Csapjunk a sűrűjébe!
A szerelemben, több, lényegileg öt hormon, illetve hormon-szerű anyag tevékenykedik. Az egyszerűség kedvéért mindegyiket hormonnak fogjuk nevezni.
Az első a phenil-etil-amin, rövidítve PEA, ez az, amit a szerelem hormonjának is hívunk. Ha megtetszik valaki, elkezd termelődni. Szerelem első látásra = intenzív PEA termelődés.
Ez a hormon az agy ún. jutalmazási-központjába jut, ahol megemeli a dopamin szintet. Ez a második hormon. Ez okozza a szerelem jellegzetes testi tüneteit. Hogy gyorsabban dobog a szívünk. Hogy gombóc van a torkunkban, nem tudunk megszólalni. Hogy tele vagyunk energiával. Hogy nincs étvágyunk. Hogy egy kedves szó a mennyekbe repít, és a föld fölött lebegünk, majd a mélybe zuhanunk, ha nem kapunk még többet.
Nem tudom megállni, hogy latin tanárként ne mutassak be egy verset az ókori irodalom gazdag kínálatából, amely szinte orvosi pontossággal írja le a szerelem testi "tüneteit", azaz a dopamin hormon által kiváltott testi reakciókat. A görög költőnő, Szapphó ír olthatatlan szenvedéllyel égő szerelméről.
... felszökik mellem közepén a szívem;
hisz ha látlak s bár kis időre, hangot
nem tud a nyelvem
adni, megtörvén elakad, s a könnyű
tűz egész bőröm befutossa végig
nyomban, s nem lát a szemem se, zúgván
zúg a fülem már.
És veríték önt el, egész valómban
reszketek, fűnél szinem íme zöldebb,
s mint ki végéhez közelít, olyannak
látszom...
(Devecseri Gábor műfordítása)
Mit is mondhatnánk? Már az ókori görögök is...
Szóval szerelmesnek lenni nagyon jó. A testi tünetek (étvágytalanság, szívdobogás, alvászavar...) betegség esetén csak nyűg, de ha szerelmesek vagyunk, még ezek is örömet okoznak valamilyen szinten .
De mi van akkor, ha nem vagyunk együtt szerelmünk tárgyával? Ha kicsit később telefonál a szokásosnál? Ha rajtunk kívül álló okok miatt akár hetekig nem tudunk találkozni? Számoljuk a napokat, unos-untalan eszünkbe jut szerelmünk, úgy érezzük, hogy a világ szürkébb, kiveszett az öröm, és akkor lehetünk újra önmagunk, ha végre újra lehetünk. Akkor áll vissza a világ rendje. Mintha elvonási tüneteink lennének. Véletlen? Nem.
A PEA hormon valódi értelmében kábítószer: ugyanazokon a pályákon halad, és ugyanoda érkezik az agyba, ahová a kábítószer; illetve ugyanazt eredményezi: (piszokul) jó érzést okoz. Ez biológiai tény. Ha pedig valami ennyire jó érzést vált ki, akkor vágyunk rá. Mennél többet kapunk belőle, annál inkább vágyunk rá. Annál inkább függünk tőle. Az elvonási tünetekre pedig senki sem vágyik. Igaz ez a szerelemre, igaz ez a kábítószerre.
Felmerülő kérdések:
Mi az oka annak, hogy ha őrülten beleszeretünk valakibe, akkor nem látjuk a hibáit, vagy ha látjuk, akkor elsiklunk felette? Hogy bárki bármit mond, úgy érezzük, a mi szerelmünk mindent túlél, ilyen szerelem a világon nem volt még, és nincs igazuk azoknak, akik úgy gondolják nem illünk össze. Mert mi tudjuk, hogy összeillünk.
Mit tehetünk, ha beleszeretünk valakibe, akibe nem kellene? Például mert már házas, vagy mert mi is (esetleg kihűlt) házasságban élünk, sokkal boldogabbak lennénk, ha mindent feladnánk az új szerelemért, mert többet ígér Mi van, ha nem érezzük magunkat erősnek, hogy ellenálljunk? A hollywoodi filmek szerint jogunk és kötelességünk mindent alárendelni ennek a csodálatos érzésnek. Vágyunk is rá. De ez a helyes?
Többek között ezekről is fog szólni a következő bejegyzés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése