A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házasság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házasság. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 28., kedd

A biztonsági háló




Az együtt járás, házasságra készülés olyan, mint amikor egy akrobata páros maga szövi a biztonsági hálót, amit az előadáson használnak. A szellemi, lelki kapcsolat adja a háló alapját, a testi kapcsolat a díszítő hímzés, ami szépnek láttatja a védő-köteléket.

Mialatt a pár ismerkedik, beszélget, tanulja egymást, lelki kapcsolatot épít, közös élményeket gyűjt, konfliktust tanul megoldani, együtt nevet, egymásnak és főleg másoknak segít, (keresztény párok esetén együtt imádkozik, lelki élményeket oszt meg egymással) stb., a háló alapja épül. Mennél több időt és energiát szánnak ennek a szövésére, annál erősebb, annál biztonságosabb lesz a háló. Persze sokkal könnyebb, és több gyorsan múló örömet ad a díszítés készítése (kézfogás, ölelés, csók, szex és ezek fokozatai és formái). A külvilág legtöbbször ez alapján ítéli meg a haló minőségét, s a fejét csóválja, nem érti, ha olyan párt lát, akiknek a hálója szürkének, egyhangúnak tűnik a hímzés hiánya vagy kevés volta miatt. Fontos a díszítés is, a harmónia része, de első az alap, s csak jó alapra lehet szépet hímezni.
A háló próbája maga az előadás. A premier az esküvő, s az előadások az együtt töltött élet. Ha jönnek a nehézségek, jönnek a konfliktusok, a pofonok, a kísértések, akkor derül ki, erős-e a háló ahhoz, hogy megtartsa a lepottyanó artista-párt. Ha a háló alapja a hímzés, bármennyire is szép is kívülről, egy nagyobb esés, és átszakad. A hímzés egyedül nem tudja megtartani a leesőket... Ha a pár a premier előtt erősre szőtte a hálót, a nagyobb esésekkor sem kell félniük. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel könnyebb és élvezetesebb esténként az előadás után együtt hímezni a hálót, s közben békésen átbeszélgetni az aznapi közös kalandot, mint próbálni javítgatni a szakadásokat, hasadásokat...
Egy háló sem tökéletes. (Csak Istené : ) Lehetnek gyengébb részei. Ahogy a lánc is csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszem, a háló is ott szakadhat át legkönnyebben, amely megerősítésére nem fordított kellő figyelmet a pár. (Egy téma, amiben nem tudnak egyetértésre jutni, egy állandó konfliktusforrás, amely újra és újra megmérgezi a kapcsolatot stb. Minden párnak egyedi. Pénz, karrier kontra család, anyós...) A hálójavítás technikáját is meg kell tanulni, nem elég, ha virtuóz hímzőművész az ember... Mit is érthetünk ezen technika alatt? Konfliktuskezelést, dolgok mély, nem felszínes átbeszélését, őszinte megbocsátás gyakorlását, lelkünk mélyének feltárását a másiknak stb. Mennél hamarabb szerez a pár rutint ezen a téren, annál jobb. Nagyobb az esély jól megtanulni ezt, mielőtt még a különböző hímzésfajták tanulmányozásába fog az ember...

2012. augusztus 13., hétfő

Egy japán jezsuita tapasztalata


Kicsit ritkultak a bejegyzések mostanában. Megvan az oka (nyár, "konzultánsok" nyaralása, két nagy + kicsi itthon stb.). Nem marad így : ) Addig is felhívnám a figyelmet egy linkre. A bejegyzés után írt kommentek egy idő után (elég hamar) határozottan elkanyarodnak más irányba, de ez általános dolog. Nagyon tisztelem a jezsuita testvéreinket, a bloggerjeiknek pedig nagyon jó bejegyzéseik vannak. Ajánlom olvasásra őket.

2012. január 31., kedd

A boldog házasság titkai


A boldog házasság titkai

Évente kétszer vakáció, hetente kétszer mélyenszántó beszélgetés, két hét alatt legalább tizenegyszer nagy ölelkezés - mindez a párunkkal, és házasságunk boldog és kiegyensúlyozott lesz egy brit tanulmány szerint.

Az eredmények kétezer, magát boldog házasnak valló pár válaszai alapján születtek. A válaszokból a kutatók a következő tippeket adják a házasoknak: jót tesz a házasságnak, ha legalább havonta háromszor kimozdulnak, és étteremben vacsoráznak, továbbá ha hetente hatszor csókolóznak, kétszer szeretkeznek és két héten belül kilenc alkalommal mondják egymásnak, hogy "szeretlek".

Az utazás is kedvez a kapcsolatoknak. Azok, akik évente legalább kétszer vakációznak együtt, boldogabbak. A válaszadók 58%-a válaszolta azt, hogy azért szeret párjával kiruccanni, mert ezek az alkalmak emlékeztetik őket, milyen nagyon szeretik egymást. A válaszadók 55%-a pedig azt mondta, azért szeret együtt vakációzni párjával, mert ilyenkor sokkal több időt tudnak egymásra szánni, mint bármikor máskor az év során.

