Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (8)

Köszönöm a 3-4 hozzászólást a témához. Még kell egy kis idő, amíg összefésülöm az anyagot, addig pedig olvashatjátok egy bloglátogatónk, Ibolya tapasztalatait a témáról:

"Az első "barátommal" 20 évesen kezdtem együtt járni. Az egyetemről ismertük egymást. Összehozott minket a közös hobbi, társaság. Mivel én akkoriban kezdtem komolyabban a hittel foglalkozni, ez egy fontos területe lett az életemnek. A fiú nem volt hívő, de kíváncsisággal fordult az én "furcsaságom" felé, s ez leginkább a provokatív kérdésekben nyilvánult meg, amikre én a friss, lángoló hitemmel nem voltam felkészülve. Sokat vitatkoztunk emiatt, s mindig kellemetlen szájízzel zártuk le a témát.

Mindig példaként tekintettem a nővéremre, aki 20 évesen már "megtalálta az igazit", elsőre (most már házasok). Gondoltam, én is így szeretném, ezért aztán próbáltam másolni az ő kapcsolatukat, amibe belefért az egymásnál alvás, testi kapcsolat is. Ezen a téren viszont volt egy elhatározásom, miszerint én szeretném magam megtartani a leendő férjemnek. Ez zavart okozott a fejemben: én így látom jónak, a nővérem viszont máshogy csinálja és sínen van. Lassanként egyre többet engedtem meg magamnak ezen a téren is, s így "összebetonozódtunk". Amikor együtt voltunk, a testiség elfedte az elégedetlenségemet, amikor nem találkoztunk, éreztem, hogy valami nincs rendjén, de képtelen voltam szakítani.

A fiú hátteréről mit oszthatsz meg velünk?

A fiú családja első pillantásra hasonlított a mienkhez: két testvér, házasságban élő szülők, nagymamával laknak ők is, kertes házban, stb. Próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy akkor minden remek. Lassacskán kiderült, hogy a szülők házassága gyakorlatilag romokban van, nem kommunikálnak. Az apa durva, erőszakos fellépése meglátszott a családon: szelíd természetű felesége elhidegült tőle, minden kedvét a kertben, a háziállatokban és két fiában lelte. A fiúk egyáltalán nem kaptak dicsérő szót apjuktól, aki kedvére "dirigálta" az egész családot. Az én barátom édesanyja szelíd természetét örökölte, végtelen kedvességgel, amit nem tudott összeegyeztetni az apai uralkodó mintával, s ezt -nyilván nem tudatosan- velem szemben is érvényre próbálta juttatni -egy ideig sikeresen. Nálam aztán betelt a pohár.

Mire gondolsz?

• Továbbra is fontosnak tartottam, hogy a társam hívő legyen, de mivel nem tudtunk (főleg én) érzelemmentesen beszélgetni erről, így kevés esélyt láttam, hogy közös nevezőre jussunk.
• Nem láttam esélyt arra, hogy majd házasságot kössünk - nem beszélgettünk ilyen távlatokról.
• A teljesen eltérő családi minta egy falat hozott létre köztünk, bár akkor még nem tudtam megfogalmazni ennek az okát.

Én először 3 hónap után próbálkoztam a szakítással, majd a 3 év alatt még kétszer.

Miért "tartott" három évig, amíg sikerült kilábalnod a kapcsolatból? Mi tartott vissza, mi nehezítette meg?

• valahányszor próbáltam határozottan kimondani, a fiú mindig "visszatáncoltatott" (ugye nem gondolod komolyan, stb.)
• nagyon zárt körben mozogtunk: egyetemen egy évfolyam, közös hobbi ugyanazokkal a barátokkal -mindig találkoztunk
• nem akartam belátni, hogy ő nem az én emberem
• kötött hozzá a testi kapcsolat
• attól féltem, hogy nem találok mást
• nem volt érett a személyiségem: másolni akartam másnak a kapcsolatát, nehezen követtem a magam elhatározását.
• nem volt érett a hitem: nehezen fogadtam el a másként gondolkodást.

Visszanézve, mi segíthetett volna?

• Nekem az segített volna, ha valaki számomra hiteles személy megerősít az érzéseimben. Ez lehetett volna az anyukám, aki végig látta, hogy ez nem lehet életre szóló kapcsolat, de ő annyira tapintatos, hogy csak utána mondta meg, mennyire örül, hogy vége lett.
• Segített volna, ha nem megyek bele olyan testi kapcsolatba, ami kötődést okoz. Továbbá, ha érett fejjel ki tudtam volna állni az értékeim, az érzéseim mellett.

És hogy sikerült mégis szakítani?

Végül is úgy sikerült szakítani, hogy ebbéli szándékomat testbeszéddel fejeztem ki, nem szavakkal, így a fiú hamar rájött, hogy komolyan gondolom (nem fogtam meg a kezét, nem adtam puszit stb.).

Milyen tanácsot tudnál adni a te helyzetedben lévő fiataloknak?

Kérjen maga mellé erősítést olyantól, akiben megbízik, aki hasonló értékeket vall, és aki érett személyiség. Így megerősödhet a saját döntés.

Eddig volt a múlt. Mi van a jelenben?

Férjem mellett -4 éve járunk együtt, 2 éve vagyunk házasok- önállónak, szabadnak érzem magam, és már megértem azokat, akiket nem ragadott meg a hit. Nekünk fontos, hogy tudunk együtt imádkozni, azonos az értékrendünk, s hasonló családi mintáink vannak.

A volt "barátom" talált egy határozott lányt, aki szeretettel bontogatja le a rossz családi mintáit, s akinek fontos a keresztény hit is.

Lezáró gondolat?

Szakítani a világ egyik legnehezebb dolga, főleg, ha egyedül áll az ember a döntésében, nem kap elég támogatást, megerősítést. Bármennyire nehéz, fájdalmas, mindenképpen meg kell tenni, mennél hamarabb, annál jobb. Nagyon jó lett volna, ha lett volna annyi eszem, még mielőtt a testi kapcsolat összebetonozott volna minket, hogy átgondoljam, mekkora az esély, hogy házasság lesz belőle. Az összetartozás érzéséhez pedig nem is kell eljutni a teljes testi közösséghez, a csók, ölelés bőven megteszi!

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (7)

Folyt. innen.

6. Ha sajnálatból/érdekből vagy együtt valakivel, illetve ennek az ellentéte: ha úgy érzed, kihasználnak, vagy csak sajnálatból van veled a párod.

Első esetben tudatosítsd, hogy nem lehet párkapcsolatot alapozni sajnálatra. Lehet segíteni, jelen lenni, támogatni, de egészséges párkapcsolatot hazudni több kárt okoz mint hasznot. Sajnálatból megmaradni valaki mellett nem szeretetteljes önfeláldozás, hanem nagy marhaság. Mindkettőtöknek árt. Épp ezért a szakítást sem szabad halogatni, mondván, hogy nem akarunk fájdalmat okozni. Pont a halogatás teszi feleslegesen még fájdalmasabbá.

Arról, hogy érdekből vagyunk valaki mellett, az jelentheti pont azt, amit jelent: önző módon hasznot akarunk húzni valakiből -a magunk hasznára, a másik kárára. Nem is szorul magyarázatra, hogy miért kell egy ilyen kapcsolat végére pontot tenni. Mielőtt mossuk a kezeinket, hogy mi aztán nem, egy dolgot gondoljunk át: lehet, hogy a párkapcsolattal csak valamilyen szükségletünket, igényünket elégítjük ki. Merd feltenni a kérdést magadnak: miért vagy ezzel a lánnyal/sráccal? Őszintén szereted, azt keresed, ami a legjobb neki, ami boldoggá teszi hosszú távon? Vagy azért vagy vele, mert félsz, hogy egyedül maradsz, és épp nem akad más? Ciki egyedül? Biztonságot remélsz? Szükséged van arra a tudatra, hogy valaki szeret? Hogy valaki szexinek tart? Vagy hogy valakinek szüksége van rád?

Bármi is a helyzet, ez is az "érdekből" lenni valaki mellett kategória.

Áss mélyre, és válaszolj őszintén, hogy milyen igényedet, szükségletedet tölteted be a szerencsétlen áldozattal, aki épp az utadba került (= jelenlegi pároddal). Aztán legyél konstruktív és kreatív abban, hogy ezeket az igényeid, szükségleteid betölts - máshogy. Pl. ha félsz a magánytól, keress barátokat, vagy épp erősítsd a jelenlegiekkel való kapcsolatot. Ha arra a tudatra van szükséged, hogy valaki értékesnek és szépnek tart, akkor dolgozz egy kicsit az önbizalmadon. Tudatosítsd magadban nap mint nap, hogy pár nélkül is tökéletes egész vagy, Isten gyönyörű és értékes teremtménye. Ha arra van szükséged, hogy valakinek pont rád van szüksége, keresd az alkalmat, hogy segíthess. Családban, közösségben. Menj el egy árvaházba mesét olvasni és játszani a pici gyerekekkel. Ott aztán helyére kerülnek a dolgok... Szóval legyél kreatív és konstruktív! Kerüld a rejtett érdek-kapcsolatot, ami nem vezet sehova...

Ha pedig úgy érzed, hogy kihasznál a párod, beszélj róla. Ha nem, nem és nem érti, vagy nem látja be, akkor olvasd újra a kettes pontot.

7. ???

7 okot ígértem. Hatot megosztottam, kifejtettem. Most azonban kíváncsi vagyok arra, hogy szerintetek mi lehet még olyan komoly ok, ami miatt mindenképpen érdemes komolyan fontolóra venni a szakítást. (És lehetőség szerint meg is tenni.) Kérlek, megjegyzésben, vagy emailben (biztosutblog@gmail.com) osszátok meg velem, ti mit gondoltok. Határidő kedd este (2011. jún. 7.) 8 óra. Utána eredményt hirdetek : ) Jólesne látnom a visszajelzésekből, hogy nem magamnak írom a blogot...

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (6)

Folyt. innen.

5. Ha nem fogadod el a párodat olyannak, amilyen, hanem meg akarod változtatni.

Nincs tökéletes ember. Ne is keress, akkor csak csalódás ér. Megtalálhatjuk a számunkra tökéletes párt, akinek a hibáival, számunkra nehezebben tolerálható tulajdonságaival együtt tudunk élni. Persze nem arról van szó, hogy a párválasztás nem más, mint sok rossz, hibákkal teli ember közül egy kevésbé "rosszat" kell kiválasztanunk, és azzal beérnünk. Távolról sem. Ennél sokkal jobban szeret minket Isten. Csupán arról van szó, hogy szembe kell néznünk azzal, hogy bárkit is választunk párunkul, annak lesznek hibái, kevésbé vonzó tulajdonságai, amivel együtt kell élnünk később. Mint ahogy a mi hibáinkkal és tulajdonságainkkal is együtt kell majd élnie a házastársunknak.

Az ember nehezen változik. Nagy elszánásra, kitartásra, kudarcokon való továbblépésre van szükség ahhoz, valaki valamilyen alapvető negatív tulajdonságát, hajlamát megváltoztassa. Nem arra gondolok, hogy reggelente kávé helyett teát fog inni, vagy közepes párna helyett kis párnát tesz a feje alá éjszaka. Ezek új szokások, nem alapvető, személyiségünket meghatározó tulajdonságok megváltoztatása, mint pl. szétszórtság, pesszimista hozzáállás, túlzott precizitás, túlzott hanyagság stb., ami alapvetően meghatározza, hogy ki az ember, miről mit gondol, hogy éli az életét, hogy áll a dolgokhoz.

Az együtt járás egyik fontos "funkciója" az, hogy mennél jobban megismerjük a másikat. Jó, rossz tulajdonságait. Átgondolni, elmélkedni, hogy "kompatibilisek" vagyunk-e. A PEA szerelmes őrülete nem segít ebben, mert mindent megszépít, elkeni a hibákat, meggyőz arról, hogy az élet szép, és a párunk tökéletes. Ha úgy látom, hogy nem fog hosszú távon összejönni egy kapcsolat valakivel, mert nem illünk össze, nem tudom elfogadni egy-egy jellemvonását, valamiről való, szilárd elképzelését, akkor felesleges folytatni: ha mégis belemegyünk, a PEA úgyis meggyőz arról, hogy mindez nem számít, de az elmúltával ugyanott lennék: még mindig nincs jövője a kapcsolatnak, de egy csomó időt, energiát, áldozatot belefeccöltem már - hiába. Valaki másnak viszont tökéletes párja lehet...

A párunk hibáit tekintve tehét két dolgot tehetünk: vagy józanul felmérjük, hogy ezzel nem tudunk együtt élni, és bele se kezdünk egy reménytelen kapcsolatba, vagy teljesen elfogadjuk. Nem lehet félgőzzel elfogadni, mert akkor előbb-utóbb kiborul a bili. És mindig kiborul!!! És olyan sincs, hogy majd megváltoztatom. (Mi jogon?) Ha nem belülről indul egy változási szándék, hanem egy külső erő próbál változtatni, akkor halovány esély sincs a mélyreható, permanens változásra. És ha megváltoztattam? És már nem tetszik? Eldobom?

