2013. március 16., szombat

Nem csak Martin Luther Kingnek volt álma

A Jóistennek is. Szépet, nagyot, merészet álmodott. Valami jót nekünk. Úgy hisszük, ez az:

"Gyönyörű dolog alkotni, életet adni, szeretetben és örömben élni egymással. Szeretném az embereket eljuttatni ennek a mennél teljesebb megélésére. Férfinak és nőnek teremtem őket, a maguk teljességében különbözőnek, hogy kiegészíthessék egymást. Olyan szervezetet, elmét, lelket teremtek számukra, amely képessé teszi őket arra, hogy a tervem szerint megtanulják szeretni egymást, életet adhassanak, és a szeretetkapcsolatukba született gyerekek az ő erős szeretetüket látva, érezve, tapasztalva megsejtsék, mennyire is szeretem én őket. Az eszközöm erre a szexualitás ajándéka. Kiemeli őket a hétköznapokból, kifejezhetik vele szeretetüket, önmagukat ajándékozhatják benne, egyek lehetnek a másikkal, életet adhatnak vele. És hát nagy testi örömöt is jelent majd :)

Ez az ajándék hatalmas dolog. Gyönyörű, de felelősségteljes. Készülniük kell rá, fejlődni egyedül és együtt, hogy a teljességet tapasztalhassák meg. Nem fosztom meg a teremtményeimet a szabad akarattól, nem kényszerítem őket semmire, nem bábfigurákként mozgatva akarom, hogy az általam megálmodott úton járjanak. Találkozik két lélek majd, a szerelem érzése segít nekik, hogy merjenek megnyílni egymásnak, beszélgetni, látni, hogy összeillenek-e, hogy őket szántam-e egymásnak. Ezt a fellobbanó, erős érzelmű szerelmet nem teremtem örökérvényűnek, hogy továbbléphessenek, ha úgy látják, mégsem egymásnak teremtettem őket. Ha azonban együtt szeretnék az életet élni (akár így terveztem korábban, akár nem), akkor segítem őket hogy fokozatosan egyre jobban megismerjék egymást, megtanuljanak kommunikálni, óhatatlanul felmerülő konfliktust kezelni, a másikat jól szeretni. 

Ahogy fejlődik a lelki egymásnak adottságuk, úgy jut majd tér az ezt kifejező testi kapcsolatnak. Ezt is felépítem, hogy minden kis lépcső új örömforrás legyen számukra. Nem vésem kőbe, hogy x kapcsolati fejlettség mellett engedett a kézfogás, y fejlettség hozza magával az ölelést és így tovább. Értelmesnek teremtettem őket, szabad akarattal, az önállóság ajándéka is őket készíti az életre. Ha pedig elérik azt a pontot, hogy megteremtődött közöttük az a fejlett, megalapozott szeretetkapcsolat, aminek a biztonságába érkezhetnek az új életek, akkor az elköteleződésük legnagyobb ajándékául megkapják a teljes testi egymásnak adottságot, és ebben egymáshoz pecsételem a szívüket. És minden szeretet-tettük újabb pecsétet jelent majd. Ebben a szeretetkapcsolatban minden új élet öröm lesz, mert nem önzőségen alapul. A szexualitásuk ajándéka pedig nemcsak az első években lesz öröm számukra, hanem életük végéig.

Megalkotom a PEA hormont, hogy a fellobbanó szerelem megnyissa a teremtményeim szívét egymás iránt.
Megalkotom a dopamint, hogy segítsem tanulni, fejlődni őket azzal az örömmel, amit a dopamin okoz.
Megalkotom a szerotonint, hogy egyensúly legyen az életükben.
Megalkotom az endofint, hogy nagy örömet kapjanak a testi kapcsolatban, az orgazmusban.
Megalkotom az oxitocint, hogy örök kötődés alakulhasson ki a testi kapcsolatba kerülő emberek között, s minden alkalommal erősödjön, ha szeretetben lépnek egymás felé. Még ha a PEA hatása már el is múlt.

Ez a tervem. Szép, ugye?" 


És Isten látta, hogy szép, amit alkotott, és örvendezett. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...