Sokat számítanak az apró, romantikus gesztusok is. Egy meglepetés vacsora, vagy ha a párjuk reggel ágyba viszi a teát vagy a kávét sokat dob a kapcsolaton, ahogy az is, ha a házimunkát egyenlően megosztják egymás között. A válaszadók 35%-a mondta ugyanis, hogy boldoggá teszi őket, ha párjuk is besegít a ház körül.

A borús pillanatoktól sem kell megijedni: a boldog házasságokba hetente egy "egészséges" veszekedés is belefér. Az állandó együttlét sem kitétel: külön is el-eljárnak a jó házasságok felei szórakozni barátaikkal.

A tévénézésben a kompromisszum jellemző rájuk, nem pedig a közelharc a távkapcsolóért, illetve az egymással jól kijövő párok az aktuális tévéműsor helyett gyakran filmkészletükre hagyatkoznak, és otthon moziznak.

A válaszok alapján a párok 42%-a választotta házastársát szerelem első látásra alapon, 47%-nál barátság előzte meg párkapcsolatot.

20% tartja magát ahhoz az elvhez, hogy soha nem tér nyugovóra veszekedéstől dühödten, azaz lefekvés előtt mindenképpen megpróbál kibékülni - ismertette a The Daily Telegraph című brit lap felmérés eredményét, amelyet a headwater.com utazási iroda készíttetett.


Ti szerintetek mi tesz boldoggá egy házasságot?

2011. augusztus 4., csütörtök

Pár gondolat... az egyházról és fogaskerekről

Leírok pár gondolatot az utolsó tapasztalattal kapcsolatban, ami megfogalmazódott bennem, amíg friss.

Az első gondolatkört már érintettem. Nem az egyházat akarom lehúzni, messze nem, de tény, ami tény, az egyház kommunikációjának a tisztaságról, a szexualitásról van mit fejlődnie. (Ld. Csilla és Laci hiányos felkészítése a házasságra) Egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben paptestvéreink. Ha úgy növekszik fel a fiatal nemzedék, hogy 98%-ban a rossz példát látja maga előtt igazságként a kortársaktól, filmekben, magazinokban, esetleg a családban is, akkor még nehezebb hitelesen, meggyőzően érvelni a tisztaság mellett. Egy-két évtizeddel ezelőtt is nehéz volt élhető és gyümölcsöt hozó alternatívaként tanítani a tisztaságról, hát még ma. Főleg régebb óta szolgáló paptestvéreinknek. Talán a fiatalabb, felnövekvő papgenerációt jobban felkészítik majd a kor eme kihívására: a nagy szexuális szabatosság korában merni felhívni a figyelmet a radikális tisztaság szépségére, gyümölcseire, és következetesen, meg nem alkuvóan kiállni mellette. A tudomány is egyre több érvet, tényt ad az egyház kezébe a tanítását alátámasztandó. Lehetne külön gyakorlati tananyag a teológián. Tankönyv már van hozzá : )

A másik gondolatkör az, hogy mennyire sok mindent elfedhet a testi kapcsolat, ami csak akkor lesz világosabb, ha kivonjuk az egyenletből. Nem tudom, hogy olvastam-e a hasonlatot, csak nem emlékszem a tényre (nem akarom, hogy plágium-gyanús legyek : ), de az a kép villant be mosogatáskor, hogy a testi kapcsolat, a szex olyan mint a jó, vastagon alkalmazott kenőzsír a fogaskerekeken. Van két különböző fogaskerék, amelyeknek együtt kell forogniuk, egymásba kell kapaszkodniuk, hogy működjön a gép. Lehet, hogy annyira különböző a fogazatuk, hogy az életben soha nem illeszkednének hatékonyan, jól, de a jó vastag kenőzsír (és a rosszul beállított távolság) miatt ideig-óráig elforgatják egymást. Aztán ha már csökken a kenőzsír mennyisége, jön az akadozás, a fájdalmas súrlódás, és a gép leállása... Még két jól összepasszoló fogaskeréknél is szükség van finombeállításokra, amit könnyebb beállítani még a zsírozás előtt. Eldönteni, összeillenek-e egyáltalán.

Csilla és Laci esetében, idézem, "a különköltözés után sokkal több probléma merült fel kettőnk között". Ez mindig így van, ha egy pár visszalép egy lépést egymástól. A különbözőségek, a rejtett konfliktusok, a megoldandó helyzetek, az apró kínos csöndek sokkal láthatóbbak, húsba markolóbbak lesznek, mert nincs, ami elfedné. "Sokszor egy kiadós beszélgetést helyettesített fél perc ölelés, megnyugodni egymás karjaiban. Ezekre sokkal kevesebb lehetőségünk volt, ami súrlódásokhoz vezetett." Naná, nincs kenőzsír, itt, kérem, kényes finombeállítások történnek. Több a konfliktus, a súrlódás, mert azt élik át, milyenek is együtt valójában (még), nem azt az illúziót, amit a testi szerelem indukál.