Személyes példa jön. Eléggé szétszórt, rendetlen vagyok. Rendet tartani magam körül, a háztartásban elég sok figyelmet, kitartást követel, és sokszor érzem, hogy képtelen vagyok uralni a káoszt. (Azért a gyerek védelmiseket ne küldjétek rám, megteszem, ami tőlem telik.) Ellentétben a nővéremmel, akinek a lakása munka, két gyerek és gyönyörű kézi-munkák (hímzés, gyöngyfűzés) készítése mellett is mindig ragyog. Ő az abszolút ellentétem, összeszedett, logikus, rendszerető. Én is szeretem a rendet, csak elakadok az odavezető úton...

Nem árultam zsákbamacskát. A férjem a több mint két és féléves együtt járásunk alatt bőven rádöbbenhetett arra, hogy ilyen vagyok. Mialatt udvarolt, látta a szobámat mindenféle állapotban, mentünk együtt táborozni, nyaralni, időt töltöttük együtt, tisztába jött azzal, hogy nem rakok el zsigerből mindig mindent a helyére. Megismerte, és elfogadta. Az, hogy összeházasodtunk, nem tett engem varázsütésre tüchtig lakás- és konyhatündérré. Bár jó lett volna...

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem igyekszem, nem próbálom nap mint nap felvenni a kesztyűt. Megteszem, ami tőlem telik. Abban viszont nem hiszek, hogy egyik nap arra ébredek , hogy a természetem 180 fokos fordulatot vett, és a "nővéremmé" váltam. Max azt tudom elképzelni, hogy egy működő rendszert szigorúan betartatva magammal, napi önfegyelemmel, rutinok kialakításával uralni tudom a káoszt hosszú távon. De az alaptermészetemen ez nem változtatna túl sokat...

Visszatérve valaki megváltoztatására ajánlom a férjem "módszerét". Úgy próbál engem "megváltoztatni" és "rendre nevelni", hogy elfogadja a helyzetet, türelmesen tolerálja, és időről időre pedig "biztosít" arról, hogy ezzel együtt is jó vásárt csinált velem : ) Ez a hozzáállás és elfogadás pedig arra sarkall engem, hogy próbáljam meg még jobban megtartani a rendet. Mert tudom, hogy ez neki fontos (lenne). Ha állandóan veszekedne velem emiatt ("Nem igaz, hogy milyen állapotok uralkodnak itt, asszony, legyél szíves megerőltetni magad!"), az keserűséget szülne bennem csak, és arra sarkallna, hogy én is szemébe vágjam, hogy "te meg olyan makacs vagy, mint egy öszvér stb...." És ezen veszekedés örök körforgásában szenvednénk végig az életünket. Hát kinek van erre szüksége? Ha valami, hát a férjem ilyetén hozzáállása segít legjobban abban, hogy változni akarjak! Szívem, kérem továbbra is a türelmedet!

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (5)

Ez egy kissé durvább posztnak ígérkezik, de hihetetlenül sok embert érint. Nagyon könnyen csapdába kerülhetünk... Mi tehát a negyedik ok, ami miatt komolyan el kéne gondolkodnunk, hogy belemenjünk-e hosszú távú kapcsolatba?

4. Ha a párod szenvedélybetegség tüneteit mutatja (drog, alkohol, szerencsejáték, pornó, pedofília...)

Természetesen nem azt értem alkoholizmuson, mikor valaki koccint néha családi összejöveteleken, vagy egy nyári estén iszik egy sört. A szerencsejáték-függés sem az, mikor egy baráti társaság túró rudiban pókerezik. Igazi, egy egész életre kiható betegségről beszélünk, aminek az illető az életét rendeli alá.

Ha tényleg szenvedélybeteg az, akit esetleg párodul választanál, akkor ezeket tedd a szívedre:

1. A te szeretetednél, segítő szándékodnál sokkal komolyabb segítségre van szüksége a másik félnek.

Képzett emberekre, helyekre, kőkemény terápiára, eltökéltségre és tényleg változni akarásra. Te nem harcolhatod meg helyette az ő harcát. A szereteted segítheti őt az úton, támogathatod, de majdnem minden a másikon múlik. Az esetek 99,7%-ban nem elég a másik fél szeretete, főleg, ha a szenvedélybeteg félben nincs is akkora vágy a gyógyulásra. Amíg nem gyógyul ki valaki teljesen, vagy legalábbis nem indul el biztos lábbal a gyógyuláshoz vezető úton, addig igazi párkapcsolatba belekezdeni nincs értelme, sőt, nem szabad. És én még a gyógyulás után is kétszer meggondolnám, hogy rá merjem-e alapozni az életemet...

