Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (8)

Köszönöm a 3-4 hozzászólást a témához. Még kell egy kis idő, amíg összefésülöm az anyagot, addig pedig olvashatjátok egy bloglátogatónk, Ibolya tapasztalatait a témáról:

"Az első "barátommal" 20 évesen kezdtem együtt járni. Az egyetemről ismertük egymást. Összehozott minket a közös hobbi, társaság. Mivel én akkoriban kezdtem komolyabban a hittel foglalkozni, ez egy fontos területe lett az életemnek. A fiú nem volt hívő, de kíváncsisággal fordult az én "furcsaságom" felé, s ez leginkább a provokatív kérdésekben nyilvánult meg, amikre én a friss, lángoló hitemmel nem voltam felkészülve. Sokat vitatkoztunk emiatt, s mindig kellemetlen szájízzel zártuk le a témát.

Mindig példaként tekintettem a nővéremre, aki 20 évesen már "megtalálta az igazit", elsőre (most már házasok). Gondoltam, én is így szeretném, ezért aztán próbáltam másolni az ő kapcsolatukat, amibe belefért az egymásnál alvás, testi kapcsolat is. Ezen a téren viszont volt egy elhatározásom, miszerint én szeretném magam megtartani a leendő férjemnek. Ez zavart okozott a fejemben: én így látom jónak, a nővérem viszont máshogy csinálja és sínen van. Lassanként egyre többet engedtem meg magamnak ezen a téren is, s így "összebetonozódtunk". Amikor együtt voltunk, a testiség elfedte az elégedetlenségemet, amikor nem találkoztunk, éreztem, hogy valami nincs rendjén, de képtelen voltam szakítani.

A fiú hátteréről mit oszthatsz meg velünk?

A fiú családja első pillantásra hasonlított a mienkhez: két testvér, házasságban élő szülők, nagymamával laknak ők is, kertes házban, stb. Próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy akkor minden remek. Lassacskán kiderült, hogy a szülők házassága gyakorlatilag romokban van, nem kommunikálnak. Az apa durva, erőszakos fellépése meglátszott a családon: szelíd természetű felesége elhidegült tőle, minden kedvét a kertben, a háziállatokban és két fiában lelte. A fiúk egyáltalán nem kaptak dicsérő szót apjuktól, aki kedvére "dirigálta" az egész családot. Az én barátom édesanyja szelíd természetét örökölte, végtelen kedvességgel, amit nem tudott összeegyeztetni az apai uralkodó mintával, s ezt -nyilván nem tudatosan- velem szemben is érvényre próbálta juttatni -egy ideig sikeresen. Nálam aztán betelt a pohár.

Mire gondolsz?

• Továbbra is fontosnak tartottam, hogy a társam hívő legyen, de mivel nem tudtunk (főleg én) érzelemmentesen beszélgetni erről, így kevés esélyt láttam, hogy közös nevezőre jussunk.
• Nem láttam esélyt arra, hogy majd házasságot kössünk - nem beszélgettünk ilyen távlatokról.
• A teljesen eltérő családi minta egy falat hozott létre köztünk, bár akkor még nem tudtam megfogalmazni ennek az okát.

Én először 3 hónap után próbálkoztam a szakítással, majd a 3 év alatt még kétszer.

Miért "tartott" három évig, amíg sikerült kilábalnod a kapcsolatból? Mi tartott vissza, mi nehezítette meg?

• valahányszor próbáltam határozottan kimondani, a fiú mindig "visszatáncoltatott" (ugye nem gondolod komolyan, stb.)
• nagyon zárt körben mozogtunk: egyetemen egy évfolyam, közös hobbi ugyanazokkal a barátokkal -mindig találkoztunk
• nem akartam belátni, hogy ő nem az én emberem
• kötött hozzá a testi kapcsolat
• attól féltem, hogy nem találok mást
• nem volt érett a személyiségem: másolni akartam másnak a kapcsolatát, nehezen követtem a magam elhatározását.
• nem volt érett a hitem: nehezen fogadtam el a másként gondolkodást.

Visszanézve, mi segíthetett volna?

• Nekem az segített volna, ha valaki számomra hiteles személy megerősít az érzéseimben. Ez lehetett volna az anyukám, aki végig látta, hogy ez nem lehet életre szóló kapcsolat, de ő annyira tapintatos, hogy csak utána mondta meg, mennyire örül, hogy vége lett.
• Segített volna, ha nem megyek bele olyan testi kapcsolatba, ami kötődést okoz. Továbbá, ha érett fejjel ki tudtam volna állni az értékeim, az érzéseim mellett.

És hogy sikerült mégis szakítani?

Végül is úgy sikerült szakítani, hogy ebbéli szándékomat testbeszéddel fejeztem ki, nem szavakkal, így a fiú hamar rájött, hogy komolyan gondolom (nem fogtam meg a kezét, nem adtam puszit stb.).

Milyen tanácsot tudnál adni a te helyzetedben lévő fiataloknak?

Kérjen maga mellé erősítést olyantól, akiben megbízik, aki hasonló értékeket vall, és aki érett személyiség. Így megerősödhet a saját döntés.

Eddig volt a múlt. Mi van a jelenben?

Férjem mellett -4 éve járunk együtt, 2 éve vagyunk házasok- önállónak, szabadnak érzem magam, és már megértem azokat, akiket nem ragadott meg a hit. Nekünk fontos, hogy tudunk együtt imádkozni, azonos az értékrendünk, s hasonló családi mintáink vannak.

A volt "barátom" talált egy határozott lányt, aki szeretettel bontogatja le a rossz családi mintáit, s akinek fontos a keresztény hit is.

Lezáró gondolat?

Szakítani a világ egyik legnehezebb dolga, főleg, ha egyedül áll az ember a döntésében, nem kap elég támogatást, megerősítést. Bármennyire nehéz, fájdalmas, mindenképpen meg kell tenni, mennél hamarabb, annál jobb. Nagyon jó lett volna, ha lett volna annyi eszem, még mielőtt a testi kapcsolat összebetonozott volna minket, hogy átgondoljam, mekkora az esély, hogy házasság lesz belőle. Az összetartozás érzéséhez pedig nem is kell eljutni a teljes testi közösséghez, a csók, ölelés bőven megteszi!