De nem baj, hogy ezek előjönnek. Sőt, szükség is van rá. Kell, hogy tudjuk, kik vagyunk, milyenek vagyunk, hogyan is állunk egymással, mit kezdünk a problémákkal, tudunk-e beszélgetni - túl a napi infócserén. De Csilla és Laci, és a kapcsolatuk is több lett a küzdelmek után. Még az eleséseikkel együtt is. Félreértés ne essék. Szükség van a gyengédségre tiszta együtt járás esetén is. Csak annyira könnyen egyeduralkodóvá válhat a test a kapcsolatban, hogy nehéz megálljt parancsolni. Egy idő után már nem is érti az ember, hogy miért is akart megállni "A tizedik után már alig éreztem lelkiismeret furdalást, nem éreztem, nem éreztük egyáltalán rossznak az együttléteinket..." Ezt teszi a testi kapcsolat kábítószere. A drog igazi helye, ahol nem okoz galibát, a házasság.

A tiszta készületnél a kommunikáció nyelve elsősorban a beszéd, azzal kell megoldani a konfliktusokat. A test nyelve háttérbe van szorítva, nem lehet egy öleléssel/szeretkezéssel és egy "nagyon szeretlek, szivem" -mel megoldani (?) a problémát. Melyik esetben is van az igazán megoldva? Az ember/test mindig a kisebb ellenállás felé mozdul legszívesebben. Csilla és Laci is jobban megtanulták megoldani a konfliktusaikat. Jobban a bőrükön érezték, többet kellett velük foglalkozni... És hát nem megérte? : )



2011. június 25., szombat

PEA nélkül boldog házasság? (5) - Személyes történetek

Két további történetet osztunk meg veletek arról, hogy fantasztikus a mindent elsöprő, őrült szerelem érzése, de van, hogy nem az jelenti a boldogságot hosszútávon.

"Annak idején sokat tipródtam magamban, mikor megismerkedtem a férjemmel. Elemezgettem a saját érzéseimet, vágyaimat, de nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy szerelmes vagyok-e vagy nem. Szerettem vele lenni, elég volt rágondolnom, és máris spontánul mosolyogtam, sokat álmodoztam róla, láttam magunkat x év múlva együtt, stb. A szerelem testi tüneteit azonban nem 1000 fokon éltem meg. Volt, hogy összeszorult a gyomrom, meg hevesebben dobogott a szívem, de nem annyiszor, amennyire számítottam a Vavyan Fable könyvek meg szerelmes regények olvasása után. Meg ott volt a legjobb barátnőm, aki viszont a legPEÁsabb szerelmet élte át éppen, amit az élet adhat. Minden tünet ott volt neki, intenzíven és borzongatóan. A mennyet és a poklot élte meg, naponta többször váltva is attól függően, mi történt épp közte és szerelme között. Ehhez képest amit én testileg megéltem, az nyamvadt utánzása volt a könyvélményeimnek meg a barátnőm szerelmének. El is bizonytalanított keményen, hogy most akkor ez szerelem vagy nem. Meg hogy hosszú távon merhetek-e alapozni egy kapcsolatra, amely nem olyan borzongató testileg mint a regényekben. Minden klappol, hihetetlen mélységeket élünk át, jó csapatot alkotunk stb. Reálisabb, mélyebb a kapcsolat, van távlata, de nem annyira borzongatóan test-izgalmas, mint álmodoztam. Aztán döntöttem mellette... Jól tettem : ) "

Na igen, az engem személyesen ismerők valószínűleg rám ismertek ebben a tapasztalatban : )

Az általam valaha látott legPEÁsabb szerelmet átélő, legjobb barátnőm a másik példa. Volt szerencsém(?) végigasszisztálni azt a bizonyos, több mint négy évig tartó kapcsolatot a kezdetektől a végéig. Aztán azt a több évet, amíg a barátnőm a roncsaiból újra építette magát és az életét. Első kézből láthattam, mennyire erős lehet a testi kapcsolat-indikálta oxitocin kötődés, és mit okoz, ha erőszakkal elszakítják. A szakítás szó szerint egyik percről a másikra történt a fiú részéről. Derült égből villámcsapás. Barátnőmnek annyira megterhelte a szervezetét (és így utólag megértve), és a hormonrendszerét a hirtelen változás, hogy már akkor úgy gondoltam, nem valószínű, hogy a szervezete kiteszi őt még egy ilyen PEA-őrületnek, mert egy újabb ilyen szakításból egészségesen nem kerülne ki. Sokat imádkoztam érte akkoriban, hogy "ép ésszel", lelkileg egészségesen jöjjön ki ebből, és le tudja zárni.
Aztán találkozott valakivel, aki egyike azoknak a "ritka tisztességes fiatalembereknek", akit minden anya elképzel a lányának. Ahogy előre sejtettem, barátnőm részéről nem rózsaszín szemüveges, lebegő szerelem volt, hanem egy hosszú idő alatt kialakult, letisztult, egymás szeretetén és tiszteletén alapuló kapcsolatba lépett bele. Ott állhattam mögöttük az egyházi esküvőn azzal a belső bizonyossággal, hogy nem rontják majd a házassági statisztikákat.
PEA nélkül, de mindennapos oxitocin-lökettel. És láttam a barátnőmön, hogy igazán szerelmes... PEA nélkül...