2. Sokan tartják, hogy gyógyult szenvedélybeteg nincs is, csak olyan, aki épp nem űzi. (Mint a cigaretta: nincs totál leszokott dohányos, csak olyan, aki épp most nem gyújt rá.) Nagyon könnyű visszaesni, főleg stresszesebb időszakban. Mutasson nekem valaki olyan embert, akit a mai világban semmi stressz nem ér... A kivétel természetesen erősíti a szabályt. Isten kegyelméből a legmélyebb gödörből is ki lehet mászni, de sok szakmai segítségre is szükség van.

3. Nem a te felelősséged megmenteni.

Ez nem a kisherceg és a róka esete. Főleg bennünk, nőkben van egy nagyon erős ösztön, nevezetesen, hogy segítsünk, hogy megmentsük, akinek szüksége van rá. És valahol nekünk is szükségünk van arra, hogy szükség legyen ránk. Azt hiszem, ez valahol az anyai ösztönünkből fakad. Anyaként sok felelősséget vállalunk, és sokszor nem is teherként éljük meg. Ez, megspékelve egy kis világmegváltó ösztönnel, nem segít abban, hogy tudatosítsuk: nem kell felvállalnunk okvetlen minden terhet, főleg, ha az a saját kárunkra van... Ami pedig a szenvedélybeteget illeti, inkább a saját családjára tartozik elsősorban a felelősség, mint valakire, akivel még az együtt járás elején tartanak.

4. Ne ess önámításba!

Felejts el ezeket a mondatokat:

• Tudom, hogy nagyon indulatos, és sokszor keveredik veszekedésbe, de engem nem ütne meg...
• Tudom, hogy sok alkoholt iszik, de ha kérném, akkor soha többé nem inna...
• Tudom, hogy sok pornót néz, de ez nincs hatással a mi szexuális életünkre...
• Tudom, hogy szereti a szerencsejátékot, de soha nem kockáztatná a család pénzét...
• Tudom, hogy néha el-elszív egy jointot, ezt azt, de nem nyúlna komolyabb drogokhoz...
• Tudom, hogy túlzottan rajong a gyerekekért, de soha nem molesztálná a saját lányunkat stb.

A gond az, hogy nem lehet egy pillantással megállapítani, hogy akivel járok, tényleg szenvedélybeteg-e vagy sem. Általában hosszú idő, amíg kiderül, és mindkét fél ki is mondja tényként, hogy mi a szitu. Mivel a tiszta együtt járás nem igazán trendi a mai világban, a túl hamar bekövetkező szexuális kapcsolat jó alaposan hozzáköthet hamar valakihez, akihez nem igazán kellene. A kötődés kialakulása pedig általában magával hozza a fenti következményeket: az illúziót, hogy a szeretetünk kigyógyítja, hogy ebben nem sérülhetünk, hogy mi leszünk A Kivétel, és minden rendben lesz... A kötődés mellett a szerotonin-szint alacsony volta miatt pedig kevésbé leszünk képesek racionális döntést hozni.

A szenvedélybetegségek radikálisan megváltoztatják az ember személyiségét és viselkedését. Nem számít, hogy a kiszemelt vagy épp aktuális párod mennyire jó fej, vagy aranyos, amikor épp "tiszta". Nem számít, hogy mennyire jó vele lenni akkor, amikor épp nincs a betegség hatása alatt. Ha nincs radikálisan kezelve a probléma, akkor idővel úgyis egyre inkább magába szippantja a beteg felet. Egy jó párkapcsolatnak nem szabadna arról szólnia, hogy minden jó pillanat mellett ott van két rossz, de a jó pillanatokért megéri elszenvedni őket. Idővel 1-3 lesz arány. Majd 1-4. És exponenciálisan romlik az arány, ahogy telik az idő...

A végszó kegyetlennek és keresztényietlennek tűnik, de nem az.

