"A papok féltékenyek arra, hogy a hívek élvezhetik a szexet, ők nem, ezért furmányos a bosszújuk: bűnnek kiáltják ki a házasság előtti szexet, hogy mennél később élvezhessék csak azok, akiknek ez megadatik."
Ezt a gondolatot hallottam egyszer egy társaságban, amikor felmerült a téma. Nem tudtam megállapítani, hogy komolyan gondolta-e az illető. A "furcsaság" azonban adott. Papok, akik más emberekért szentelték életüket, és maguk lemondtak szexualitásukról, hogy minden energiájukkal másokat szolgáljanak, olyasvalamiről tanítanak, amit maguk nem is élnek át. Hogy is van ez? Mi jogosítja fel őket? Miért kéne rájuk hallgatnunk egy ilyen témában?
Bíró László püspök atyának volt egy frappáns hasonlata az e havi Family magazinban: az orvosnak sem kell átesnie minden betegségen ahhoz, hogy gyógyítani tudja azokat. Az elméleti alapozás elengedhetetlen, ez igaz. De a gyakorlat is fontos: a papok is családban nőttek fel, ott is sok mindent szívtak magukba az anyatejjel együtt a családi élettel kapcsolatban. Sok más család életébe is bepillanthattak szentelésük előtt (s után), mint mindannyian. (rokonok, szomszédok, barátok, iskolástársak…)
A papok nem évi rotációban dolgoznak egy-egy plébánián, hanem sokszor évtizedekig ugyanott. Hihetetlen hosszú távú és széles spektrumú rálátásuk van a családi kapcsolatok alakulására. Látnak a házasságra így és úgy készülő párokat, látják, mi lesz belőle. Látják a párokat, akik 10-15-20 év házasság után is boldogok, ismerik a házasságokból született kiegyensúlyozott gyerekeket. Ilyen hosszú ideig nem tarthatja fent a boldogság látszatát egy házaspár egy plébániai közegben. Ha máshol nem is, de a gyereken látszódna, hogy nincs rendben a szülők házassága...
A gyónásban hallottak is segítenek papjainknak az összefüggések felismerésében. (Egyébként szó szerint az életüket teszik fel arra, hogy a titok titok is maradjon. Volt már rá példa.) Csak épp ez is hozzásegíti őket a teljesebb kép kialakításához. Nincs más olyan hivatás, munka, pozíció, vagy akár szociológiai kutatás, amely ilyen széles spektrumú és ilyen hosszútávú rálátással lenne a családi életre. Ezek a közös tapasztalatok azok, amik -rossz szóval- feljogosítják a papjainkat, hogy "beleszóljanak" olyan dolgokba, amikhez "közük nincs". Mert látják, tapasztalják, gyógyítani igyekeznek azokat a sebeket, amik a szexualitással kapcsolatos rossz döntések miatt keletkeztek, és aminek elkerülésére ajánlják a "Biztos Utat", a házasság előtti tisztaságot.
Adva van tehát egy egyház, amelynek papjai 2000 év óta ugyanazt állítják: van egy hihetetlenül jó "módszer" arra, hogy betonalapozást kapjon a házas kapcsolat. A házaspár boldog lesz, a konfliktusokat meg tudják oldani, felnövekvő gyerekek pedig jó eséllyel indulnak az életre, mert kiegyensúlyozott családban nőhetnek fel. Ezt hirdették már az ókori Rómában is, ahol a közerkölcs - főleg a polgárháború utántól kezdve - hagyott némi kívánnivalót maga után. A keresztény házaspárok hűsége és élete már ott is példaértékűnek számított az akkori források szerint is. Változhat a világ felfogása akármennyit a szexualitásról, az nem változtatja meg a dolgok menetét. Az emberi lélek, psziché, az ember működése ugyanis nem változik... Az pedig nem promiszkuitásra van kalibrálva. Kinek van igaza? A papoknak, akik következetesen emellett állnak ki, vagy a modern világnak, aki már "továbbfejlődött"? Melyik módszer a jó?
Talán nézzük meg a gyümölcseit...
Zárszóként idézem egy embernek a gondolatát, aki nem hisz a házasság előtti tisztaságban. (Egy másik, nagyon jó blogban olvasható a megjegyzése): "Mondjuk később, némi élettapasztalattal úgyis teljes szívvel az egyház mellé állok majd.:-) Azért általában igaza szokott lenni életviteli tanácsokban kétezer év tapasztalatának."
Elnézést a provokatívnak tűnő címért. Higgyétek el, sokkal többen írják be ezt a keresőbe, mint a "házasság előtti tisztaság" kifejezést.
Edit, köszönjük...ezt is. :)
VálaszTörlés