Ha összehasonlítanám a két kapcsolatot a "4 ÉRETT-ségi" kritérium alapján, egyértelműnek tűnik, melyikből születhet sírig tartó, boldog házasság.

1. ÉRETT kor - barátnőm részéről igen, párjáéról nem <-- --> mindketten igen

2. ÉRETT személyiség (önismeret, felelősségvállalás, áldozatkészség, jövőkép stb.)
barátnőm részéről sokkal inkább, párja részéről legtávolabbról sem <-- -->mindketten igen

3. ÉRETT kommunikáció - "lájtosabb témák" fullra jól, komolyak egyáltalán nem <-- --> igen

4. ÉRETT kapcsolat (egymás ismerése, hibáinak elfogadása, távlatok, másik boldogságának keresése stb.) - határozottan nem <-- --> határozottan igen

És ez utóbbi -barátnőm részéről - kezdeti PEA-löket nélkül alakult ki. Egészen más dimenziója volt az "Én annyira szeretem őt" kifejezésnek mindkét esetben.


Félreértés ne essék, nem vagyunk PEA ellenesek. A legtávolabbról sem. Nem állítjuk, hogy nem kell vonzódás, nem ítéljük el, akinek van, csak azt hangsúlyozzuk, hogy nem feltétlenül ez a legfontosabb alap, amire építeni kell a házasságot. A PEA átlag 18 hónapig van jelen, aztán eltűnik, és nélküle kell boldogulni egy életen át. A PEA átadja a stafétabotot az oxitocinnak. De a célba akkor is biztosan bejuthatunk, ha csak az oxitocin hordozza a botot...


2011. június 22., szerda

PEA nélkül boldog házasság? (2)

Régen faluhelyen a kutya nem törődött azzal, hogy van-e kémia a két fiatal között, akiknek a birtokegyesítések miatt össze kellett házasodni. A módosabb fiatalember szülei sem azt keresték a lányok között, aki szemrevaló és szép pár lennének a fiúkkal (a mai ideálisnak kiáltott csontsovány lányok labdába se rúghattak volna), hanem hogy milyen talpraesett gazdasszony válhat belőle, vagy mennyire bírja majd csípővel a gyerekszülést. Hogy lehet az, hogy nem egy pár visszanézve mégis boldog házaséletnek vallotta a sajátját? Bizonyos kultúrákban ma is él a házasságközvetítés intézménye, és nem egy házasság ugyancsak sikeresnek és boldognak mondható. Pedig annak aztán köze nincs a PEÁ-hoz. Van tehát sok házasság, ami PEA nélkül jól működik, de rengeteg kapcsolat, ami az intenzív PEA élmény ellenére sem jön össze. Hogy van ez?

Azt hiszem, ebben is átestünk a ló túlsó oldalára. Régen a szerelmet, mint érzelmet nem igazán vették figyelembe (főleg a magasabb társadalmi körökben), "majd megszokják egymást"-felkiáltással. Nem volt ideális a szitu. De senki ne mondja nekem, hogy ma sokkal jobb és kiegyensúlyozottabb a helyzet. Ma a szerelem mindenhatóságát hirdeti a világ, a magazinok, könyvek, filmek. És ez a szerelem örökké lángol; ha mégsem, tovább kell keresnünk, amíg újra lángolni nem kezdünk. Ez a szerelem. Ha nem lángolsz, nem borzongsz, nem érzed a mennyországban magad, akkor nem vagy szerelmes (már) és az nem kapcsolat. Azonnal ki kell lépni.

Mit csinál a PEA tehát? Jó repülőstartot ad, segít két embernek áttörni a közöttük levő falat, segít kilépni magukba zártságukból, hogy nyissanak a másik felé, borzongatóan jó érzéssel áraszt el átmenetileg, gyönyörű emlékekkel lesz gazdagabb az ember és... nagyjából ennyi. Ezen kívül nem sokat tesz ahhoz hozzá, hogy egy házaspár egy életen keresztül kitartson egymás mellett, és ne tortúrának fogják fel. Maradandó köteléket nem okoz, arra ott az oxitocin. Mit ad akkor? A jelenben borzongást, izgalmat, és végül szuper emlékeket. "Sohasem felejtem el azt, amikor először hozzáért a kezed a térdemhez!" " Annyira borzongató volt az első csók, emlékszel?" "A 100 szál vörös rózsa emléke, amivel megleptél 2001.01.14-én örökké mosolyt csal majd az arcomra!" stb.

Ezek az emlékek nagyon fontos részei egy kapcsolatnak, de nem ezek tartanak össze két embert. Illetve ha ezek tartanak össze, az rég rossz. Képzeljünk el egy kihűlt kapcsolatot, vagy válófélben levő házaspárt. Ezer százalék, hogy gyönyörű emlékeket gyűjtöttek együtt, de a keserédes nosztalgiázáson túl nem sokat ér. Az emlékek megmenteni a kapcsolatot csak egy Harlequin újságban tudnak.

Óvatosan írom, amit írok, mert istenkáromlásnak tűnik a mai világban ilyet írni. A jó házasságot elsősorban nem az határozza meg, hogy milyen fokon égtek a párok a kapcsolat elején. Inkább az, hogy mennyire illenek össze, mennyire törekednek nap mint nap megőrizni a szerelmüket és szeretetüket egymás iránt, mennyire jól tudnak kommunikálni, mennyire törődnek egymással, mennyire áldozatkészek a másik boldogságára való törekvésre stb. Mennyire ápolják a kapcsolatukat gondolattal, szóval, cselekedettel és el nem mulasztással...

A PEA időszakban könnyű áldozatot hozni a másikért, a PEA szárnyakat ad. Utána már "szeretetbe" kerül, nem lendületből megy. A mai ellustult világban, ahol mindent készen kapunk, használunk, és eldobunk, nem dívik az, hogy megküzdjünk valamiért. Talán ez is oka a rossz házassági statisztikának. A jó házasságért meg kell dolgozni a PEA után is. Amikor már két lábbal a földön jár a pár, nem a PEA viszi őket a vállán, küzdeni kell a kapcsolatért. De küzdeni, áldozatot hozni ma már nem trendi...

Zárszó: ha házasságról van szó, ne a PEA-élmény intenzitása legyen a döntésünk alapja. Mellesleg valakinek olyan a biológiája, hogy jobban ki van téve kémiának, valaki kevésbé. Nem mindig az a szerencsés, aki intenzívebben érez...


Holnap személyes történeteket rakok fel a témában. Kérlek, ragadjatok billentyűzetet, és írjátok meg, ti hogy éltétek meg a PEA - korszakot az életetekben. Egy példa ezer szónál többet ér...

2011. június 21., kedd

PEA nélkül boldog házasság? (1)


Ismétlés. PEA (phenil-etil-amin)="szerelemhormon" --> átlag 18 hónap lebegés (kábítószerjelleg), szerelem testi tünetei, intenzív érzéshullámok, 1000 fokos égés, szerotonin (normálissághormon) a padlón, minden pár esetében az összhang, összetartozás, tökéletesség illúziója, "ilyen szerelmet még soha senki nem élt át"-meggyőződés, borzongás stb.... átlag 18 hónap után (PEA termelődésének leállta után) pedig reális kép arról, ki a másik, hol tart a kapcsolat, hogyan tovább

Kb. ez az, amit a PEA okoz. Kiben kevésbé, kiben jobban, alkat és szervezetfüggő. Ez az, amire minden ember vágyik, ami a szerelmes regényekben és filmekben örökké tart, vonzó, és mindenki át akarja élni. Ez az, ami összetart két embert egy életen keresztül békében, szeretetben, boldogságban?

Kell a PEA? Anélkül nem lehet tartós házasságot kötni? A PEA garantálja, hogy a kapcsolat hosszú távú lesz? Lehet boldog a házasság, ha az egyik fél nem ilyen fajta szerelemmel szereti a másikat? Lehet boldog egy előre elrendezett házasság?

Kérdések, kérdések, kérdések...

Ti mit gondoltok? Vélemény? Tapasztalat?




(Képmagyarázat: PEA angolul borsót jelent)

2011. március 16., szerda

A szerelem hormonális háttere (7)


Alias: A tudomány bizonyította, hogy Isten a monogámia mellett rakta le a voksát…






Valljuk be, az egyház álláspontja a szexről igencsak idejétmúlt.
Nemcsak hogy összesen egy szexpartnerünk lehet, de még a házasságig is várjunk a szex-szel?
Nem veszi észre az egyház, hogy a világ már rég továbbfejlődött?
Ma már szabadon élvezhetjük a szexet, leráztuk a vallás béklyóit.
Könyörgöm, ez „csak” szex. Következmények nélküli, egyszerű szex.
Jogunk van élvezni, mint az evést, ivást, alvást. Ez egy szükséglet.

Sokak véleménye ez a szexről.

Gondolkodás szintjén igaznak hangzik. Hihetünk benne. Jól hangzik. Bújhatunk mögé, s azok véleménye mögé, akik eszerint gondolkodnak.

Igazuk van?