Elsősorban a magunk életéért vagyunk felelősek, s a saját életünket nem kötelességünk hozzákötni valakiéhez, aki tönkreteheti a miénket. Ha már keresztényi kötelességről volt szó, akkor ez a segítségünk felajánlását, erőnkön belüli támogatást jelenhet, de senki helyett nem hordozhatjuk a terhét, és senkinek nincs joga ránk rakni a sajátját terhét, illetve az ezzel kapcsolatos felelősséget. Jézus bárányként, nem birkaként küldött a farkasok közé. Saját magunkért vagyunk felelősek elsősorban!!!

Egy olvasónk tapasztalata (3)

Egy korábbi posztot, miszerint szívesen várjuk a gondolataitokat, tapasztalataitokat, tanúságtételeiteket, sikerült egy egyszerű gombnyomással kitörölnöm, de a "felhívás" még mindig áll!!!

Most még egy olvasónk ragadott billentyűzetet, hogy megossza velünk a tapasztalatát. Nem úgy akarok fogalmazni, hogy a "vele történtek stb.", mert nem "történnek velünk a dolgok", hanem mi hozzuk a döntéseket, mi alakítjuk a történéseket. A nem tiszta készületnek olyan esetleges következményéről ír, ami igazán bárkivel előfordulhat. Elő is fordul gyakrabban, mint szeretnénk csak még nem tértünk ki erre a témára a blogon: nevezetesen, hogy nagy a felelősségünk egy új élet létrehozásában...

Családi háttér, neveltetés?

Vallásos családban nőttem fel, ahol természetes volt a templomba járás, az ünnepek keresztényi megélése, de nem volt szokás a hitről beszélni. Nagymamám volt az egyedüli, aki beszélgetett velünk, gyerekekkel a hitről, amit én mindig a letűnt korok maradványainak gondoltam nála, ahogy a tisztaságra való utalásait is egy félmosollyal kezeltem, hogy "persze mama, hát hogyne".

Így aztán úgy kerültem serdülő korba, hogy bérmálkozásom óta (13 évesen), nem jártam hittanra, nem találkoztam olyan korombeliekkel, akik a szerelem keresztényi megélése mellett határozták el magukat.. úgy általában azt gondoltam, hogy a szerelemnek semmi köze Istenhez, a katolikus vallás meg túl szigorú és nem veszi figyelembe, hogy változott a világ, már más szelek fújnak. Csak odáig nem jutottam el, hogy nem minden jó, ami új és nem minden rossz, ami régi.

Milyen lett a hitéleted?

20 éves koromig nagyon felületesen éltem a hitemet, az esti imádságokra és a misékre korlátozva, közte meg igyekeztem úgy viselkedni, hogy ne nagyon jöjjenek rá, hogy keresztény vagyok. Persze tudták, hogy vasárnap délelőttönként nem érek rá, de ezzel le is volt tudva a különbség köztünk vallásosak és nem vallásosak között.

Aztán szépen lassan nem tudtam már többet hazudni önmagamnak, egyre többször jött szembe az igazság.. hogy a Bibliának nincs "könnyített" verziója, 21. századi spinék számára. Egész egyszerűen vagy elfogadom azt elejétől a végéig, vagy nem. De amíg nem teszem minden pontját magamévá, addig mondhatom-e magam kereszténynek?

A tisztaság kérdéséhez hogy álltál?

Mindent elfogadtam, mert logikus volt, kivéve a paráználkodást, ugye... azt sehogy sem tudtam megérteni, hogy "ha szeretek valakit, akkor miért nem lehet?" és hasonló kérdések cikáztak bennem, amiket már elég alaposan kifejtettetek, kár hogy nem találkoztam a bloggal korábban :)

Ezt a problémát én úgy "oldottam meg", hogy eltettem az agyam egyik fiókjába, jól bezártam, majd lenyeltem a kulcsot - ne is kelljen rá gondolni... Éltem tovább nem tiszta kapcsolatban/kapcsolatokban.. miközben szépen egyre kristályosodott az Igazság, de én szorítottam a szemem, hogy meg ne lássam, mert azt hittem, akkor össze fog dőlni a világ. És tényleg össze is dőlt, de csak az én akkori önmagam semmisült meg benne, hogy egy teljesen új ember születhessen... az Úr kegyelméből!

Erre hogy került sor?

Mindez úgy történt, hogy megismertem egy srácot, aki egyáltalán nem az a kategória volt, akivel az ember elképzeli az életét, sőt akit fel merne vállalni a szülei/barátai előtt. De én úgy voltam vele, most átmenetileg megteszi... