Ibolya már megosztott velünk tapasztalatokat, akkor a szakítás témakörében. Most a mindent elsöprő szerelem oldaláról meséli el a történetét:
"Két fiúval jártam, mielőtt rátaláltam a férjemre, akivel 2 éve élünk boldog házasságban.
Az első kapcsolatban meglehetős érzelmi deficittel küzdöttem. A fiú teljesen más férfiszerep-mintával rendelkezett, mint én, gyakran úgy éreztem, hogy irányít engem. Úgy gondoltam, (és gondolom most is), hogy a házasságban a két fel egyenrangú, csak más a szerepkor, ő meg úgy, hogy ő irányít, én meg követem. Bár ő is hangoztatta, hogy egyenlő felek kell legyünk, nem úgy csinálta. Néhány év után sikerült kilábalni ebből a kapcsolatból.
Gondoltam, másodszorra nem rontom el, és olyat keresek, aki igazán megért. Ekkor kezdtem felfigyelni egy másik társaságbeli fiatalemberre -aki fiatalabb is volt nálam. Én 24 voltam, a fiú 21. Csodálatos kommunikációs készségével, művészi hajlamaival és humorával figyelemre méltó jelenség volt, így szinte azonnal levett a lábamról. Ráadásul kereszténynek vallotta magát. Gondoltam, nála majd megértésre talál a házassággal és nemi élettel kapcsolatos elhatározásom is -ti. hogy majd csak a férjemnek adom oda magam teljesen. Ez a nézetem a PEA hormon hatására néhány hét alatt háttérbe szorult (tömény lila köd borította a világot). Különösen, hogy nem állt mögöttem olyan közösség, vagy legalább egy ember, aki ezt hasonlóan gondolta volna. 3 hónap alatt hál'Istennek nem sikerült a teljes egymásnak adottsághoz eljutni, de alaposan hergeltük-izgattuk egymást. Ha tovább tart a dolog -én annyira szerelmes voltam- biztos, hogy "elfelejtettem" volna az elhatározásomat.
Három hónapig együtt jártunk, én gyakorlatilag a föld fölött néhány méterrel. Egy idő után kezdtem érezni, hogy valami nem olyan, mint régen. Fontosabbak neki a barátai, már nem olyan lelkes, amikor találkozunk, így rákérdeztem, hogy valójában együtt járunk-e még. A válasz egy határozott talán volt, így nekem kellett kimondani a végső szót nagy sírás-rívás közepette.
Ez a fiú nagyon fiatal volt, még éretlen személyiség. Valóban nagyon kedves ember, de még nem lett volna szabad komoly kapcsolatra lépnie.
Az én fájdalmam másfél-két év alatt múlt el teljesen - most már tudom ennek hormonális hátterét is: a PEA ennyi ideig termelődik az ember szervezetében. Ez az időszak nagyon megterhelő volt érzelmileg. Valódi képzelgések, normális ésszel őrültségnek tűnő tervek halmaza, valódi gyászérzés lett úrrá rajtam a szerelmi bánatban.
Ennek az időszaknak végén kezdtem együtt járni azzal az emberrel, aki mellett megtaláltam a helyemet, és most már a férjem. A szervezetem valószínűleg úgy látta jónak, hogy ebben az időszakban ne kezdje el újra termelni a szerelemhormont, mert az már nagyon megterhelő lenne (így is több kilót fogytam). Ehelyett egy kedves közös ismerősünk hozott össze minket, és a 8 hónappal későbbi döntéshez sem volt szükség a PEA-ra -ekkor jegyeztük el egymást.
Megtapasztaltam, hogy nem a szerelem teszi boldoggá az embert, hanem az életre szóló elköteleződés. Az ehhez vezető utat segítheti a szerelem, amely lebontja a falakat két ember között, s amely nem való másra, mint hogy egymáshoz vezesse őket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése