A szerelem hormonális háttere (4)

Jöjjön a másik kérdéskör.

Amikor a beüt a szerelem, hajlamosak vagyunk olyan dolgokat csinálni,

v amit józan ésszel nem tennénk

v szerelmünknek olyan tulajdonságát toleráljuk és kézlegyintéssel elintézzük, amit egyébként hibául rovunk fel, ha másokról van szó

v a kötelességek egyszeriben terhesebbé válnak, hiszen a szerelmünktől vesszük el az időt

v idétlen és gyerekes módon viselkedünk

v bármi racionális érv lepereg rólunk, ha a szerelmünkről van szó.

v rózsaszín szemüvegen keresztül látjuk a másikat, idealizáljuk, hibáit elnézzük

Mi is történik ilyenkor?

Igen, egy hormon felelős ezért is. A PEA hatására lecsökken bennünk a szerotonin nevű hormon szintje A szerotonin a „normálisság hormon”, ill. kémiai hírvivő az agyban. (Ez sorrendünkben a 3. hormonális anyag.) Megfelelő szintje szükséges a jó közérzethez, a „se túl sok se túl kevés”, tehát normális evéshez, alváshoz, a kiegyensúlyozottsághoz. Míg a dopamin szint emelkedése az érzelmi állapot emelkedését jelenti, a szerotonin szint lecsökkenése a normálisság, a tudatosság, kiegyensúlyozottság szintjének csökkenését okozza. Ha matematikailag akarnánk megközelíteni, akkor azt mondhatnánk, hogy a PEA (az ember ösztönös érzelmei) és a szerotonin (az ember értelmi-akarati, racionális döntéshozásra alkalmassága) összege állandó. Mennél szerelmesebbek vagyunk, annál kevésbé hatnak ránk az érvek.

Kicsit durván hathat, de alkalmazzuk a kábítószeres hasonlatot: ha egy épp kábítószert használni készülő függő emberhez odamész, racionálisan meg tudod győzni, hogy dobja el a kezéből az anyagot, mert hosszú távon tönkreteheti? Az esély csekély. Egy fülig szerelmes ifjút eltántorítja, ha azt vázoljuk fel, miért nem illenek össze szíve hölgyével, miért nem tűnik úgy, hogy hosszú távon működni fog a kapcsolatuk? Nem. Kivont karddal ront ránk, amiért a Szent Szerelmüket kritizálom. A PEA-dopamin az egekben van, a szerotonin a padlón.

Gondolatkísérlet következik: mi lett volna, ha valaki leülteti Rómeót, és racionálisan végig vezeti, hogy ő, Rómeó túlságosan lobbanékony, vakmerő, érzelmileg éretlen, a szerelem érzésébe szerelmes, teljesen mindegy, ki a tárgya. (A darab elején a Róza iránt érzett szerelme kínozza, majd egy pillanat alatt „átnyergel” Júlára.) Júlia nagyon fiatal, védett burokban felnőtt csitri, aki nem tanult meg konfliktushelyzeteket megoldani, menekül a konfrontálódás elől, nulla az élettapasztalata, túl fiatal felelősségteljes döntésekhez, és Rómeó egyáltalán nem ismeri őt. Hosszú távon nem lenne kiegyensúlyozott, boldog a házasságuk. Rómeó átgondolná, bólogatna, és belátná a helyzet igazán? Nem igazán hiszem. Mi is történt? A nagy szenvedély viharában titokban, mindenki másról elfeledkezve összeházasodtak, majd egy mámoros nászéjszaka után az öngyilkosságba menekültek mind a ketten ahelyett, hogy megpróbálták volna megoldani a helyzetet. A többi történelem. Bocsánat. Irodalom. Nagy idézőjelben kész szerencse, hogy nem élték meg, hogy Rómeó –nem tudván bőréből kibújni – lángra lobbanjon egy másik csinos kislány iránt, miután –hogy is fogalmazzam, - fenékig űrítették a testi élvezetek kelyhét…

A szerelem hormonális háttere (3)

Ott hagytuk abba az előző bejegyzést, hogy ha megjelenik a Nagy Szerelem, elkezd a PEA hormon termelődni, eljut az agyba, megemeli a dopamin-szintet, létrehozva a szerelem testi tüneteit, az érzést, amire mindannyian nagyon várunk. Azonban azt, hogy kibe szeretünk bele, akarattal befolyásolni nem igazán lehet. Azt sem, hogy mikor leszünk szerelmesek. Azt sem, hogy hányszor. Elkezdhet termelődni a PEA akaratunktól függetlenül. Hiszen nem szándékosan szeretünk bele egy házas emberbe. Ha házasok vagyunk, (és jó házasságban élünk), akkor nem jön jól, ha elkezdek érezni valamit egy másik nő/férfi iránt. Egy pap vagy szerzetes életében is megtörténhet, hogy komolyan vonzódni kezd valaki iránt. Mit lehet tenni? Ha bármelyik hollywoodi filmben keresnénk rá a választ, ezt kapnánk: a szerelem mindent visz, próbálhatsz harcolni ellene, de úgyis mindegy. Előbb-utóbb be kell hódolni neki.

Mit mond a kémia?

A PEA hormon által kiváltott testi tünetek (szívdobogás, alvászavar, étvágytalanság, izgatottság…) hosszú távon károsíthatják a szervezetet, ezért kb. 18 hónap után az agy maga állítja le a termelést. A PEA megtette kötelességét (két ember szívét egymás felé fordította, puhította), a PEA mehet. És már nem remeg meg a gyomrunk, valahányszor közel hajol szerelmünk, nem dobog gyorsabban a szívünk, ha meglátjuk vagy rágondolunk. A Nagy Szerelem eltűnni látszik. Sokan ekkor szakítanak, hiszen úgy gondolták, hogy ez lenne az Igaz Szerelem, a felhő fölött lebegés is állandó lenne. Szakítanak, hogy újabb Nagy Szerelmet és Lebegést keressenek. Vagy ekkor döbbenek rá, amit eddig nem láttak a rózsaszín szemüveg miatt: Jé, mindenki mondta, hogy illünk össze, és igazuk volt…

Mit is mond ez azoknak, akik „csapdába kerültek”? A szerelem kémiailag indukált érzése elmúlik. Ha nem gerjesztjük mesterségesen az érzést, azaz a PEA hormont nem ösztönözzük termelődésre (nem keressük az alkalmat, hogy találkozzunk, nem gondolunk rá akarattal, nem álmodozunk róla, ha eszünkbe jut, eltereljük a figyelmünket), akkor képesek leszünk valamilyen szinten racionálisabban szemlélni a helyzetet (ld. szerotonin hormon szerepét a következő bejegyzésben), hamarabb leállhat a PEA termelődése, és így előbb-utóbb az érzés maga eltűnik. Rájövünk, hogy csak kísértés volt. És túl lehetünk rajta. Aki ebben a helyzetben van / volt, az tudja csak, milyen kegyetlen és nehéz tud lenni ez az időszak. Mintha a kábszerről való leszokás minden kínját át kellene élnünk anélkül, hogy átéltük volna a lebegés gyönyörét.

De a PEA nem termelődik örökké. És megvan bennünk az erő, hogy végigcsináljuk a nehezebb utat…