeretnék többet olyan emberrel kapcsolatba lépni, aki nem akarja figyelembe venni az általam kijelölt határokat, például a szexualitás terén. László nem csak figyelembe vette, hanem egyet is értett vele.

Mikor éreztétek meg, hogy Isten egymásnak szánt titeket?

László: A kapcsolatunk kezdetén, az első randi előtt egymástól függetlenül mindketten úgy álltunk hozzá, hogy igen, én ezt szeretném, de vajon Isten is ezt akarja-e. Volt egy kiállítás, ami mindkettőnket érdekelt, és külön-külön eszünkbe jutott, hogy elmehetnénk rá kettesben. De mindketten úgy próbáltuk intézni, hogy ne ragaszkodjunk saját vágyainkhoz: ha akar, más is eljöhessen velünk. Az a tény, hogy a 6-8 fős meghívott társaságból végül mégis csak mi ketten mentünk el, önmagában is egy válasz volt Isten részéről, már a legelején.

A kapcsolatunk előrehaladtával aztán fokozatosan egyre biztosabbak lettünk abban, hogy Isten egymásnak szánt bennünket. Nem tudok hirtelen felismerésről beszámolni.

Volt bennetek kétség?

Kata: Bennem nem.

László: Az esküvő előtti pár hét során volt valami, amit kétségnek nem neveznék, legfeljebb halvány elbizonytalanodásnak vagy „kijózanodásnak”. Vagy leginkább azt mondanám, hogy csak újra, komolyan megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy tényleg őt akarom-e választani életem párjának. Talán ez volt igazán a teljesen tudatos döntés pillanata. Kétségnek már csak azért sem nevezném, mert a válasz egyértelmű igen volt.

Kihez fordulhattatok tanácsért? Mi volt a "leghúsbavágóbb" tanácsa a lelkivezetőtöknek?

Kata: Feri atya mindig nyomon követte köztünk az eseményeket, rendszeresen eljártunk hozzá, minden nagyobb döntésünk előtt kikértük a véleményét és meg is tartottuk azt, azzal a hittel, hogy Jézussal közöttünk született döntés volt. Egyiket sem bántuk meg. Ezen kívül sok barát vett minket körül az ifiben, akik a kapcsolatukban előttünk jártak, hozzájuk is fordulhattunk, ha valami kérdésünk volt.

László: És eközben közvetlenül is igyekeztünk kommunikálni Istennel, egyénileg és kettesben is. Mindketten ebben a közösségben nőttünk fel, így a tiszta együtt járásról volt alkalmunk "elméletileg" is hallani, és sok vonzó példát látni.

Hol húztátok meg a határt testi téren?

Kata: Az együttjárásunk idején minden testi kapcsolatot mellőztünk, a legkisebb jeleket (kézfogás, csók) is beleértve, csak az eljegyzéstől (lánykéréstől) kezdtünk testileg is közeledni egymáshoz. Így láttuk biztosítottnak azt, hogy „józanul” tudjuk megismerni egymást, és meghagyjuk a másik teljes szabadságát a döntésre anélkül, hogy otthagynánk valamit ebben a kapcsolatban, ha mégis más felé visz az utunk. Nem mondom, hogy ez mindig könnyen ment, egy időben például azt vettük észre, hogy nagyon sokszor csikizzük egymást, nyílván, hogy egymáshoz érhessünk. Amikor ezt észrevettük, feltettük magunknak a kérdést: „Tudunk már egymás mellett dönteni egy életre?” A válaszunk akkor még „nem” volt, így sikerült abbahagynunk ezt a fajta érintkezést is. Talán ez nagyon fanatikusnak tűnik, de nem bántuk meg egyáltalán.

Hogy emlékeztek vissza a lánykérésre?

Kata: Azt hiszem, az ifi lelkigyakorlatról jöttünk haza, nálunk voltunk még este beszélgetni. Ha jól emlékszem, a lelkigyakorlaton direkt nem töltöttünk együtt sok időt, hogy tudjunk másokra is figyelni, így aztán volt miről beszélgetnünk. Ennek a beszélgetésnek a végén kérte meg László a kezemet. Akkor és ott kicsit váratlanul ért, bár már eléggé lógott a levegőben. Ezért nem volt nehéz igent mondani rá.

Mi segített megmaradni a tisztaság útján?

László: Leginkább biztosan az segített, hogy már eleve ez volt a szándékunk. Legelső alkalommal leszögeztük, hogy végig így szeretnénk készülni. Ezen kívül a közösség adta a legtöbb erőt ehhez, valamint a közöttünk levő egyre mélyebb lelki kapcsolat.

12 év házasság távlatából visszanézve, megérte a tisztaság miatti sok lemondás?

Kata és László: Igen, egyértelműen. Nem csinálnánk semmit másként.

Eltekintve együtt járásotok keresztény vetületétől, miért látjátok ésszerűnek a tiszta együtt járást nem hívő pároknak is?

Kata: Nem lehet másképp egymást igazán olyan mélységben megismerni, mint amennyire egy ilyen komoly döntéshez szükséges. Ködben nem lehet tisztán látni.

Második tisztaság (9) - tapasztalat

Egy hat éve házas, három és fél gyermekes édesanya osztja most meg velünk a tapasztalatát a második tisztaságról:

"Erika vagyok, végzettségem szerint orvos, jelenleg otthon vagyok kisgyermekeimmel. Felnőtt megtérésem elején néhány évig szorosan kapcsolódtam egy katolikus ifjúsági közösséghez, de aztán az iskolák miatt elkerültem otthonról. Közben egyre nehezebb lett tartani a szigorúnak tűnő előírást is a házasság előtti nemi életről. Gyakorlatilag ezt egy óriási gátnak éreztem köztem és Isten között.

Ákossal kb. 10 éves ismeretség után kezdtünk el „együtt járni”, pontosabban szinte az első perctől kezdve együtt élni. Együttélésünk emberileg sikeres volt. Abban az időben Budapest különböző templomaiba jártam vasárnapi misére. Ákos nem hisz Istenben, de időnként elkísért, nyitott volt vallási kérdések iránt. Gyakran szóba hoztam, hogy házasság előtt katolikusoknak nem szabadna együtt lenni. Volt néhány kísérletem, hogy az én egyedüli döntésem alapján mostantól nem élünk nemi életet. Hosszabb – rövidebb ideig működött is, de Ákos nem látta ennek értelmét, őszintén megvallva, én sem értettem, miért kéri ezt az egyház.

Három év együttélés után Ákos megkérte a kezem, én igent mondtam. Csak az egyházi esküvőt éreztem fontosnak, és rendezni akartam a kapcsolatunkat Isten előtt. Jónak tartottam, hogy házassági felkészítő tanfolyamokat tartanak pároknak, mert úgy gondoltam, ez jó alkalom lenne Ákosnak is, hogy egy hiteles papon keresztül szerezze első személyes tapasztalatait a kereszténységről. A vasárnapi misére járás közben így közösséget is kerestem, ha nem is teljes tudatossággal. Aztán egyszer csak becsöppentünk Káposztásmegyerre, egy mise végére, és azonnal mindketten tudtuk, hogy itt valami más történik, mint egy hagyományos templomban. Közösséget találtunk, és ez erőt adott, hogy bejelentkezzünk házassági előkészítőre. Első alkalommal Andor atyával és Ilonával, az irodavezetővel találkoztunk. Tisztázni akartam a kérdést: muszáj-e tartózkodni a nemi élettől a házasságig. Dúltak bennem az érzelmek vagy inkább az indulatok, ahogy az kívülről is látszott. Ilona nemrég mesélte, hogy miután egyértelműen megmondták, hogy ezt kéri az Egyház, olyan mérges voltam, hogy ő azt gondolta „na ezeket se látjuk többet!” Én persze már nem emlékszem erre és utólag azt sem értem, miért okozott ez ekkora problémát.

Ismerőseinktől azt hallottuk, hogy más felkészítő papok ilyen kérdésekről nem beszéltek, szó nélkül „tudomásul vették” az együttélést. A második jegyesi beszélgetés alkalmával Feri atya leült velünk és elmagyarázta az önmegtartóztatás értelmét, lelkületét. Azt mondta, hogy az ilyen együtt élő párok esetében erre nem tud kötelezni az egyház, de ez a tapasztalatok széles körére épített ajánlás. Nem az önmegtagadás a célja, hanem egymás mélyebb megismerése.

Egy ideig csendben ültünk, mindketten a megvalósíthatóság realitásán gondolkodtunk. Aztán eldöntöttük: jó, megpróbáljuk. Akkor jutott eszébe Ákosnak, hogy éppen nyaralni indulunk. Feri atya is kicsit döbbenten nézett, most mi legyen. De kis lélegzetvétel után azt mondtuk: ha eldöntöttük, akkor csináljuk így, az egyházi házasságig.

Azóta is tapasztaljuk, hogy valóban segítségére volt kapcsolatunknak ez a felkészülés. Engem segített visszatalálni az egyházba. És Ákos is közelebb került így az egyházhoz. Együtt járunk a hittel ismerkedők felnőtt hittanára. Azóta pedig szerelmünknek már több gyümölcse is van. Jelenleg a negyediket várjuk.

Tapasztalatunk azt mutatta, hogy hiteles közösségre volt szükségünk, ahol a fő cél az volt, hogy Jézushoz közeledjünk, és ennek csupán mintegy eszköze volt a házasságra készülésben az önmegtartóztatás. Egyedül minden próbálkozásom kudarcra volt ítélve.

Sokat segített nekünk, hogy fiatalabb és idősebb házaspárok megosztották velünk tapasztalataikat. Előbb csodálkoztunk, hogy „jé, ilyen még van a mai világban”, aztán megpróbáltuk követni példájukat. Véleményem szerint, más plébániákon is az ilyen közösségeknek és ilyen tanúságtételeknek volna a legnagyobb hatása a hasonló párokra, mint mi voltunk."

