Az első alkalom...

Az első találkozás a szexualitással nagy hatással van arra, hogy mit gondolunk erről egész életünkben. Egész más a házasság elköteleződésében és biztonságában gyönyörűnek megismerni és megélni a szexualitást a szerelmünkkel, mint éretlen kamaszként átesni rajta csak azért, mert ciki, ha szűz még az ember tizen-néhány évesen. Sajnos, itt tartunk.

A Disney rajzfilmeken, és meséken szocializálódott generáció lányainak nagy többsége -a nagy csalódások előtt- a fehér lovon érkező szőke hercegről álmodozik, aki beleszeret és örökké együtt maradnak. Senki nem arra készül, hogy jó pár ágyban megfordulva, egyszer csak megjelenik a herceg, és onnantól lesz hepiend. A múlt meg semmit nem befolyásol. A fiúk is -szívük mélyén, a haverok előtt titkolva - vágynak életük társának megtalálására. Amellett, hogy kíváncsiak, milyen is az igazi szex.

Úgy gondolom, majdnem minden szexualitással kapcsolatos cinikus, kiábrándult megjegyzés mögött (ide számítom azt is, ha valaki pl. dugásnak degradálja le az egész dolgot) kell lennie egy hosszú és fájdalmas történetnek, ami talán már a szexualitással való első találkozáskor indult. Nem hiszem, hogy túl sok fiatal van, aki már kiábrándulva indul neki az első szexuális kapcsolatának úgy, hogy a szex csak szex, nem nagy dolog. (Ha igen, akkor valami nagyon el lett szúrva a szexuális neveléssel kapcsolatban.) Valami szépre, izgalmasra, jóra vágyik az ember lánya/fia az első alkalommal (is). És ha ez nem úgy történik, esetleg túl fiatalon, rossz partnerrel, rossz időben, rossz körülmények között, rossz háttérrel, rossz motiváció miatt (pl. otthonról menekülés, osztálytársak nyomása), akkor összetörik nemcsak az álomkép, hanem belül is valami...

És ha a következő alkalom is újra csalódást szül, akkor még kevésbé lehet abban hinni, hogy a szex lehet több, mint két szerv biológiai értelemben vett összerakása, ami élvezetes az endorfin hormon miatt. Mert több... Minden egyes további partnerrel történő, később pedig felbomló szexuális kapcsolat csak erősíti a szexről szóló rossz meggyőződést, és a cinikus álca mögé való bújással védi a szervezet magát attól a fájdalomtól, hogy ezzel szembenézzen. Ez a lefele tartó spirál tankönyvi esete... Minden egyes esettel gyengül a kötődésre való képesség, és a hit, hogy a szerelem és a szex gyönyörű, és igenis nagy dolog, amit nem kéne elbagatelizálni. Ezzel szembenézni pedig fájdalmas és zavarba ejtő. Kevesen veszik a bátorságot, hogy ezt komolyan megtegyék...

Aki úgy gondolja, hogy van következmények nélküli szex, vagy hogy a szex csak szex, és nincs semmi jelentősége, hogy hány embernek tárulkozom ki, mielőtt megállapodom, az nagy valószínűséggel átment már olyan dolgokon, amiken nem kellett volna. Hosszú út, amíg ide eljut

az ember. Nem kellene...

Csendben merem csak megkérdezni, hogy annyira nevetséges és ciki azzal és akkor átélni a csodát először, akivel le tudnánk élni az életünket, akivel megvan a bizalom, elköteleződés, jó kapcsolat stb.? Akivel nem csak le tudnánk élni az életünket (a lányok többsége ezzel a gondolattal megy bele), de le is fogjuk? Miért tűnik maradinak, ódivatúnak várni arra, akinek nem lesz ciki utána a szemébe nézni? Miért nézik furcsának, csodabogárnak, hülyének, frigidnek, mamlasznak azokat, akiknek a nászéjszaka tényleg nász-éjszaka? Ott aztán minden net-ajánlotta-tényező (szerelem, biztonságérzet, romantikus hangulat, bizalom) megvan a tökéletes első alkalomhoz...

Szavazzunk! Melyik a nagyobb hülyeség?

Várni arra, akivel leélhetjük az életünket, addig, amíg biztosak nem leszünk az elköteleződésben, és annak a biztonságában élni át először, majd újra és újra...

vagy

kitárulkozni és túlesni rajta valakivel, aki utána másokkal is ágyba bújhat, és esetleg csak több szexuális partner után találni meg az Igazit... Akkor már sebekkel, rossz emlékekkel terhelten...