Minap Gábor, a férjem felhívta a figyelmemet egy Metró újságban megjelent cikkre. A cikk egy tinédzserekkel készült felmérés eredményeit foglalja össze. A cikk hangzatos címe : "Önpusztítóbbak, de elégedettebbek." A felmérésről egyébként bővebben lehet majd olvasni itt: eee.echosurvey.hu/espad-11 Az előző felmérésekről írt jelentések már olvashatóak (főleg angol nyelven) a mostani még nem. A cikk egy sajtótájékoztatón elhangzott eredményeket foglalja össze. A dohányzás és alkoholfogyasztás mellett a serdülők szexuális életével kapcsolatos eredményeket is közzétették: a 9. osztályosok 30% -a szexuálisan aktív, a 11. évfolyamban 53% az arány.
Talán nem új számunkra a statisztika, csak most próbáljuk meg a számok mögé képzelni a hús-vér fiatalokat. A szomszédunk lányát, fiát, a gyermekeinket, osztálytársaikat.
Szerintetek hogy jut el egy 14-15 éves tinédzser oda, hogy úgy döntsön, elkezd szexuális életet élni? Milyen hatások érik? Mi alapján dönt? Mit nyerhet vele? Mit veszíthet?
Mit gondoltok? Mit tapasztaltatok?
Kíváncsiság, divat, így akarnak nagylányok lenni, esetleg vágynak rá, mert a környezet már "felizgatta" őket...
VálaszTörlésA legfőbb ok a következő: 13-14 évesen már elkezdenek párkapcsolatot létesíteni. (Képzelhetjük, milyen szép, érett kapcsolatok lehetnek ezek.) Viszont meg vannak róla győződve, hogy nem vár rájuk ebben a kapcsolatban valami nagyobb jó, amire készülni kell (házasság), hiszen még nagyon fiatalok. A tinédzserek meg vannak róla győződve, hogy 1-2-3-4 (több) párkapcsolatuk úgyis lesz, mire megházasodnak.
Ha pedig nincs kilátásban esküvő, akkor a kapcsolat csakis az itt és mostban létezik. Vagyis minél jobban ki kell használni, amíg megvan, a saját javunkra. Mivel a mai fiataloknak azt tanítják, hogy a fő örömforrások a pénz, a hatalom, a népszerűség és a szexualitás - pusztán tesi, még véletlen se lelki - örömei, nyilván minél hamarabb el fognak jutni arra, hogy ha már van párkapcsolatuk, legyen is "értelme".
Mit nyerhetnek vele? Tapasztalatot. Mit veszíthetnek vele? Azt, hogy rossz ez a tapasztalat, mert kiégnek tőle, mert a másik embert használati tárggyá alacsonyítják, és a párkapcsolatot pedig időleges élvezetté redukálják.
Nagyon beteg az a világ, amikor már egy katolikus ismerősömet se tudom úgy megvigasztalni szakítás után, hogy nézd, úgyis eljön majd az igazi, mert rávágja, hogy neki még nem az igazi kell. (Voltunk 17 évesek, amikor már lehet találkozni az igazival.)
El is képzelem az udvarlást:
"Figyelj, jól nézel ki, szimpatikus vagy, lennél számomra egy tapasztalat, valaki, akivel elütöm az időt, mire elég érett leszek ahhoz, hogy valakivel a házasság is szóba jöhessen?"
Engem szerencsére ezektől megóvott a Jóisten, de sajnos ezeket láttam a gimnázium során.
Erről eszembe jutott egy történet. A húgom 17-18 évesen is már nagyon szép meg aranyos, kedves leányzó volt, kismilliónyi udvarlóval. Egyszer megkérdezték tőle, hogy miért nem jár senkivel, ha ennyi rajongója van. A húgom annyit mondott: "még nem akarok férjhez menni, akkor meg minek?" :)
VálaszTörlésSajnos, nem mindenki ilyen. Sőt, húgom a ritkábbik állatfaj. Amit én láttam a környezetemben az az, hogy a fiatalok nagy része azért jár együtt valakivel, mert mindenki ezt csinálja. Amolyan tömegnyomás miatt. A bátyámnak 14 éves korában volt egy barátnője, akivel hat óráig járt együtt. El lehet képzelni a mélységét és komolyságát a kapcsolatnak. Nagyon sokan arra vágynak, hogy legyen egy ember akivel beszélgethetnek őszintén, de ezt inkább barátságnak hívják, mintsem szerelemnek.
De nem csodálkozom igazából a fiatalokon. Gimnáziumban tanítottam, ahol az volt a tapasztalat a szülők részéről, hogy a gyerekeket mini felnőttnek tekintették, aki már képes önálló döntésekre. Pedig, szerintem, pont hogy a kamaszkor az, amikor leginkább össze vannak zavarodva a fiatalok, maguk sem tudják mit akarnak, és ha a szülő még meg se mondja neki, vagy nem jár elől jó példával, akkor honnan is tudják meg, hogy mi a jó és mi nem az? A társaiktól? Az internetről?
Sajnos, általános tendencia, hogy szülők túl keveset törődnek a gyerekekkel, mert az már nem aranyos kisbaba, aki nem képes egyedül járni, hanem nyegle kamasz, aki otromba, vagy nem úgy viselkedik, ahogy azt a szülő szeretné, és ahelyett, hogy "bajlódna" vele, inkább ráhagyja a dolgokat. A szülői odafigyelés általában kimerült a gyerek "jogaiért" való harcban (miért kell matekot tanulnia a lányomnak?, Felmentést írtam a magyar óra alól a fiamnak, mi az, hogy osztályozzák ennek ellenére? Stb.) A világ meg ugye nyomja, hogy szabadság van, valósítsd meg önmagadat, egyszer élsz, kezedben a kulcs, mert megérdemled. Szabad a csók, éld ki a vágyaidat, mert az iskola meg a szüleid egy olyan rendszer, ami csak rabszolgaságra kényszerít és kizsákmányol, mert minden tanár szadista, a szüleid meg diktátorok. Élj a mának, most vagy fiatal, holnap már 30 éves (sic!) vén trotty leszel. Haverok, buli... és ami ezzel jár.
Ahogy Reina írta, a fiatalok tényleg csak "elütni" akarják az időt a párjukkal. Legyen kit mutogatni a haveroknak, úgy érezzem, hogy felnőtt vagyok, hisz nézd még barátnőm is van. Ugyan. Csak azt nem tudják, hogy az érettség lényege nem az, hogy ölelgetem a kislányt az utcán, hanem ennél azért sokkal több.