Második tisztaság (7) - tapasztalat

"Már úgyis együtt élünk, így már nincs értelme, meg lehetőség sem a tisztaságra." Ezt a kijelentést cáfolja Csilla és Laci története. Ők arra példa, hogy igenis van olyan, hogy házasság előtti együtt élésből lép vissza a pár, és igenis megéri ezt a nagy lépést megtenni. A tisztaságban és a lelki életben sincs point of no return, azaz olyan pont, ahonnan nincs visszaút. Mindig van...

Hogy ismerkedtetek meg?

2007-ben ismerkedtünk meg Lacival, egy egyházi énekkarban találkoztunk. Azonban csak 2 évvel megismerkedésünk után jöttünk rá arra, hogy mi többet is szeretnénk egymástól, mint egymás mellett énekelni vasárnaponként.
Nő lévén persze, bennem már korábban is felmerült a gondolat, főleg, hogy egyik misén, mint a villám hasított belém egy gondolat, hogy „Ő az!”. Nem értettem akkor még, mivel alig beszélgettünk, alig ismertük egymást. Aztán ahogy erősödött a kapcsolatunk, nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy ki mit vár a kapcsolattól. Miért vagyunk együtt? Lesz ebből házasság? El tudnánk fogadni egymást házastársnak? Akarunk-e Isten törvényei szerint élni, együtt járni? Meddig lehet elmenni, ami még nem bűn? Sok-sok kérdés volt, amikre sok átbeszélgetett óra során igyekeztünk válaszokat találni.

Kitől hallottál a házasság előtti tisztaságról?

Hittanórán tanultuk a 10 parancsolatot, meg aztán hébe-hóba az ember hall ilyet, hogy a katolikus egyház mennyire szigorú, hogy nem fogadja el a házasság előtti szexet és ez mennyire maradi, meg egyik ismerős ismerősének mondta a pap gyónáskor, hogy ezt hagyja sürgősen abba, mert bűn. Senki nem mesélt értelmesen arról, hogy miért érdemes így készülni.

Szóval semmi igazi alapom nem volt, csak az őrangyalom, aki jól végezte a dolgát és elég erősen éreztem a lelkemben, hogy nem szabad odaadnom magam senkinek, még a külső nyomás hatására sem. Aztán megismertem azt, hogy miben hiszek (19-20 éves koromban), miről szól kereszténynek lenni. Akkor értettem meg, hogy ezek a parancsok nem azért vannak, mert Isten jódolgában nem tudott volna kevésbé szigorúkat kitalálni, hanem azért van, mert szeret minket és ezek jelzik a hozzá vezető utat. (1)

18-20 éves korom környékén inkább erkölcsi megfontolásból nem akartam lefeküdni bárkivel is, 20-21 éves korom körül változott bennem az, hogy a hitem miatt nem akarom beadni a derekam. A gyakorlati megvalósításhoz (meddig mehetünk el, mit miért csináljunk/ne csináljunk) nem igazán kaptunk segítséget.

Az együtt járás elején felmerült a tisztaság, vagy nem is került szóba?

Amikor világossá vált, hogy komoly kapcsolatot akarunk, aminek akár házasság is lehet a vége (illetve kezdete : ) akkor megpróbáltunk mindent megtenni annak érdekében, hogy ezt a tisztaság jegyében tudjuk kivitelezni. Azt tudni kell, hogy egyikünknek sem volt eddig komolyabb kapcsolata, amiben ez sérülhetett volna. Az együtt járás legeslegelején a tisztaság kérdése még csak nem is jött szóba. Aztán kb. 2 hónappal azután, hogy el kezdtünk együtt járni, akkor került szóba, hogy ki, mit, hogy, merre, meddig, gondol ezzel kapcsolatban. Én elmondtam az én elképzeléseimet (tisztaság a házasságig), amire az volt a válasz, hogy oké, akkor próbáljuk meg. Akkor nagy kő esett le a szívemről, hogy ezt megbeszéltük.

Akkor hogyan "siklott ki" az elhatározás?

Sajnos a „meddig lehet elmenni” kérdésünkre nem találtunk megfelelő választ, amit kaptunk, azt meg nem éreztük megfelelőnek számunkra. Pont a fenti beszélgetés volt az, ami után elkezdtük feszegetni a határokat, és kiskapukat kerestünk, hogy meddig mehetünk el, mi az, ami még nem neveznek paráznaságnak... ebből lett az, hogy végül lefeküdtünk egymással. Nem voltak kijelölt határaink. Egyik nap, amikor felkeltem rájöttem, hogy én Lacihoz költöztem, már kb. mosni járok csak haza. Aztán ez a dolog a megállapítás tényében megmaradt, s kezdtünk egyre inkább eltávolodni Istentől. Az első szeretkezés után úgy éreztem, ezt bárcsak visszafordíthatnánk, aztán mégis hajtott a kíváncsiság, az ösztön, a vágy. A tizedik után már alig éreztem lelkiismeret furdalást, nem éreztem, nem éreztük egyáltalán rossznak az együttléteinket, annak ellenére, hogy tisztában voltunk azzal, hogy nem helyes, amit csinálunk, ahogy csináljuk.

Mikor köteleztétek el egymás mellett magatokat végleg?
Együtt járásunkat követő 9. hónapban kérte meg Laci a kezem, amire természetesen IGEN-t mondtam. Már akkor is az volt minden álmom, hogy a felesége lehessek. Persze újra felmerült a kérdés mindkettőnkben, hogy biztos ezt akarjuk-e, egymással szeretnénk-e leélni az életünket. Akarunk-e Istennek megfelelő házasságot, amiben válásnak helye nincs, el fogadjuk-e a gyerekeket, akikkel Isten megajándékoz minket… Az esküvő dátumát minél hamarabbra szerettük volna, tekintve, hogy biztosak voltunk mindketten az elhatározásunkban, nem láttuk értelmét a várakozásnak. Az eljegyzés egy picit újra megnyugtatta a néha feltörő lelkiismeretünket, hogy most már jegyesek vagyunk, van jogalapja annak, hogy együtt élünk.

Mi indított arra titeket, hogy belevágjatok a második tisztaságba?
Az ember nagyon jól meg tudja magyarázni a dolgait, hogy az, amit csinál miért nem bűn. Nekem egy gyónás alkalmával nyitotta fel a szemem egy atya. Képzeld el, hogy belépsz a gyóntatófülkébe. Félig őszintén, mert mégiscsak tudod, hogy az életed nem a helyes mederben van, de bánni nem tudod mégsem teljes szívvel. Azt gondolod, hogy ez a gyónás legalább egy picit megtisztít, legalább ideig-óráig megmarad a kapcsolatod Istennel. Majd belépsz a gyóntatófülkébe, mire az atya közli veled: „Nem tudlak feloldozni”. Megfordult a világ, elkezdtek potyogni a könnyeim. Hallottam már ilyenről, de úgy gondoltam, hogy Budapesten a papok máshoz vannak szokva, már a modern társadalomhoz alkalmazkodtak… Rá kellett jönnöm, hogy a hitet nem lehet modern társadalomhoz alakítani. Isten az örök és nekünk kell körülötte forognunk és nem Neki alkalmazkodni a mi torz társadalmi berendezkedésünkhöz. Szóval az atya szépen elmondta, hogy az életállapotom bűnös, így azon kell változtatnom, különben nem tud feloldozni. Az életem pörgött le a szemem előtt, de éreztem, hogy csak egy helyes megoldás van. Az atya rögtön tudta, amikor Laci ment be a gyóntatófülkébe, hogy mi ketten egy pár vagyunk, így őt már nem sokkolta azzal, amivel engem, de meghagyta neki, hogy azt az estét beszélgessük át. Meg is tettük, és nagyon rövid idő alatt meg is hoztuk a döntést.

Konkrétan milyen lépést tettetek?
Rájöttünk, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak és hogy az a helyes, ha hazaköltözöm, és megpróbáljuk a második tisztaságot. Megegyeztünk abban is, hogy ezentúl nem töltünk minden estét egymásnál, hanem újra lesznek „lukak a héten”, amikor nem találkozunk és elfogadjuk, ha az egyikünk „szabad estét” akar. A közös kassza létét fenntartottuk, bármikor segítünk a másiknak, ha szükséges.

A szétköltözés azonban egy nagy lépés volt egymás és Isten felé is. Ha a kezdeti cselekedet, az őszinte szándék megvan, akkor utána Isten már tud munkálkodni bennünk és minél közelebb kerültünk Istenhez, annál inkább igyekeztünk kerülni az alkalmat arra, hogy újra rákeveredjünk a régi útra. A kísértés mindig ott volt, amint egy hajszállal közelebb kerültünk a határhoz. A szenvedélyes csókokat leváltották a szájra puszik, a szeretkezéseket az ölelések és beszélgetések, programok más emberek társaságában, valamint az esküvőszervezés és a közös ima. Ez nagyon fontos. Közösen imádkozni, s amikor nem voltunk együtt, akkor is úgy imádkozni, mintha mindketten jelen lennénk. Egymáshoz (nemcsak egymás testéhez) is közelebb kerültünk, kezdtük megtapasztalni azt, hogy valóban fog történni valami az esküvő után, valóban meg fog változni az életünk, még így is, hogy éltünk már együtt.

Milyen hatással volt a kapcsolatotokra a szétköltözés, és a testi szerelem visszaszorítása?

