Az előző bejegyzésben olvashattuk Michel Quoist tolmácsolásában, mi nem a szerelem. Ha nem az, akkor mi?
nem elcsábítani akarod,
hanem kiszabadítani kötelékeiből,
ha rabságban sínylődik.
Hogy ő is kimondhassa: "szeretlek",
anélkül, hogy zabolátlan vágyak taszítanának.
Azt, hogy teljes erődből a másik javát akarod,
még sajátod előtt,
s mindent azért,
hogy a másik növekedjék és kibontakozzék.
Hogy mindennap azzá legyen, akivé lennie kell,
s ne azzá az álomléppé, amellyé te akarod alakítani.
Összeszeded magad, gazdagodsz,
hogy szerelmednek többet ajánlhass fel,
mint ezernyi simogatás, őrült ölelés:
Éned karjában egész összegyűjtött életedet.
Adsz, nem számolgatva, mit ad a másik,
magas árat fizetsz,
a soha vissza nem követeled a magad pénzét.
Azt, hogy hiszel a másikban és bízol benne,
hiszel rejtette erőiben és a benne lakó életben,
S bármily köveket kell is eltávolítanod,
hogy szabad legyen az út,
s haladsz előre nem száz, nem ezer,
még csak nem is tízezer napon át,
Hanem zarándokolsz véget nem érően...
Ez a zarándokút örökké tart.
Azt - s ezt meg kell mondanom -,
hogy megtisztítod álmaidat,
meghalsz önmagadnak, hogy élj, s életet adj,
Mert ki tud a másikért önmagáról elfeledkezni
szenvedés nélkül,
ki tud lemondani arról,
hogy önmagának éljen anélkül,
hogy valami meghaljon benne önmagából?
Mindezt jelenti szeretni, s még sokkal többet,
Mert szeretni annyit tesz,
mint megnyílni a végtelen SZERETETNEK,
s hagyni, hogy szeressen téged,
És áttetszővé válva e soha nem hiányzó
SZERETET számára
a legnagyobb kaland:
hagyni, hogy Isten szeresse azt,
akit te szabad elhatározással szeretsz.
(Michel Quoist: Beszélj nekem a szerelemről 113.o. -részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése