2012. január 16., hétfő

A szerelem agyi háttere (2)


Ahogy fejlődik a tudomány, úgy tár föl egyre többet a teremtett világ szépségéből, komplexitásából, egységéből. A mi szavainkkal élve egyre teljesebb képet kapunk Isten zseniális, teremtő fantáziájáról. Hippokratész még a beteg vizeletének vizuális vizsgálatából következtetett a betegség fajtájára, ma már mindenféle zseniális modern gépek segítségével egyre árnyaltabb, pontosabb képet kaphatunk az emberi szervezet rejtett összefüggéseiről. Mostanában többször akadt az utamba könyv, cikk, tanulmány, ami az idegtudomány által feltárt újdonságokról szólt. (Pl. a társas idegtudomány legújabb felfedezéseit Goleman: Az érzelmi intelligencia című könyve ismerteti elég közérthetően.)

Az idegtudomány az agyat vizsgálja különböző eszközökkel, módszerekkel. Ezek a szerelem jelenségének, az ezzel kapcsolatos döntéseink következményeinek jobb megértéséhez is adhatnak kulcsot. Az eszközök, melyek lehetővé tették hogy addig nem is álmodott mélységben ismerjük meg az agy működését, többek között a következők:

1. MRI (Mágneses Rezonancián alapuló képalkotás)
Az egészségre minimálisan káros hatással levő röntgensugarak helyett mágneseket használ, így élő szövetet nem károsít. Emiatt káros mellékhatások nélkül újra és újra meg lehet vizsgálni egy adott alany agyi fejlődést - pl. hogy egy serdülő agya miként nő, változik, fejlődik.

2. Funkcionális MRI
Hasonló technológián alapulva mint a "hagyományos" MRI, az agy egyes területeire jutó oxigén mennyiségét képes mérni. Amikor az agy egy-egy része működik, oxigénre van szüksége. Ez az MRI ez alapján mutatja, hogy az agy melyik része milyen cselekvésekkor, behatásokkor "dolgozik".

3. PET szkenner (Pozitronemissziós tomográfia)
Ez a technológia három dimenziós (tér) képet tud alkotni az agyról az agyi vérellátás mértéke alapján. Amikor az agy egy része aktív, akkor több vér áramlik azon a területen, és a PET szkenner ezt érzékeli. Ennek a gépnek a segítségével állapították meg a tudósok, hogy az emberi agyban a "szerelemért" és a "nemi vágyért" felelős agy-rész máshol található. Ezért tudja az ember szétválasztani a szerelemet a nemi vágytól.

A következő bejegyzésekben nagy vonalakban leírjuk az agy szerkezetét, annyira részletesen, ami a téma megértéséhez feltétlenül szükséges.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...