2011. augusztus 31., szerda

Szexuális felvilágosítás (4)

Egy többgyermekes szülő osztja meg velünk a tapasztalatát arról, hogy miként mesélt a gyermekeinek a témáról.

"Mindenféle korú és nemű gyerekem van : ) Elsőnek a kamasz fiammal folytatott „nagy beszélgetésről” írom meg a tapasztalataimat, később sorban a többit is.

A beszélgetésünkre tudatosan készültem, négyféle módon is.
Az első: néhány éves korától kezdve neki is, a testvéreinek is meséltünk a baba születéséről, keletkezéséről.A magam részéről nagyon nagyon extra nehéznek tartanám, ha a földet bámuló, csőnacis, pattanásos, velem egymagas gyerekemmel akkor először beszélnék
a szexről, szerelemről. Tehát nem akadt fenn a témán, hiszen a kérdéseire eddig is beszélgetésekben, odafigyelésben kapott választ, korának és érdeklődésének megfelelőt. Erről a pici-kori beszélgetésvonalról máskor beszámolok, de a kamaszkor a mai téma.

A második féle készületem néhány napig tartott, amikor átgondoltam, miket akarok neki mondani, és ahol kínosan elakadtam magamban, oda kerestem megfelelő szavakat, hogy a nagy pillanatokban ne legyen gond.

A harmadikban készületben azt mondtam neki, hogy mostanában néhány nagyon izgi változás fog történni vele, és szívesen elmesélem, ha érdekli, mert izgi, és hogy ne lepődjön meg, ha megtörténik. Lazán mondtam, de majd kiugrott a szemem a belső figyelemtől, hogy pontosan lássam/érezzem, mit szól hozzá. Láttam, hogy érdekli,, meg elültettem benne egy kis bizonytalanságot is, hogy mi a csuda fog történni vele, és ez elősegíette, hogy akarjon hallani erről. Akart is.

A negyedik pedig az volt, hogy ne használjam azt pl:, „hogy a te testedben”, „apánál ez úgy van”, „apa és én” „amikor én menstruálok” stb., mert egy kamasz a szexualitást megértheti, de a szülei szexualitását semmiképp sem akartam belevinni a beszélgetésünkbe, vagy az övét, az ő személyes erekcióját stb,- hogy így megőrizzem a dolog intimitását. Nem mondom azt, hogy a „fütyid majd megnő és merev lesz”, szörnyet is halna egy ilyen ciki közléstől, de ha azt mondom, hogy „a férfi hímvessző ilyenkor megnagyobbodik és merevvé válik”, akkor egy objektív tényt közlök, nem az apja vagy az ő legintimebb részeit hozom képbe.

Érdemes néhány ábrát kinyomtatva odakészíteni a női és férfi nemi szervekről, de nem (csak) a külsőkről, hanem olyat, ahol méh-hüvely-hólyag-petefészkek ill. prosztata, hólyag, ondóvezeték, mellékhere, here, ondóholyag stb. is van. Nem azért, hogy rommá bombázzuk anatómiával, hanem, hogy érdekelje, legyen mit nézegetnie, legyen hova kapaszkodnia a szemének – ha simán egy hímvessző vagy női szeméremtest képét tesszük elé, iszonyú zavarba jön. És az csak egy a szexualitáshoz kötődő szervek közül. Érdemes tehát inkább anatómiai ábrával próbálkozni.

Leültünk tehát egy este, és meséltem, meséltem, meséltem... Rengeteg dolgot kérdezett közben és utána is a fiam, és amikor másnap a lányomnak akartam elmesélni a férfi nemi működést, a világon mindent tudott – a fiamtól, mert megtárgyalták rögtön, ahogy kiment tőlem a szobából : ) "

Folyt.köv.




Első Biztos út találkozó: szept. 16. Jelentkezhetek itt: biztosutblog@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...