A pszichológia és a kémia mást mond.
Ahogy már korábban olvashattuk, max. 18 hónap elteltével a PEA termelése leáll. Ekkor az oxitociné lesz a főszerep két ember közötti kötődés fentartásában. Az oxitocin, a „kötődési” hormon szerepe az, hogy kémiai szinten hozzáköt ahhoz az emberhez, akivel szexuális kapcsolatunk van.
Akár elismerjük, akár nem. Akár akarjuk, akár nem.
Ez az oxitocin-okozta kötődés pedig olyan erős, hogy egy életre hozzá köthet az „elsőhöz.” Isten ezért alkotta. Hogy egy férfi és egy nő egy életen keresztül együtt tudjon maradni. A gyerekeknek is ez biztosítja a biztonságos családi hátteret, amelyben szeretve érezhetik magukat, és biztonságban felnőhetnek.
Mennél szenvedélyesebb a kapcsolat, annál mélyebb a kötés, annál nagyobb sokk éri az ember pszichikai és kémiai egyensúlyát, ha mégis szakításra kerül a sor. De nem is a fájdalom a legrosszabb abban, ha ezt a nagyon erős kémiai kötést bármi is elszakítja. A gond azzal van, hogy a kötődésre való képesség sérül. Ha a következő kapcsolatban kialakult kötés is sérül, még kevésbé tudunk biztonsággal kötődni legközelebb.
Mintha letépnénk egy darab ragasztószalagot.
Másodszorra is ragadni fog, de már nem annyira.
Ha újra letépjük, még kevésbé. És így tovább.
Nincs olyan, hogy következmények nélkül szexelhetünk szabadon, míg fiatalok vagyunk.
Mire megtalálnánk az igazit, nem tudunk olyan erősen kötődni, amennyi egy életre biztonságban a másik mellett tart. A psziché sérül. („már többször megégettem magam, többet senkinek nem adom ki magam ennyire”).
A baj az, hogy a mai fiatalok még nagyobb nyomásnak vannak kitéve, főleg az osztálytársak által. Már 15-16 évesen ciki, ha az ember szűz. S ha állandóan ezt hallja egy fiatal, és nem is lát maga előtt pozitív példát, előbb-utóbb ő is kezdi elhinni. Egy reprezentatív felmérés szerint a magyar diákok 90%-ának már volt legalább egy szexuális kapcsolata érettségi előtt. Ezeknek a kapcsolatoknak elenyésző hányada jut el a házasságig. Ők végleg lemondhatnak arról, hogy biztonsággal kötődjenek valakihez?
Nem, dehogy. Erre is volt Istennek gondja:
Az ember újrakezdhet (a katolikus vallásnak még külön kegyelmi szentsége is van erre, úgy hívják, gyónás), sok-sok beszélgetés, megértés, megbocsátás, (ima) után túl lehet lenni az előző kapcsolaton.
És bár a legnagyobb mennyiségben szeretkezéskor termelődik az oxitocin, de mindig termelődik különböző mértékben, ha a pár szeretetből egymásért tesz valamit. Közkeletű kifejezéssel élve, ha a pár „dolgozik a kapcsolaton”.
  • Egy szál lila írisz a feleségnek 10 év után is…
  • Felkelni éjjel a síró gyerekhez a párunk helyett…
  • Teával, renddel várni a férjet…
  • Randevú 10 év házasság után is…
  • Házasesték…
  • Szeretetkártya csomagolása az ebéd mellé…
  • Közös olvasás…
Sok kicsi sokra megy. Ez a fajta oxitocin-termelés egy életen keresztül tarthat. Akkor is, amikor a házaspár szexuális aktivitása csökken az évtizedek alatt. A mai napig elérzékenyülök, ahogy eszembe jut (nagymamám mesélése alapján), ahogy a Parkinson-kór és az öregség miatt nehezen mozgó nagypapám letérdel, hogy valami kenőccsel bekenje a nagymamám lábszárát, aki a dereka miatt nem tudott lehajolni. Később nagymamám hurkolt nagypapám nyakába egy sálat, nehogy megfázzon. Házasságuk mind az 59 évének minden napján tettek valamit szeretetből egymásért. Nem volt gond számukra az oxitocin-utánpótlás…

Akit érdekel, és angolul jól tud, érdemes megnéznie az amerikai CBN csatorna rövid riportját.
Zárszó:
Kémiailag fogalmazva a tisztaság, a szüzesség nem más, mint nem elherdálni az intakt, életre-szóló oxitocin-kötődésre való képességünket. Adhatunk-e ennél szebb ajándékot párunknak?

2011. március 12., szombat

Mi kell a jó házassághoz?


Megjegyzésben kaptuk:

Mi kell a jó házassághoz?

Jó fejük legyen a házasoknak, mert gyakran kell fejet hajtaniuk egymás előtt.

Jó foguk legyen, mert egy-egy szót gyakran el kell harapniuk.

Jó szemük legyen, mert gyakran kell szemet hunyniuk.

Jó hátuk legyen, mert időnként nagy terheket kell cipelniük.

Jó válluk legyen, mert semmit sem vehetnek félválról.

Jó idegeik legyen, hogy önuralommal egyszerre ketten ne legyenek mérgesek.

Ebből adódóan a türelem az első háziadó, amellyel a házasok egymásnak tartoznak.
"Mindenre van erőm a Jézus Krisztusban,aki megerősít engem."

2011. január 16., vasárnap

Közhírré tétetik... + könyvajánló (2)


Terjesszétek a fiatalok körében az alábbi programot, nagyon jó előadássorozat lesz.

Ez itt a reklám helye!
Az egyik személyes élményem ezzel az előadás sorozattal kapcsolatban az, hogy az ebből írt könyv (Kötelező olvasmány együtt járóknak: Én meg te -mi - A Nagycsaládosok Országos Szövetsége kiadásában) még egy gimnáziumi lelkigyakorlaton a kezembe került. Az első könyv volt, amelyben hús-vér párok tanúságtételeit olvashattam. Nagy hatással volt arra, milyen gondolatokkal, elvárásokkal léptem be a kapcsolatomba a későbbi férjemmel.
Még a mai napig is emlékszem az egyik hasonlatra, (igazát nap mint nap tapasztalom), pedig 10 éve nem volt a kezemben a könyv. A kommunikáció fontosságára hívta fel a figyelmet. A hasonlat arról szól, hogy ha valami feszültség merül fel a párom és köztem, akkor mindenképpen meg kell beszélnünk, és el kell jutnunk a megbocsátásig. Ha ezt nem tesszük, és csak egy öleléssel, csókkal, szexszel "oldjuk meg/fel",akkor az olyan, mintha sebtapasszal lezárnánk egy sebet anélkül, hogy kitisztítanánk. A felszínen minden rendben, de a tapasz alatt gyűlik a genny, és előbb-utóbb nagyobb fájdalomba kerül rendbe rakni- ha lehet egyáltalán.

Másik személyes élményeim ezzel kapcsolatban: hasonló előadás- és beszélgetés sorozatot volt szervezve 11 évvel ezelőtt, amikor a nővérem már megismerte a későbbi férjét, így együtt jártak ezekre. Az egyik előadásnapon elmentünk együtt korcsolyázni, de hamarabb el kellett mennie, hogy időben odaérjen. Így kettesben korcsolyáztam tovább az egyik évfolyamtársával, aki szintén szeretett korizni és ott volt. Jót beszélgettünk.
Ezen bejegyzés megírása pillanatában ő olvassa az esti mesét a gyerekeinknek...

Egyszóval tiszta szívvel ajánlom:

2010. október 11., hétfő

A szerelem hormonális háttere (5)









