2011. július 4., hétfő

A második tisztaság (2)

Mindig öröm olyan fiatalokat látni, akik megértették a tiszta készület értelmét, aszerint készülnek a házasságra. De mi van azokkal, akik elkezdték a testi kapcsolatot? Megvetjük, elítéljük, leírjuk ezeket a párokat, mert gyenge bűnösök, és nem foglalkozunk velünk, mert menthetetlen gyarló emberek? Becsapjuk az ajtót azok előtt, akik esetleg a szexualitás elkezdése után már látták, megértették, hogy jobb lenne anélkül? Egyáltalán nem. Szeretnénk azokat is meghívni a tisztaságra, akik már nem így kezdtek bele egy kapcsolatba.

Az a jó, hogy mindig van új kezdet. És 100%-an megéri újra kezdeni. A Biztos Út könyv, illetve a blog is azzal a szándékkal íródott, íródik, hogy felhívja a figyelmet arra: a házasság előtti szex - bármilyen paradoxnak is hangzik - több szempontból is káros a kapcsolatra nézve. A múltban az egyház főleg arról az oldalról közelített a téma felé, hogy ne tegyük, mert bűn, amivel szándékosan elszakítjuk magunkat Isten szeretetétől. Ez így is van egyébként.

Ma már azonban hatékonyabb lehet az egyház kommunikációja a tiszta együtt járás témájával kapcsolatban, mert komoly érveket tett le az asztalra a tudomány. Amit 2000 év óta mint erkölcsi parancsot (=ajánlást) képvisel az egyház, az már "bizonyítva" van. Az, hogy a házasság előtti testi kapcsolat bűn, már nem igazán érv a mai keresztény fiatalok legnagyobb részének. Ami valahol baj, de hát ez van. Akkor viszont érdemes másra helyezni a kommunikáció alapját. Most talán hatékonyabban, "modernebb" formában tud az egyház erről beszélni. És nemcsak keresztény fiatalokkal. A könyv, és a blog is ennek az úttörője. Ez talán nagyképűnek hangzik, de attól még igaz.

Mi is ez a másik megközelítés, és miért kezdi alkalmazni az egyház? Egyrészt, hogy nem keresztény fiatalok szívéhez is eljusson (nekik aztán tényleg nem jelent semmit, hogy mit gondol az egyház róla), másrészt egész más lesz az együtt járás és a jegyesség időszaka, ha a pár nem egy értelmetlennek tűnő (nem az!!!) tiltás miatt, vagy a bűn, illetve a "büntetés" elkerülése érdekében mond le testi kapcsolatról a házasságig. Hanem mert megértette, hogy ezzel csak nyerhet rövid és hosszú távon is. A tisztaság elvesztése nemcsak amiatt rossz, hogy bűn, hanem mert a házasságra való jó felkészülést akadályozza:

A testi kapcsolat felizzítja az érzelmeket, akadályozza egymás igazi megismerését, a helyes ítéletalkotást. A szerelem testi élménye annyira betölti az embert, hogy kevesebb igénye lesz mély kommunikációra, egymás igazi énjének megismerésére, a feszültségeket, konfliktusokat pedig csak testi szinten oldják fel, azaz sehogy. Azonkívül az oxitocin révén hozzáköt a párunkhoz, akár Ő az igazi, akár nem. Ha nem, akkor nagyon mély sebeket szerezhetünk. A szexualitásban x+y =1, azaz ha az ösztönös-érzelmi oldalunk (x) előretör, akkor az akarati-értelmi oldalunk háttérbe szorul, és rossz döntéseket hozhatunk a párkapcsolatban. Mennél előrébb tart a pár a testi kapcsolat terén, annál kevésbé látják világosan egymást, a kapcsolatot, a távlatot. Érvényesek ezek keresztény, illetve nem keresztény párokra is.

Öszefoglalva: bármekkora örömforrás is a szexualitás, pont azt akadályozza, amire való az együttjárás: akadályozza egymás igazi megismerését, annak eldöntését, hogy megtaláltam-e a másik felemet, akadályozza a jó kommunikációt, egymás iránti igazi tisztelet kialakulását, a közös imaélet kialakítását, illetve elmélyítését, az áldozatkészség gyakorlását stb. Azaz a jó házasság szilárd megalapozását akadályozza.

Fontos megértenünk, hogy százannyit nyerhetünk a tiszta készülettel hosszútávon, mint amennyi lemondással jár a jelenben. És ezért bármilyen fázisban tart is a kapcsolat az esküvő előtt, mindig vissza lehet térni a tisztasághoz, és így "profitálni' belőle. Mintegy utó-alapozni a kapcsolatot.

Fontos gondolatot írtam, ezért megismétlem: Nincs olyan fázisa egy kapcsolatnak a házasság előtt, ahonnan ne lehetne visszalépni a tisztaságba, és részesülni annak gyümölcseiből. Több pár tanúságtételét is közzé tesszük. Volt pár, aki
  • nem tiszta kapcsolatok után kezdett tisztán együtt járni, és gyönyörű házasság lett belőle
  • megkezdett szexuális kapcsolat után (még nem összeköltözve) kezdték újraalapozni a kapcsolatukat, és gyönyörű házasság lett belőle
  • megkezdett szexuális kapcsolat és összeköltözés után kezdtek újat - külön szobába költözve az esküvőig, mert így tudták csak anyagilag megoldani
  • megkezdett szexuális kapcsolat és összeköltözés után az esküvőig szétköltöztek, és így élték a kapcsolatukat tisztán
Mesélni fognak arról, hogy mit nyertek a második tisztaság által.

Nincs olyan, hogy mi lett volna, ha... Azt csak Isten tudja. Nem tudjuk majd azt, hogy milyen házasság lett volna a kapcsolatukból, ha nem élik meg a második tisztaságot. (Eljutott volna egyáltalán a kapcsolatuk a házasságig?) Abban viszont biztosak vagyunk, hogy egy ilyen lépés - a szexualitás átmeneti visszaszorítása a kapcsolat érdekében - a hosszú távú javára válhat bárki - keresztény vagy nem keresztény - kapcsolatának.

Hamarosan jönnek a tapasztalatok is, illetve szeretettel bíztatom az Olvasókat, hogy írják meg, ha van saját tapasztalatuk erről, legyen közkincs. (biztosutblog@gmail.com)

A témához kapcsolódóan újraolvasásra ajánlom:










1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...