Tudtam, hogy jobban fogjuk érezni magunkat, mert megszűnik a lelkiismeret furdalás. Ennél sokkal többre nem is számítottam. De lett egy csomó pozitív "hozadéka" is, amit nem láttunk előre. Azzal, hogy a tisztaság mellett döntöttünk, felszabadult egy csomó idő, amit másképp kellett eltölteni. Több "randi", több beszélgetés, több szitu. Az eredménye az lett, hogy egymást jobban megismertük. A különköltözés felismertette velünk azt, hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak - abban a 2-3 napban ugyanolyan rózsaszínben láttuk a világot, mint amikor összejöttünk vagy eljegyeztük egymást :)

Egyébként a különköltözés után sokkal több probléma merült fel kettőnk között, amit sok-sok türelemmel és megértéssel kellett kezelnünk, viszont ezek még inkább megerősítették a kapcsolatunkat.

Milyen problémára gondolsz?

Tény az, hogy mi nem tudunk telefonon hosszan beszélgetni, sokszor egy kiadós beszélgetést helyettesített fél perc ölelés, megnyugodni egymás karjaiban. Ezekre sokkal kevesebb lehetőségünk volt, ami súrlódásokhoz vezetett. Ingerültebbek voltunk egymással, amiről beszélgettünk is. Több áldozatvállalásra volt szükség és még inkább gondolkozásra és megerősítésre késztetett bennünket, hogy a megismert hibákkal együtt is szeretni fogjuk-e egymást...

Az apróbb testi gesztusok felértékelődtek, de akkor nagyon sok olyan érintés, tekintet, csók volt, ami kísértés volt inkább és próbára tett minket. Mennél többet engedtünk, annál nehezebbé tettük saját magunknak a dolgot. Nemegyszer el is estünk, de mindig kaptunk erőt tovább folytatni. Ez olyan dolog, hogy könnyű lett volna beletörődni, hogy úgyse megy, és csináljuk vissza inkább. Emlékszem, mennyire nagy volt mindig a kísértés, mert tudtuk, hogy miről mondunk le. De pont a küzdelmek adták meg azt, amitől több lett a kapcsolatunk.

Képes lettél volna szakítani, ha Laci ezt nem akarta volna vállalni?

Ha nem fogadta volna el, akkor annyit tudtam volna mondani, hogy én ez vagyok, ha akarsz, akkor így akarj, ha nem, akkor meg nincs mit kezdjünk egymással. Az elköteleződés a fontos Isten mellett, az elhatározás. Nem mindig kér kivitelezést mellé (ld. Ábrahám - Izsák feláldozása), ezért nem győztem eleget hálát adni :) Nekem elsődleges cél az volt, hogy Istenhez közelebb kerüljek és első körben kellett az az akarat, hogy ezt annak árán is vállalom, ha esetleg ez a már férjemmel való kapcsolatom rovására megy. Úgy voltam vele, hogy ha Isten ezt a férfit szánja nekem, akkor meg fogja érteni, hogy Isten kell az első legyen az életünkben és nem egymás. Ez indított el minket arra, hogy keressük az Istennek való kapcsolatot közösen is.

Leírnád az Istennel való kapcsolatotokat?

Én úgy tapasztalom, hogy a házasság egy szép szerelmi háromszög :) Isten-Feleség-Férj. Ha ezt elképzeljük egy háromszögben, ahol a háromszög alapján van a (házas)pár és az alappal szemközti csúcson meg Isten, akkor minél közelebb kerül a pár Istenhez, annál közelebb kerülnek egymáshoz is. És ha Istennel harmonikus a kapcsolat, akkor Isten megtanítja az embert szeretni. Szeretni úgy, ahogy Jézus szereti az Egyházat, hogy önmagát adta érte. Tökéletesedni a szeretetben... Ekkor olyan távlatok nyílhatnak meg a másik szeretésével kapcsolatban, amit el sem tudtál képzelni. Ezt nap mint nap tapasztaljuk is :)

(1) A parancsokkal kapcsolatban szívből ajánlom Böjte Csaba könyvét erről: Iránytű a végtelenhez. Csaba testvér gondolatai az isteni parancsolatokról.

A második tisztaság (6) - tapasztalat

Idézet a Biztos út könyvből a második tisztaságról:

"Mindig hiszünk az újrakezdés lehetőségében. Sajátos esélyük van az újrakezdésre azoknak, akik még a házasság előtt, a jegyesség idején megértik, hogy a testi kapcsolat nélkül jobban meg tudják ismerni egymást. Világszerte és hazánkban is vannak plébániák, ahol az újrakezdésre, és a testi kapcsolat felfüggesztésére hívják az erre nyitottnak látszó, már együtt élő jegyeseket. Többen képesek megtenni ezt a nem könnyű lépést. Életem során sok ilyen párral kerültem kapcsolatba, akik megértették e döntés fontos-ságát, saját jövőjük szempontjából. Ez a fordulat, általában a nem hívő fél megtérését is magával hozza, és mindkét fél megújulását, valamint kapcsolatuk elmélyülését.

Szólaljon meg egy olyan házaspár, akik már együtt éltek, majd a jegyesi találkozások, illetve hatszem-közti beszélgetés során megértették, mekkora ajándék lehet jövőjük szempontjából, ha a házasság előtt ab-bahagyják a testi kapcsolatot.

Panni: Panni és Béla vagyunk. 23 és 25 évesen jutottunk addig az elhatározásig, hogy sze-retnénk összeházasodni. Azt éreztük, életre szólóan igent mondani olyan nagy kihívás, hogy erre még készülnünk kell. Eltérő családi háttérből érkeztünk. Az én családom aktív keresztény, Béci vallás nélkül nőtt fel.

Mivel komolyan gondoltuk kapcsolatunkat, a világ rendje szerint elkezdtünk testileg is együtt élni. Én azonban mint hívő tudtam, hogy az egyház nem helyesli ezt. Elkezdtük keresgélni külön-böző plébániákon, hol kaphatnánk segítséget felkészülésünkhöz. Mindenütt kérdeztük, miért ja-vasolja az egyház, hogy tisztán éljünk a házasság előtt, de egyértelmű választ nem kaptunk. Vég-re találtunk egy plébániát (Káposztásmegyeren), ahol az atya határozottan elmondta, miért javasolja az egyház a tiszta készületet. Logikus érveket mondott amellett, mik lehetnek ennek gyümölcsei, s hogyan próbálhatunk meg mi is (egy hibás kezdés után is) elindulni ezen az úton. Engem ez nagyon megnyugtatott, mert eddig egy kettősség élt bennem.

Béla: Évekig élvonalban kosaraztam, és a tiszta kapcsolatra, illetve a szeretet-kapcsolat ta-nulására való meghívás megérintett. Igazi célt és kihívást adott, mint egy bajnokság megnyerése. Ugyanakkor az is világos volt, hogy amint a sport területén sem lehet edzés nélkül bajnokságot nyerni, itt is „edzeni” kell. Mit jelentett ez? Beláttuk, hogy ha szerelmünket már most betölti a testi kapcsolat, akkor nem tudjuk igazán megismerni egymást, hiszen minden örömöt és minden nehézséget, feszültséget ebben próbálunk feloldani.

Mi lesz 5-10-15 év múlva, ha a szerelmünk esetleg már nem lesz olyan tüzes, vagy ha valami ok miatt nem lesz lehetőségünk testileg megajándékozni egymást? A testi tartózkodás lehetővé és szükségszerűvé tette számunkra, hogy belülről is jobban felfedezzük, ki az én kedvesem.

Panni: Az atya egy háromszög képét állította elénk példaként. A három csúcs: Jézus, Béla és én. Ha megtartóztatjuk magunkat, de éljük külön-külön a Jézussal való kapcsolatot, Benne egyek lehetünk. - Így hívott meg a második feladatra is, hogy éljünk együtt egy-egy szentírási igét, hisz ez is összeköt bennünket Jézusban. Átalakult az életünk. Cselekedeteink mozgató rugójává lett, hogy örömet szerezzünk másoknak. Nem ragaszkodtunk ahhoz sem, hogy folyton együtt legyünk, egymás ölében üljünk, hanem hittünk abban, hogy a szeretet által egyek vagyunk. Kettesben való találkozásaink alkalmával ezeknek a Jézussal megélt pillanatoknak izgalmas „kalandját” is megosztottuk egymással.

Béla: A tisztaságra való meghíváshoz a két legnagyobb segítség a lelkivezetőnk és a felebarátok, a hívő ifi közösség voltak. Belevetettük magunkat a tisztaság kalandjába, de nem ment elesés nélkül. Emlékszem, amikor két héttel a nagy elhatározás után hozzánk lépett atyánk, s megkérdezte, sikerült-e tisztán élni. Segített az elesést Jézus irgalmába tenni, s bátorítást adott az újrakezdéshez. A másik segítség a közösség volt.; a kirándulások, együttlétek, ahol tanulhat-tuk a felebaráti szeretetet. Úgy készülhettünk az esküvőre, hogy tanultunk nyitottnak lenni másokra, s nem zárkózni egymásba.

Panni: Közben elkezdtünk ifjúsági hittanra járni, és ott tanultuk társainkkal együtt, hogyan kell megélni azt az evangéliumi részt vagy témát, amellyel a hittanon foglalkoztunk. – El kell mon-danunk, hogy a mai napig is életünk legnagyobb köteléke ez. Reggel többnyire közösen olvasunk a Szentírásból, este pedig megbeszéljük (ma már gyermekeinkkel együtt), hogyan próbáltuk megvalósítani napunk folyamán a Szentírás meghívását.

Béla: Volt még egy nagy gyümölcse ennek az időszaknak. Korábban én a kereszténységről azt gondoltam, hogy formaságok, külsőségek sorozata. Most találkoztam azzal, hogy ez egy radikális életforma, amely tele van kihívással, örömmel. Elkezdtem hittanra járni, majd egy jó év után, az esküvőnkön lettem élő hittel elsőáldozó.