Egy nemrég, a fiatalok körében készült felmérés során az derült ki, hogy a fiatalok 95%-a(!!!) túlesik az első szexuális élményen még az érettségi előtt (18-19 éves korára). Forrás: http://index.hu/belfold/2010/09/24/szexfelmeres/
Megdöbbentő. Őszintén remélem, hogy nem ennyire tragikus a helyzet. Mindig vannak mókamesterek, vagy akik nem veszik a komolyan a válaszadást, akik nagyzolnak, valótlan dolgokat írnak be, vagy egyszerűen nem az igazat írják. Adja Isten. Mindenesetre a tendencia figyelemreméltó.
A felmérés szerint tehát az érettségi előtt álló ifjúság, fogalmazzunk úgy, nagy hányadának vannak tapasztalatai a következő 2 hormon működéséről is, melyek az Első Alkalom előtt is termelődtek kis mennyiségben (mellékszereplők voltak), de most főszerepet kapnak.
Szeretkezés közben nagy adag endorfin szabadul fel (4.hormon). A PEÁ-hoz hasonlóan ez is igazi "kábítószer"és ez is az agy jutalmazás-központjára hat. Az orgazmus, a szeretkezés során ez okozza a kábulatig menő gyönyörűség érzést. Ha valaki csak a nemi közösülésre vágyik, valójában endorfinra vágyik. Az endorfin pedig még magasabbra emeli a gyönyör szintjét - a PEA lebegését, a bekábítószerezett élményt - és tovább csökkenti az értelmi/akarati ítélőképességet. Így minden szexuális kapcsolat nagy gyönyört okoz (ami Isten szép ajándéka nekünk), de egyben még rózsaszínűbbre festi a szemüvegünket, egyre kevésbé látjuk a kapcsolatunk reális képét, és egyben felkelti a vágyat további szexuális élmények után.
Az endorfin-fürdő (Isten szép ajándéka!!!) közepette nagy mennyiségű oxitocin (5. hormon) is termelődik. Ezt kötődési hormonnak nevezzük. Férfi és nő között szeretkezéskor robbanásszerűen, nagy mennyiségben szabadul fel, és rendkívülien erős kötő hatása van: életre szólóan hozzáláncolhat a másikhoz (ez pedig Isten szép terve). A házasságtársak esetében ez nagyon jó, de a baj akkor van, ha két nem egymásnak teremtett ember között lép fel az oxitocin-indikálta kötődés. Semmi garancia nincs arra, hogy az első ember, akibe beleszeretek, az a Nagy Ő, akivel leélhetem az életem szeretetben. Egy szakítás után úgy érzi az ember, hogy a szívét tépték ki. Ennek az érzésnek a kémiai okát most ismertettük. Sejtszinten, hormonszinten kötődik össze két ember szeretkezés közben. Isten terve szerint.
Hihetetlen dolog belegondolni, hogy Isten két embert kiválaszt, hogy életük végéig, akár 60-70 éven keresztül is együtt éljenek, vállaljanak gyerekeket, nézzenek szembe örömmel, nehézségekkel, tragédiákkal. Terve szerint anélkül, hogy kiszállnának félúton egy fiatalabb test élvezetéért, a nehézségek előli menekülés vagy bármi miatt. 60 év borzasztóan sok idő arra, hogy kizárólag egy emberrel legyek együtt éjjel-nappal. A legjobb barátomra is ráunhatok, ha egy hónapig éjjel-nappal vele vagyok. 60 év borzasztóan sok. Erre Isten is gondolt. Ezért alkotta meg a szerelem hormonrendszerét olyanná, amilyen. Hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy két ember együtt lehessen BOLDOGAN. A fene megette az egészet, ha végig kell kínlódnom az életemet valakivel, ha a kapcsolat nem ad boldogságot egész életemre.
Mire is gondolok ekkor?
Hitünk szerint Isten megalkotta a PEA hormont, hogy két ember szívét egymás felé hajlítsa. Segítségül adta a dopamint, hogy örömet, feldobottságot érezzünk a másik iránt. Jó dolog szerelmesnek lenni? Örömet ad megtapasztalni, hogy szeretni tudok, s szeretnek? Hogy jóleső izgalom költözik a gyomrunkba és szívünkbe, ha eszünkbe jut Ő? Naná.
Mi van, ha nem az igaziba szerettem bele? Mert Isten nem irányítja tudatosan minden pillanatunkat, meghagyja szabad akaratunkat, hogy azt tegyük, amit akarunk. Mert nem salátás kertet teremtett öntudatlan salátaemberekkel (idézet Böjte atyától) Ha nem abba szeretünk bele, akit szeretettel nekünk rendelt, akkor a hormonszint csökkenésével új keresésbe foghatunk.
Ha pedig megtaláltuk életünk párját, a testi kapcsolat a házasságban (endorfin, orgazmus, gyengédség...) hihetetlen sok örömet jelent. Az élet rögös útjain ugyancsak szükségünk van ilyen örömforrásokra. Az oxitocin pedig egy életre összeköthet két embert azután is, hogy a PEA lecsökken, és már nem ugrik ki a szívem, ha meglátom. Csak érzem, hogy még mélyebben szeretem.
Ez Isten szép terve. Terv. Hogy mit kezdünk a tervével, hogy követjük, vagy elvetjük, az csak rajtunk áll.




2010. augusztus 3., kedd

"Hogy majdan boldog házasok legyünk..."

Figyelmetekbe ajánlunk egy oldalt, ahol Bíró László püspök úr egy, a 15 éves Jubileumi Antióchiás Hétvégén elhangzott beszédének szó szerinti átiratából olvashatunk.

Nem kommenteljük, nem adunk kivonatot belőle, minden szó magáért beszél.

(Köszönjük annak, aki az előadás hanganyaga alapján begépelte a szöveget : )

2010. július 4., vasárnap

Megszülettünk!

Szeretettel köszöntünk! Azért hoztuk létre ezt az oldalt, hogy meghívjunk a jó párkapcsolatra, jó házasságra való készületre.

Tudtad-e hogy a ma kötött házasságok 50%-a, a komolynak remélt párkapcsolatok 70%-a tönkremegy? A megkötött házasságokban a párok milyen arányban boldogok?
Szerintünk a mai világ zavaros szexuális felfogása az oka annak, hogy a kapcsolatoknak és házasságoknak nagyobb része tönkremegy, és súlyos kínokat hagy maga után.

Azok a körülöttünk élő házasok viszont (jó néhány tucatnyit ismerünk), akik tisztán készültek házasságukra, boldogok!!! Nem akarnak elválni, sőt kettőnél is több gyereket vállalnak! Mi a titkuk?
A blogon olvashatjátok majd a biztos utat bejárt házaspárok konkrét tapasztalatait, de hívunk majd szakértőket is, akik a tudományok oldaláról ismertetik, miért is működik ez az út.

Egyet közösen állítunk: a boldog kapcsolathoz vezető legbiztosabb út a házasság előtt egymás megismerésének, illetve a szeretet-kapcsolatnak begyakorlása - szex nélkül.

Ha te is érdeklődsz a témában, jó helyen jársz! Szólj hozzá!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...