2011. augusztus 27., szombat

Szexuális felvilágosítás (3)

Közösségünk egyik tagjának tapasztalata a témáról:

'Idősebb korosztály lévén (55) a fiam esetében már csak visszatekintve tudtam átgondolni azt, hogy miképpen is működött ez nálunk.
Sajnos kevés dologra emlékszem vissza így 20 év távlatából, de pl. beugrott az, hogy akkoriban (már ide jártunk a közösségbe a fiammal, aki alsós volt éppen az általánosban) szó volt a fiúkkal kapcsolatban az újságok címlapján szereplő pucér nőkről, plakátokról. Feri atya tartott akkoriban is előadást a témáról és nem sokkal ezután a fiam táskájában pornó újságot találtam.
Erre a helyzetre egész konkrétan sikerül most is visszaemlékezni, arra a vívódásra, hogy hogyan próbáljak erről beszélni vele.
Rákérdeztem és persze kiderült, hogy az osztálytársak adogatták egymásnak. Hát persze hogy érdekes volt számára, hiszen nem látott még olyat...Nem kezdtem el ordítozni vele, hogy meg ne lássam még egyszer, mert úgy éreztem ettől még nem fogja megérteni mi a rossz ebben.
Tudtam, hogy ezt meg kell beszélnünk valahogy. De mit lehet ilyenkor mondani?
Igazi kihívás volt ez számomra. Azt találtam mondani, hogy gondoljon arra, hogy ez a nő itt, egyszer majd férjhez megy és esetleg gyermekei lesznek. Milyen érzés lenne neked, ha egy ilyen kép az édesanyádról a kezedbe kerülne?
Ezután jobban el tudtunk beszélgetni az egész témáról."


Első Biztos út találkozó: szept. 16. Jelentkezhetek itt: biztosutblog@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...