Panni: A tisztaságra való meghívás nekem is megújította a hitemet. Az élő egyházat, a hit bátorságát és szépségét tapasztaltam meg ebben. Majd az Evangélium közös élése eggyé tett bennünket a hitben és a házasságban is.

Béla: Házasságunk után 5 évet vártunk első gyermekünk érkezésére. Ilyen készület után azonban ez sem vált görcsös vágyakozássá, hanem erősítette a hitet az isteni kalandban. Mire elhatároztuk, hogy örökbe fogadunk, megfogant első gyermekünk.

Később többször átéltünk nehéz napokat: 3 és fél év alatt 3 gyermekünk született; a harmadikkal sok időt töltöttünk kórházban is. De kapcsolatunk nem jutott krízisbe, hanem megerősödött. Mert közösen megélt hitünkre épült. - A testi együttlét öröme pedig így még nagyobb ajándék volt, és szerelmünk is növekedett a mai napig. (20 éves házasok vagyunk.)

Panni: Végül egy kis történetet szeretnénk még elmondani. Amikor megszüntettük testi kap-csolatunkat, én albérletben laktam egy néninél. Életünk középpontjává vált már a tisztaság, és az erről való tanúságtétel is (hiszen környezetünk is észrevette viselkedésünket, és beszélnünk kel-lett erről!). Így nagyon felháborított, amikor egyik nap hazaérvén, a házinéni azzal vádolt meg, hogy Béci nálam aludt. De Béci azt javasolta, kérjünk bocsánatot, ha félreérthetően viselkedtünk, írjunk neki egy levelet, és írjuk le, miért fontos számunkra a tisztaság. Amikor elolvasta levelün-ket, elsírta magát. Lehúzta ujjáról jegygyűrűjét, s nekünk adta. Ő nem tudta, hogy már napok óta gyűrűt kerestünk, de nem találtunk olyat, ami mindkettőnknek tetszett volna. Azóta is az ő, és elhunyt férje jegygyűrűjét hordjuk."

Forrás: Tomka Ferenc: Biztos út 172.o.

Házaspárok tanúságtétele (7) Ágnes és András

A következő tanúságtevő pár 13 éve kötött szentségi házasságot, 5 gyermekük van.

Ágnes: Az én családom ritkán jár templomba. Egy gimnáziumi iskolatársam révén kerültem egy katolikus plébániai ifjúsági csoportba.

András: Én vallásos családból származom. A Regnum Marianum mozgalom egy csoportjába is jártam. Majd én is arra a plébániára kerültem hittanra, ahol megismerkedtünk.

Ágnes: Amikor gimnazista voltam, tetszettem egy srácnak. Én csak barátságot éreztem iránta. Amikor kiderült, hogy tetszem neki, megijedtem, majd elkezdtem menekülni.

A srác virágot küldött, meg verseket, mire kénytelen voltam határozottan elküldeni. Osztálytársaim közül többen nem értették, miért nem kezdek el vele járni. Elmondtam, nem tudnám elképzelni, hogy ő legyen a férjem. Néhány osztálytársam azt mondta, ha őt hívná egy fiú, ő kapva kapna az alkalmon. Néhány évvel később valaki azt mondta, hogy biztos valami baj van velem, hogy már húsz éves vagyok már, de még nem jártam senkivel. Talán túl magasra teszem a lécet, azután majd egyedül maradok. Érdekes visszagondolni, de ettől nem féltem. Valamiért biztos voltam benne hogy lesz családom, csak ki kell várni az igazit.

András: Én több lelkigyakorlaton vettem részt, amelyek sokat jelentettek. Megérintett egy előadó mondása: Azok közül válassz feleséget, akikkel egy sorban mész áldozni. Ez akkor még távolinak tűnt. Előtte még meg kellett tanulnom önálló, felnőtt kereszténnyé válni. Ki kellett nyitnom a saját zárt lényemet mások felé. Választottam lelkiatyát, és egy mély ifjúsági a közösségbe kezdtem járni. Ott pont egy előadássorozatba csöppentem be, amely a szerelemről, és házasságról szólt.

Ágnes: Ezen az előadáson már én is ott voltam. Néhány hónappal korábban kerültem a közösségbe. Mivel előtte nem jártam templomba, nagy felfedezés volt számomra a hit. Meg az is, hogy ezen a plébánián látok nagy családokat, akik boldogok; meg hogy az emberek őszinték, és szeretik egymást, pedig nem is rokonok.

Az előadás-sorozat is (a szerelemről, házasságról) nagyon tetszett, mert abban erősített meg, amit én magam is helyesnek gondoltam, de amiben a TV, az osztály- és iskolatársak elbizonytalanítottak. Egy jó barátnőmmel (aki nem járt keresztény közösségbe) sokat beszéltünk arról, hogy mi majd csak a férjünkkel élünk házaséletet. Ez az elhatározás bennem megerősödött hittanunkon. Barátnőm azonban megváltoztatta a véleményét; mert látott egy ismerős párt, akik előbb együtt éltek, s utána házasodtak, és kezdetben boldognak tűntek. Akkor ő azt mondta: „Látod, ők boldogok. Miért kellene nekem úgy élnem, mint neked, ha így is boldog lehetek.” Ő elhitte, hogy ha nem próbálják ki a házas életet, akkor talán rosszul fog választani. Azóta a példának tekintett házaspár elvált, és barátnőm házassága boldogtalan.

András: A mi családunkban az volt a természetes, hogy tisztán élünk. Négyen vagyunk testvérek, szüleim most várják a tizenhatodik unokájukat. Ebből öt „unoka” a mi gyermekünk. Én mindig nagycsaládot szerettem volna, ez most sikerült is. - A feleségemmel hittanunkon ismertük meg egymást, de eleinte csak barátok voltunk.

Ágnes: Én többször jártam Andráséknál, mert a nővére jó barátnőm lett.

András: Egy idő után mindketten azt éreztük, hogy a másik már többet jelent a barátnál. Leültünkbeszélgetni. Majd írtam egy levelet, amelyben pontokban megfogalmaztam, hogyan akarom élni, a kereszténység tanácsai alapján, kapcsolatunkat. Elküldtem Ágnesnek is, hogy tudja, ezek számomra az alapelvek.

Ágnes: Tetszett nekem a levél. Ez az, gondoltam, mindig ilyen embert kerestem, aki tudja, mit akar, és ki is tart amellett.

- Isten az első mindenek felett. Ez volt az első pont. Mindketten Isten útján akartunk járni. Tudtuk, ha keressük az Ő akaratát életünkben, akkor ebben az együttjárásban nem csak a mi vágyunkat találjuk majd meg, hanem még inkább az Ő akaratát.

- A lelkivezetőinkre mindig hallgatunk, még akkor is, ha nehéz. Ez volt a második pont. És így folytatódott: Megkérjük, hogy szóljanak, ha rosszul csinálunk valamit.

András: Mivel szerelmesek voltunk, és tudtuk, hogy ilyenkor az eszünk néha elvész, „vétójogot” adtunk nekik. Hiszen ők az egyház isteni és bevált tapasztalatát közvetítik számunkra, és kívülről emberileg is jobban ráláthatnak életünkre.

- Tisztának és szabadnak akartuk a kapcsolatot. Ha esetleg kiderül, hogy mégsem közös az utunk, akkor is tisztán állhassunk leendő párunk elé. Ugyanakkor komolyan vettük, hogy házasság is lehessen belőle.

Ágnes: A tisztaság kérdés nagyon foglalkoztatott korábban is. Olvastuk, mondták és mi elhittük, hogy létezik a testi közeledés lépcsőzetességének törvénye: a testi érintkezés egy foka kielégít egy darabig, majd lassan kopni kezd, és mindig többre vágyunk. Előbb az érintés, majd intím érintések, majd a testi közösség (ld: Josh McDowell & Paul Lewis: Neked milyen szerelem kell? 84.o.) Mivel tudtuk, hogy a házasélet helye a házasságban van, elhatároztuk, hogy óvatosan bánunk a testi közeledésekkel, hogy a testünkkel ne többet fejezzünk ki, mint amennyire a kapcsolatunk megérett, amennyire a lelkünk eggyé vált.

Gimnazista koromban történt, hogy kaptam egy osztálytársamtól egy szerelmes levelet, majd válaszoltam rá. S aznap, egymást kézenfogva lelkesen mentünk haza. A srác búcsúzáskor meg akart csókolni, de erről sikerült lebeszélnem. Másnap furcsa üresség és zavarodottság volt bennem: mit csináltam én tegnap? Miért sétáltam kézenfogva a sráccal, hiszen alig ismertem. Rádöbbentem, hogy magam előtt és a többiek előtt sem tudom vállalni ezt a kapcsolatot. Egy pillanatra bebeszéltem magamnak, hogy szerelmes vagyok, de reggelre már csak annak örültem, hogy legalább nem hagytam magamat megcsókolni. Napközben persze nehéz volt a elmondanom neki, hogy bocs, de vége. Most már tudom, hogy akkoriban a srácnak nem lett volna szabad megírnia azt a levelet, és nekem nem kellett volna válaszolnom. Hiszen alig ismertük egymást, igazán baráti viszony se volt köztünk. Előbb arra kellett volna törekednünk, hogy megismerjük egymást... és még hosszú időnek kellett volna eltelnie addig a bizonyos szóig: hogy „szeretlek”.

Elisabeth Elliot: Szerelem és tisztaság c. könyvéből megértettem mi volt akkor a hiba:

"Apám azt a tanácsot adta négy fiának, hogy sohase mondják egy nőnek: ’szeretlek’, amíg nem készek azzal a kérdéssel folytatni: ’hozzám jönnél-e feleségül?’. De ne is kérdezzék meg senkitől, hogy ’hozzám jönnél-e feleségül?’, amíg előbb ki nem mondták: ’szeretlek’. - Milyen sok fájdalomtól és félreértéstől kímélnénk meg magunkat és másokat is, ha a férfiak betartanák ezt a szabályt." (73. o.)

András: Ifi hittanunkon minden alkalommal tettünk egy elhatározást, hogy váltsuk életre az órán tanultakat, az ott olvasott Szentírási részt. Engem egy találkozón megragadott Jézus szava: „amit egynek tettetek legkisebb testvéreim közül, azt nekem tettétek” (Mt 25,40). Megragadott a hozzá kapcsolódó feladat: keresd meg a legközelebbi embert és tégy neki valamit szeretetből. Hittanunkon arról is beszéltünk, hogy ha találkozunk, mondjunk el egymásnak valamit az Istennel és embertársakkal megélt kapcsolatunkból. Törekedtünk elmesélni, mit éltünk aznap, milyen apró szeretet-lépéseket tettünk embertársaink fel. Lassan gyakorlattá vált számunkra, és nagyon közel vitt minket Istenhez és egymáshoz.

Amikor elhatároztunk, hogy komolyan együtt akarunk járni, arra hívott bennünket az atya (amint mindenkit, aki együttjárt), hogy a közösségi ünnepeken ne csak egymással foglalkozzunk, hanem igyekezzünk a többiekre, a magányosokra, a vendégekre figyelni. Ez nem egészen könnyű, amikor nagyon szerelmes az ember. De végülis nagyon érdekes volt és egy egészen újszerű lelki kapcsolatot hozott létre köztünk. Annyira sikerült másokkal törődnünk, hogy volt, aki csak fél év késéssel fedezte fel, hogy elkezdtünk együttjárni.

Jegyesi felkészüléseinknek, illetve a „jegyes-oktatásnak” egyébként nálunk mindig központi témája a jegyesek közötti szeretet-kommunikáció megtanulása és a konfliktusok kezelésének megtanulása is. Gyakoroltuk a közös imát, a közös lelki megosztást, az egymással való őszinte beszélgetést; és azt is, hogy hetente legyen egyszer időnk egymásra, amikor egy csendes ima után írjuk le, vagy mondjuk ki egymásnak, milyen ajándékot kaptunk a héten a másik részéről, és mi az ami fájt, illetve melyek azok a nézetkülönbségek közöttünk, amelyeket tisztáznunk kell.

Ágnes: Házasságunk 13 éve alatt sok meglepetés ért a férjem részéről. De ezek mind pozitív meglepetések voltak. Az együttjárásunk során sikerült igazán megismernünk egymást. Az eltelt évek alatt, a hullámvölgyek ellenére is, növekedett a szeretetünk és a szerelmünk, és tudtunk átlépni minden nehézséget.

A mi életünk alapja is az, amely a legtöbb élő keresztény házasság alapja: a közös ima; a naponta megélt lelki élmények megbeszélése. Most már a nagyobb (a 3 év feletti) gyermekeink is belekapcsolódnak az esti imába, beszélgetésbe: Elmondjuk egymásnak, miben sikerült örömet szerezünk valakinek, vagy milyen esemény vagy fájdalom volt, amelyben Jézussal találkoztunk, Őt megszólítottuk, amiben segítségét kértük, amit Neki felajánlottunk.

András: Közeli és távoli baráti körünkben sok házasságot látunk tönkremenni. De azt is látjuk, hogy azok a párok, akik úgy készültek, ahogyan mi is, akár plébániánkon, vagy ismerősök között a Regnumban, vagy más ifi közösségekben vagy lelkiségi mozgalmakban, azok mind boldogan élnek. Hisszük tehát, illetve biztosak vagyunk benne, hogy ez a jó házasságkötés biztos útja.

(Forrás: Tomka Ferenc: Biztos út 34.o.)

Házaspárok tanúságtétele (6) Rebi és Attila

A következő házaspár, akik megosztják velünk a tapasztalataikat, Rebi és Attila. 8 hónap együtt járás után kérte meg Rebi kezét Attila, 1 és 3/4 évig voltak jegyesek. A hetedik házassági évfordulójukat három gyermekükkel együtt fogják ünnepelni.

Rebi: Mivel úgy éreztük, nagyon közel kerültünk egymáshoz, egy idő után a szerelmünket a testi kapcsolatunkban is kifejeztük: kézfogással, öleléssel, csókkal. Bár úgy éreztük, ez így rendben is van, nagyböjti elhatározásunk az lett, hogy nem csókoljuk meg egymást. Elmentem a lelkiatyámhoz, és szóba került kapcsolatunk. Ő úgy gondolta, érdemes - a csupán indulóban levő kapcsolat esetében - várni a kézfogással, az öleléssel, a komolyabb döntésig. Különösen, ha barátomnak volt már másik kapcsolata. Elmagyarázta, hogy ha az a nagyon kellemes érzést, amelyet a testi érintés örömével kapunk, egy kellemes kábító öröm, boldogság módjára hat (a hormonok által is). De ezzel kissé elkábítjuk magunkat, és így elveszítjük azt az erőforrást, amit egyébként a kapcsolatunk építésére fordíthatnánk. Ha viszont visszafogjuk magunkat ettől a kábító-boldog érzéstől, akkor megtanulhatunk olyan közel kerülni egymáshoz, ami a legmélyebb személyes kapcsolatra fog vezetni. Mert akkor a szeretet-kapcsolat építésében fogjuk keresni (mintegy kényszerülünk keresni) az örömöt. És majd ha komolyabban döntöttünk egymás mellett, akkor meglesz a helye a kézfogásnak és a szeretet egyéb jeleinek is.

Nem túl könnyen, de beláttam, hogy valószínűleg igaza van. A nehezebb az volt, hogyan mondjam ezt el Attilának. De elhatároztam, hogy így szeretném folytatni a kapcsolatunkat. Amikor húsvét hétfőn találkoztunk, több órát beszélgettünk, végül elhatároztuk, hogy "na jó, megpróbáljuk".

Nem volt könnyű az első pár hét: Teljesen hülyén éreztük magunkat, hogy négy hónapos együttjárás után karlóbálva sétálunk egymás mellett. De ugyanakkor kezdett izgalmassá is válni. Az elhatározás arra ösztönzött minket, hogy megpróbáljuk kifejezni a szerelmünket, egymáshoz tartozásunkat új módon is. A testi távolságtartás abban is segített, hogy valóságosabb képet alakíthassunk ki egymásról, hogy lássuk, mi marad az érzelmeket felerősítő testi érintkezés nélkül. Örömmel tapasztaltuk, hogy minden maradt a régi, sőt, többek lettünk a tartózkodás által. Mikor öt hónappal később elhatároztuk, hogy összeházasodunk, szép volt, hogy a jegyesség alatt a kézfogással, öleléssel is ki tudtuk fejezni a változást…

Attila: Mikor Rebi elmesélte lelkiatyjával való beszélgetését, azt gondoltam, „ez őrültség”. (Első hallásra minden ismerősöm ugyanezt mondta). De aztán beszélgettünk az atya indokairól, és logikát szerető gondolkodásom nem talált olyan "fogódzót", amely alapján elvethette volna ezeket. Végül úgy döntöttünk, belevágunk.

Az elején borzasztó nehéz volt. Nem is annyira testileg, mint lelkileg: hogy ugyanazt a szerelmet nem fejezhetem ki a megszokott módon. De éppen ebből született valami jó! "Kínomban" mindenféle más útját-módját találtam annak, hogy a szerelmemet kifejezzem: egy mosoly, egy tekintet, sok apró figyelmesség. A közösen megélt nehézség, útkeresés közelebb hozott minket egymáshoz. Azt eredményezte, hogy többet beszélgettünk, és jobban megismertük egymást. Ha gyakrabban ölelgettük volna egymást, kevesebbszer kezdtünk volna beszélgetésbe. Bennem felépült egy, ugyan messze nem tökéletes, de szép belső rend; és megerősödött a bizonyosság, hogy ha én képes voltam Rebiért erre a lemondásra, és Ő is képes volt erre értem, akkor jól fogunk tudni egy életen át együtt élni.

Házasságunkban naponta törekszünk együtt imádkozni, este pedig megbeszélni, hogyan éltük meg a napot, mit tettünk aznap szeretetből egymás vagy mások iránt. A lelki párbeszédnek ezt a képességét házasságra való felkészülésünk során tanultuk meg. Akiknél a testiség uralja a házassági felkészülést, gyakran nem jutnak el a személyes kapcsolatnak, kommunikációnak igazi mélységéig.

Rebi: Azóta részt veszünk a „MÉCS Napok” vezetésében is, házasságra készülők számára, és részt veszünk fiatal házasok egy rendszeresen találkozó csoportjának vezetésében. Hálásak vagyunk mindazért, amit kaptunk (a MÉCS lelkigyakorlatokon, a lelkivezetőnkön keresztül és jó könyvekből). Szeretnénk mindezzel másoknak is segíteni abban, hogyan kell jól készülni a házasságra.

(forrás: Tomka Ferenc: Biztos út 28.o.)

Házaspárok tanúságtétele (5) Detti és Bandi

Bandi: Feleségem Bernadett, történész végzettségű. Én mérnökként dolgozom. Két gyermekünk van, a nagyobb 4, a kisebb 2 éves.

Egyikőnk sem vallásos családból származik. Plébániai közösségünk, és annak ifi csoportja alapvető változást hozott életünkben. Serdülőkorunkban kezdtünk hittanra járni, mert megsejtettük a hit fényét. Majd elsőáldozók és bérmálkozók lettünk.

Hamar – és nagy örömmel - szembesültünk azzal, hogy a kereszténység nemcsak elmélet, hanem egy életforma. Ahogy most beszéltünk róla, mi is ezt éltük meg: forradalmi életforma. Egész életünk megújítását kéri, és megújíthatja körülöttünk is a világot. Ifi hittanunkon sem csak a hit tanításairól, és ezek értelméről tanultunk, hanem az elkötelezett keresztény élet alapjait is megismertük és próbáltuk gyakorolni. És minden évben voltak fiatalok, akik úgy kerültek hozzánk, hogy valamelyikünk élete vonzotta őt, majd közénk jött.

Detti: Én 14 évesen lettem elsőáldozó. Engem is nagyon megragadott hetedik, nyolcadikos koromban, hogy a kereszténység forradalom, mely megújíthatja a világot. Különösen hatott rám a felkészülés során, hogy óráról-órára kiválasztottuk a Szentírás egy igéjét, és azt próbáltuk minden nap életre, tettekre váltani.

Egyszer azt az igét éltük, hogy „Adjatok és adnak majd nektek is. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” Első gondolatom az volt, hogy még csak diák vagyok, nincsenek javaim, amivel jótékonykodhatnék. Aztán ahogy próbáltam elmélkedni az igéről, rájöttem, hogy mennyi mindenem van, amire a körülöttem lévőknek szükségük lehet, például a szabadidőm. Ezutáni héten az iskolában az órák közötti szüneteket azzal töltöttem, hogy az osztálytársaimat meghallgattam, és életük eseményeire úgy figyeltem, mintha velem történtek volna. Sokszor ez a befogadó figyelem mélyebb beszélgetéseket indított, és a tanácsaimmal újabb figyelmességet tudtam adni barátaimnak. Az öröm egészen betöltött, és megtapasztaltam Isten szeretetének túlcsorduló mértékét..

Hittanjainkon aztán megbeszéltük, hogyan éltük az előző óra témáját, illetve az adott Szentírási részt. Többnyire arról beszéltünk, hol tudtunk örömet szerezni valakinek, vagy hogyan tudtunk egy-egy nehézséget Jézus (és az Ige) erejével legyőzni.

Házas szemmel látom: ezzel olyan dolgokat gyakoroltunk be, amelyek együttjárásunk és a házasságunk szempontjából is nagy segítséget jelentettek. Megtanultuk, hogyan éljünk meg Isten igéit a mindennapokban, hogyan tudunk beszélgetni lelkünk legmélyéről, Istennel való találkozásainkról; hogyan imádkozzunk saját szavainkkal; hogyan hallgassuk meg befogadóan embertársunkat és egymást. - Ma is az teremti a legmélyebb kapcsolatot köztünk, hogy reggeli imánkban elhatározzuk, hogy a Szentírás egy-egy gondolatát, egy igéjét fogjuk élni. Este pedig elmondjuk egymásnak, melyikünk hol találkozott a nap folyamán Jézussal. Szeretnénk ilyen élő kereszténységre nevelni gyermekeinket is.

Bandi: Több éves együttjárás és egy év jegyesség után házasodtunk össze. Megértettük és megpróbáltuk élni azt az alapelvet, hogy akkor készülünk jól a házasságra, ha a testi kapcsolat helyett egymás személyes megismerését helyezzük előtérbe. De azt is éreztük, hogy ez az a terület, ahol a kereszténységünk radikalitása a legkönnyebben lendületét veszti. Az ifjúsági csoportokban rendszeresen beszélgettünk arról, mi Isten terve rólunk. Volt szó a házasságra készülésről is, olyan témákról, amelyekkel most ti foglalkoztok.

Detti: Különösen erős feladatnak tűnt, amit az atya szívünkre tett: próbáljunk úgy építeni kapcsolatunkat egymással, hogy az együttjárás ne szakítson el bennünket ifjúsági közösségünk többi tagjaitól. Közösen elhatároztuk, hogy egy ifjúsági ünnepünkön vagy kiránduláson mindketten azokkal fogunk törődni, akik egyedül vannak. Néha egy kirándulás közben, máskor annak végén, megbeszéltük, hogyan sikerült a többieknek örömet szereznünk. Egy ideig küzdelem is volt ez számunkra, hogy ne kettesben legyünk csak, de aztán egyre természetesebbé vált, hogy ne zárjuk ki a mellettünk lévőket a kapcsolatunkból, hanem osszuk meg velük Istennel való életünket. Ez a házasságunk során is meghatározó maradt. Így – az akkori ifjúság sok más fiatal házasával együtt – azóta is törekszünk segíteni a plébánián a különböző feladatokban. Sok ismerős fiatal házas, vagy házasságra készülő fiatal is fordul hozzánk kérdéseikkel. Nagy öröm, ha segíteni tudunk tapasztalataink megosztásával.

Bandi: Sok fiatal keresi az igazi élet, és a házasságra való jó készülés titkát. Mi azt tapasztaljuk, hogy mivel próbáltuk megélni, amit hittanjainkon, az egyház tanításáról tanultunk, megtaláltuk azt, amit oly sokan keresnek. Megérte így készülnünk. Biztatlak titeket: ha ti Isten útját járjátok, akkor már most, és majd később is, ebből a tapasztalatból merítve tudtok segíteni másoknak.

Detti: Ha forradalmi életformáról beszéltünk, bennem mindig megvolt a vágy, hogy továbbadjam másoknak is azt az életet, amelyet megismertem. Már fiatalként egy gyermek kiscsoport vezetését vállaltam a plébánián. Az egyetem utolsó évei alatt pedig elkezdtem teológiát tanulni, levelező tagozaton. Érdekelt is a hit, de bennem volt az a vágy is, hogy kamatoztassam hitemet, illetve az ott szerzett tudásomat az egyház vagy a plébánia javára. A teológia tanulása során hitünk sok igazsága, azok ésszerűsége és szépsége még világosabb lett számomra. Ez segít abban is, hogy ma Bandival együtt egy hittancsoportot, a 12 évesek hittanját tudjuk vezetni. Örülünk, hogy serdülni kezdő fiataloknak is átadhatjuk a hitet: amelyről tapasztaljuk, hogy az Élet útja.

forrás: Tomka Ferenc: Biztos út (19.o.)

Házaspárok tanúságtétele (4) Fanni és Soma

A következő tanúságtevő párunk Fanni és Soma. 1 évig jártak együtt, 1 év jegyesség, és 12 év házasság áll mögöttük, három gyermekük született ezalatt.

Hogy ismerkedtetek meg? Első benyomás?

Fanni: A Káposztásmegyeri templomban találkoztunk, én érdeklődőként jöttem, szerettem volna megkeresztelkedni, vagy legalábbis többet megtudni a hitről.

Soma: Valóban első pillantásra lenyűgözött, Fanni gyönyörű volt!

Jártatok mással is együtt korábban? (Mit tanultatok abból?)

Fanni: Én jártam együtt korábban, és megtanultam, hogy ha önzetlenül szeretném szeretni a másikat, akkor szabadon kell hagynom.

Soma: Én nem jártam előtte senkivel, bár vágytam rá, de úgy éreztem, senkinek sem tudom szívből kimondani, hogy szeretem.

Mikor éreztétek meg, hogy Isten egymásnak szánt titeket?

Fanni, Soma: Mindjárt az első találkozáskor, de az együttjárás alatt igyekeztünk ezt félretenni, hogy ne kössük meg egymást az érzéseinkkel, hogy ne csak a szívünkkel, hanem az eszünkkel is döntsünk.

Volt bennetek kétség?

Fanni: Alapvetően nem, de időről időre azért berezeltem, hogy tényleg ki tudom e mondani egy életre az igent, hogy menni fog e ez nekünk. Ez talán természetes is. De bíztam Isten kegyelmében, Tőle kaptam Somát.

Soma: Alapvetően nem, de pont a tisztaságért való küzdelmeink során, néha elbizonytalanodtam, nem voltam biztos benne, hogy ez a kapcsolat így működni fog. Egyértelműen éreztem, hogy Isten a teljes tisztaságot kéri tőlem, és bár nagyon féltem, hogy ha megmondom Fanninak, elhagy, teljesen Jézusra bíztam magam. Hittem az Ő végtelen szeretetében.

Hol hallottatok a tiszta együtt járásról?

Fanni: Hát én Somától hallottam erről először, elég sokkoló volt! Az első gondolatom az volt, hogy ezt nem. Aztán később gondolkodóba estem, mert azt világosan láttam, hogy az előző együtt járásaim nem sikerültek jól, hogy valamit nagyon elrontok. Aztán azt gondoltam, hogy ez a fiú megér nekem ennyit.

Aztán ahogy megismertem a barátait, kiderült, hogy többen is vannak az Ufók! Az együtt járásunk alatt értettem meg, hogy az Ufók a normálisak, és hogy előtte én csináltam rosszul. Hogy szabadon hagyni valakit azt jelenti, hogy nem birtoklom a testét.

Soma: Én sem keresztényként nőttem fel. Gimnáziumi éveim vége felé tértem meg, és a plébániai közösségben hallottam először a tiszta együtt járásról. Láttam a barátaimat, hogy ez működik, szép az együtt járásuk, a házasságuk boldog.

Hol húztátok meg a határt?

Fanni: Az együttjárás alatt a teljes tisztaságra törekedtünk, tehát se kézfogás, se csók, se egyéb testi érintés, csak a két lélek! De erős a két test vonzása.

Soma: Ez volt a célunk, de azért nem volt ennyire egyszerű megvalósítani. Mikor úgy éreztük, hogy kicsit alább adtuk, igyekeztünk újra kezdeni és visszatérni a teljes tisztasághoz.

Nem tűnt őrültségnek úgy összeházasodni, hogy nem is feküdtetek le egymással?

Fanni: Nem. Attól függetlenül, hogy nem feküdtünk le egymással a gesztusokból, a beszélgetéseinkből minden fontos kiderült a másikról. Még több is, mintha lett volna közöttünk testi kapcsolat, mert így nem homályosította el az ítélőképességünket a szex okozta erős kötődés.

Soma: Nem, azt gondoltam, hogy minden lehetséges problémánk megoldását a köztünk élő szeretet adhatja, beleértve ebbe az esetleges szexuális problémákat is.

Hogy emlékeztek vissza a lánykérésre?

Fanni: Egy idő után egyértelműen éreztük, hogy döntenünk, kell. Adtunk magunknak gondolkodási időt, és megbeszéltük, hogy Húsvétig eldöntjük, ki ki magában, hogy mit szeretnénk (bár én már biztos voltam benne, hogy ha Soma feltenné azt a bizonyos kérdést, a válasz IGEN lenne).

Nagyszombat éjszakáján ketten voltunk a kápolnában, Soma olyan hosszan imádkozott hogy már

kezdtem pánikba esni…

Soma: Hát igen, nagyon szerettem volna tudni, vajon mi Isten terve velem. Honnan tudhatnám meg? Kértem, hogy küldjön valami jelet, de Ő azt kérdezte: Fiacskám te mit szeretnél? Válaszoltam neki, és megkértem Fanni kezét. Utólag látom, hogy milyen nagy biztonság ez. Ha kiírta volna bárányfelhőkkel az égre az akaratát, utólag gondolkodhatnék, hogy jól láttam-e. Így biztosan tudom, hogy én választottam.

Mi volt a legnagyobb kísértés az együtt járás idején? (Konkrét hely, szitu...)

Soma: Egy hegymászás során Fanninak megfájdult a térde. Visszafordultunk, de ketten a sátorban bizony nagyon erős volt a kísértés.

Mi segített megmaradni a tisztaság útján?

Soma: Isten szeretete, amiért még a szerelmet is érdemes kockára tenni. Segített a lelkivezetőm bátorsága és barátaim biztatása is.

Fanni: Kezdetben csak azért tartottam ki, mert éreztem, hogy kell nekem ez a fiú, később aztán megértettem a miérteket és onnantól már egyet akartunk. Közben az Istennel való kapcsolatom is erősödött, egyre biztosabban tudtam, hogy az Ő útján akarok járni. Elkezdtem készülni a keresztségre.

12 év házasság távlatából visszanézve, megérte a tisztaság miatti sok lemondás?

Fanni: Megtanultunk kommunikálni, bármiről, arról is, amire nincsenek szavak, mert az együtt járás alatt csak a szavak voltak a kommunikációra.

Soma: Az együttjárás alatt Istenben találtunk egymásra. Praktikus szempontból pedig, a házasságban minden azon múlik, hogy meg tudjuk-e beszélni a nehéz kérdéseket. Az együttjárás során szerzett „gyakorlat” ebben ma is alapot és biztonságot ad.

Ha visszamehetnétek az időben, tennétek valamit máshogy?

Fanni: Most is így csinálnánk, a gyerekeinknek is ezt adjuk tovább. Az volt kár, hogy előtte másképp csináltam.

Eltekintve együtt járásotok keresztény vetületétől, miért látjátok ésszerűnek a tiszta együtt járást nem hívő pároknak is?

Soma, Fanni: Azt látjuk, számtalan kapcsolatban és házasságban a problémák fő forrása, hogy nem ismerték meg egymást és nem döntöttek a másik mellett, mielőtt szorosabb köteléket fontak maguk közé . Megismerni és szabadon dönteni szinte lehetetlen ha a két ember szexuálisan is együtt él.

Házaspárok tanúságtétele (3) Dóri és Andris

Dóri és Andris másfél évig jártak együtt, 7 éve házasok, 3 kisfiúk van.

Hogyan ismerkedtetek meg?

Dóri: Tanítási gyakorlaton voltam Andris iskolájában. Az első gondolatom, mikor bemutatkoztunk, ez volt: Jaj, csak ezt ne!!!!..Aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy egy idő után feltűnően sok énekórán hospitáltam…..

Andris: Dóri egyik napról a másikra jelent meg az életemben. Úgy adódott, hogy iskolai gyakorlata alatt pont mellettem volt hely a tanári szobában. Így találtunk egymásra, tanár kollégáim folyamatos szurkolása közepette.

Jártatok mással együtt korábban is?

Andris: nekem már volt jó sok évvel ezelőtt egy menyasszonyom, aki 4 nappal az esküvő előtt jelentette be, hogy mást szeret. Ez egy elég nagy pofon volt, majdnem 7 évig tartott, míg kihevertem. Ugyanis ekkor jelent meg Dóri a tanári szobában.

Dóri: Nekem csak egy korábbi kapcsolatom volt. Abból legalább kiderült számomra, hogy mi a „lila gőzös” első szerelem, és milyen az az érzés, amire nem szabad alapozni egy házasságot. Az igazi szerelem egészen más.

Mikor éreztétek, hogy Isten egymásnak szánt titeket? Volt bennetek kétség?

Dóri: Én nem kaptam eget rengető isteni kijelentést. Annyit tudtam csak, hogy Isten mellém áll, bárhogyan is döntök.. Miután kimondtuk a boldogító igent, már biztos voltam benne, hogy jól döntöttem. Hála az égnek még most is így gondolom.

Andris: 30 éves kor körül az ember már sokkal jobban látja a másik erényeit, hibáit. Szerintem könnyebben is hoz felelős döntést. Kb. fél éve jártunk egymással, amikor megkérdeztem Dórit, hogy a következő nyáron szeretne-e a feleségem lenni. Kis időt kért, majd igent mondott. Hogy ez minek volt köszönhető, pontosan a mai napig sem értem, de nagyon örülök, hogy így döntött.

Hogy emlékeztek vissza a leánykérésre?

Dóri: Én nem számítottam rá, így egy kis haladékot kértem. Kicsit úgy éreztem, korai ezt eldönteni (ekkor mindössze fél éve jártunk). De nem bántam meg, hogy pár hónap múlva igent mondtam.

Hol hallottatok a tiszta együtt járásról?

Andris: Gyermekkorom óta keresztény közegben éltem, így a legfontosabb értékekről fiatal koromban is beszéltünk egymással. Az együtt járás testi, lelki folyamatairól is meg volt a saját véleményem, elképzelésem. Természetesen mikor megismerkedik az ember egy lánnyal, a dolog mindjárt másképpen néz ki. Megélni sokkal nehezebb a tisztaságot, mint beszélni róla. Ráadásul férfiként a testi vágyat legyőzni sokkal nehezebb.

Dóri: Először is otthon. Természetesen nagy előny, ha az ember keresztény családban nőhet fel. Nekem is megvan ez az előnyöm, de azért azt gondolom, hogy ha a kellő időben nem tartozom egy hiteles, az élő Istennel járó közösséghez (ez az én esetemben az Új Jeruzsálem közösség volt), akkor a neveltetés nem lett volna elég. Ez persze nem csak a házasság előtti tisztaságra vonatkozik. Nem hiszem, hogy közösség nélkül bárki meg tudna maradni igazi kereszténynek, házasság után sem. A tisztaság igazából az egyik legkönnyebb kihívás volt az életünkben. Egy életen át megmaradni, kitartani szeretetben sokkal keményebb munka. Mi is még csak az elején járunk.

Mi segített megmaradni a tisztaság útján?

Dóri: Egyrészt a már említett közösségi háttér. Ha Isten szerves része az életednek, akkor bizonyos dolgok természetesek. Ez nem azt jelenti, hogy könnyű volt ellenállni a kísértésnek, de elvi kételyei egyikünknek sem voltak. Mivel mind a ketten szilárdan elhatároztuk, hogy így akarjuk, valamelyikünk mindig észnél volt. Egy akarat ehhez szerintem kevés. Legalábbis nálunk az lett volna.

Miért látjátok ésszerűnek a tiszta együtt járást nem hívők számára is?

Dóri: A szexuális kapcsolat olyan szoros kötelék két ember között, ami túlságosan befolyásolja a másikról, illetve kettejükről alkotott képet. Így nem lehet józanul mérlegelni, hogy egymáshoz valók-e vagy sem, és sokkal nehezebb elengedni a másikat. Szerintem egy év alatt bőven ki lehet deríteni, hogy legyen-e házasság, ha meg nem, akkor valamelyik fél nincs kész erre. Egy évet azért ki lehet bírni. Ha viszont lefeküdtek egymással, és mégis szakításra kerül a sor, nagyon nehezen gyógyuló sebeket szerezhet az ember.

Andris: a tisztaság megőrzése leginkább a házasság megélése miatt fontos. Úgy gondolom, hogy azzal, hogy tisztán kötöttünk házasságot, az új életforma tényleges újdonságot jelentett mindkettőnk számára. Értelmet kapott az esküvőt követő két hetes nászút, melyet szerény körülmények között itt Magyarországon töltöttünk el. Semmire nem volt gondunk, csak a másikra kellett figyelnünk! Így sikerült nagyon gyorsan ráhangolódni a másik érzéseire, igényeire, sikerült felfedezni a másik testi vágyait. Így lehetséges az, hogy 7 éve mindkettőnk számára egyaránt fontos a szexualitás, a testi együttlét.

Hét év házasság távlatából visszanézve, megérte a tisztaság miatti sok lemondás?

Andris: ha a házasságunk, egymás iránti szeretetünk megélését illeti, akkor igen. Mivel viszonylag kevés időt töltöttünk el az együtt járással, a lemondás nem volt olyan nehéz. A házasság pótolt mindenért.

Dóri: Ez csak a házasság előtt tűnik olyan nagy lemondásnak, mondhatni ujjgyakorlat volt a családi élethez. Három pici gyerekkel egész más dimenziókban gondolkodik az ember.

Ha visszamennétek az időben, tennétek valamit máshogy?

Dóri,Andris: Nem. Ha hibáztunk is, tanultunk belőle. Ami fontos, az most van, most kell jól csinálni.

Házaspárok tanúságtétele (2) Enikő és Géza

házaspárok tanúságtételeEnikő és Géza 8 hónapig jártak együtt, akkor jött a romantikus lánykérés, majd 10 hónap után eljegyzés, és 22 hónap után esküvő. Már van egy gyönyörű kislányuk is.

1. Hogyan ismerkedtetek meg? Első benyomás a másikról?

Enikő: Géza első pillantásra nagyon szimpatikus volt, de mivel én akkor mással jártam, nem gondoltam semmi különöset. Akkor tűnt fel először más színben, amikor egy kisfiúval játszott.

Géza: 3 év közös barlangászat után figyeltünk fel egymásra a csoportban. Első benyomás: Ismét egy csinos, szimpatikus lány…aki foglalt.

2. Jártatok mással is együtt korábban? Mit tanultatok abból?

Enikő: Igen, 2x.

Az egyik kapcsolat igencsak elhúzódott. Megtapasztaltam, hogy a testiség különböző, enyhe formái is mennyire össze tudnak kötni két ember, s erről nehéz lemondani, még akkor is, ha az ember nincs megelégedve a kapcsolattal. Nagyon fontos, hogy szabadságot adjunk a másiknak, Másodszorra rájöttem arra is, hogy a szerelem nem mindig jó tanácsadó – lehet, hogy nem a megfelelő emberhez vezet.

Géza: Igen, 3 kapcsolatom is volt.

Azt tanultam, hogy bármilyen apró kérdés/kétség merül fel, azt minél előbb meg kell beszélni, nem szabad húzni.

Merjek önmagam lenni, vagyis ne vessem alá magamat teljesen a másiknak.

Egy kapcsolatot nem lehet az érintéssel/testiség enyhe formáival kezdeni, mert az csak a pillanatnyi vágy kielégítése.

3. Mikor éreztétek meg, hogy Isten egymásnak szánt titeket?

Enikő: Az emberre ragad a szülői példa: anyukám egy távolabbi városba járt főiskolára, és apukám egyszer meglátogatta egy estére. Nem teljesen tudatosan, de arra gondoltam, ha ezt megtenné értem egy fiú, azt nagyra értékelném. 1 nappal azután, hogy szorosabbra fűztük a kapcsolatunkat, az ország túl végre mentem táborozni. Géza 5 nappal később meglátogatott egy estére. Akkor már biztosan tudtam, hogy „Ő” az én emberem.

Géza: Tátrába invitáló email, majd telefonbeszélgetés volt az első gyanús jel. A tátrai hétvége után éreztem, mert olyanokat és úgy mondtam Enikőnek, ahogy addig sose. Meglepődtem magamon J. Akkor tudtam: nekem ez a nő kell! A kérés időpontján és mikéntjén 3-4 hónap után kezdtem el gondolkodni.

4. Volt bennetek kétség?

Enikő: A kétségek csak a jegyesség alatt kezdtek felmerülni, de mondhatom, hogy mindegyik hamvába holt. Nem voltak komolyak. Nyilván az esküvő közeledtével váltotta ki az alaposabb mérlegelést.

Géza: Nem.

5. Hol hallottatok a tiszta együtt járásról?

Enikő: Tiszta együtt járás? Se családi, se közösségi hátterem nem volt ehhez az elhatározáshoz. Bár szüleim szép házassága példaként van előttem, erről soha nem esett szó. Mivel én csak kamaszként kezdtem hittanra járni, ott sem ez volt az elsődleges téma. Egy könyvet olvastam a keresztény házasságról, annak kapcsán határoztam el, hogy én „tisztán” szeretnék készülni.

Géza: Az ifjúsági hittanon, Káposztásmegyeren + családi példa.

6. Hol húztátok meg a határt? (kézfogás, csók, ölelés stb.)

Géza: Ez a három „megvolt”. Néha aludtunk egymásnál, de nem együtt, és praktikus okokból.

7. Nem tűnt őrültségnek úgy összeházasodni, hogy nem is feküdtetek le egymással?

Enikő: Mivel régi elhatározás volt, inkább ettől éreztem igazinak. Gézával végre hasonlóan gondolkodtunk erről és ez is megerősített minket.

Géza: Nem.

8. Hogy emlékeztek vissza a lánykérésre?

Enikő: Esős tavaszi délután a szlovéniai hegyek között. Nem tudtam, inkább csak éreztem, hogy valami készül. A konkrét kérdésre megfordult velem a világ. 2 óráig álltunk egy helyben és beszélgettünk, hogy most hogyan tovább. Nagy hála volt bennem.

Géza: 2008. május. 1. Szlovénia, Bled, tópart. Ismerős fiatal párt látogattunk meg, és nagy nehezen sikerült úgy alakítani a programot, hogy kettesben legyünk. Rettentő zavart voltam egész nap. Feszült, ideges, miközben teljesen felszabadultnak és boldognak kellett volna lennem (mutatni magam), hisz kettesben lehetünk egész nap, szerelmesen… Folyamatosan járt a szemem, agyam – hol lenne alkalmas: most esik az eső, itt túl sok az ember…a vérnyomásmérő lehet, hogy megbolondult volna rajtam aznap J Végül egy fedett lelátó (evezős verseny tribünje) tűnt a legalkalmasabbnak az április 1-án költött vers felolvasására. A válasz után természetesen a földön túli boldogság, eufória, 3 m-rel a föld felett, nagy kő a szívről stb. Bár 99%-ban sejtettem a választ, de ott volt az 1%. Mi van ha nem?

9. Mi volt a legnagyobb kísértés az együtt járás idején? (Konkrét hely, szitu…)

Enikő: A legnagyobb kísértést az okozta, hogy mivel párként tartottak minket számon, egy vidéki vendégeskedéskor egy közös ágyat vetettek meg nekünk.

10. Mi segített megmaradni a tisztaság útján?

Enikő: Nem az a bor segített megmaradni az elhatározásunknál, amit aznap este megittunk. J Nekem Géza elszántsága és határozottsága segített. Ez még inkább megerősített abban, hogy jól választottam.

Géza: Hát nem az aznap esti bor J. Az, hogy az elhatározás közös volt. Volt korábban olyan kapcsolatom, ahol nem találtam 100%-os partnerre ebben a kérdésben és bizony sokkal nehezebb volt egyedül kontrollálni magamat.

11. 1,5 év házasság távlatából visszanézve, megérte a tisztaság miatti sok lemondás?

Enikő: Bevallom, nem éreztem amiatt azt, hogy nagy lemondást tettem. Csak annyit tudtam, hogy ez így sokkal szebb, mint amikor a testiség rabságában él az ember. Felszabadultan örülhettem annak, hogy igazi udvarlóm van.

Géza: Igen, megérte, hiszen csak az esküvő napján vált biztossá, hogy férj és feleség leszünk. Egy ismerős evangélikus lelkészt idézve: „a jegyesség arra való, hogy felbontsák: vagy így, vagy úgy.”

12. Ha visszamehetnétek az időben, tennétek valamit máshogy?

Enikő: Ha valamit változtatnék, talán még tartózkodóbban fogadnám Géza tiszta közeledését.

Géza: Talán jobban nyithattunk volna mások felé. Igen intenzív volt az együtt járásunk, rengeteg időt töltöttünk együtt, bár akkor lehet, hogy később jutunk el az esküvőig.

13. Eltekintve együtt járásotok keresztény vetületétől, miért látjátok ésszerűnek a tiszta együtt járást nem hívő pároknak is?

Enikő: Nem csak ésszerűnek tartom, ha egy pár tagjai megtartják magukat egymás számára a házasságig, hanem ezt mindennél szebbnek tapasztaltam meg. Tudni azt, hogy az másiknak nem csak a testiség miatt vagyok fontos… Ez a vágy a nem hívőkben ugyanúgy megvan, még ha nem is így fogalmazzák meg, hanem úgy, hogy „csak annak szeretném odaadni magam, akit igazán szeretek”. Elismerve, hogy ez egy kapcsolatnak nem az alapja, hanem a megpecsételése a testiség.

Géza: A flashback miatt. Olyan nyomot ejt egy szexuális kapcsolat, mely kitörölhetetlen. Az újrakezdés lehetősége mindig adott. De ha megspórolhatom magamnak a szenvedést?

14. Van valami könyv/film, amit ajánlanátok olvasásra/nézésre a témába vágva?

Enikő: Konkrétan a témába vágva nem ajánlanék könyvet/filmet. Ajánlanék minden olyan alkotást, ahol a fiatalok példaképekre lelhetnek, amelyekben fellelhetők „tiszta’ személyiségek”, akikre érdemes hasonlítani. (Nekem meghatározó Anne Shirley története (Anna c. film), amit ma romantikus lányregénynek titulálnánk, de olvasva/nézve mindig „javított” rajtam). Tudom ajánlani pl. a Szentírást!

Géza: Calvo: Kéz a kézben

Varga Péter: Spílhózni

Theodor Bovet: Felette nagy titok (ez már inkább házasságra készülőknek)

Shmuley Boteach: Kóser szex 1-2. Ezt kifejezetten és nagyon-nagyon tudom ajánlani. Kapni sajnos nem lehet, de érdemes beszerezni (én is szeretném). Kicsit amerikai a stílusa, de remek jó!

15. Mennyire segítette/akadályozta kapcsolatotokat a különböző keresztény felekezethez tartozás?

(Enikő evangélikus, Géza római katolikus.)

Géza: Segítette. Nagyon. Most is. Ad egy pluszt az életünkbe. Hitünk kérdéseit kicsit máshogy látjuk, így folyamatosan van miről beszélni. Tanulunk egymástól, fejlődünk lelkileg.i. Tanulunk egymástól, fejlődünk lelkileg.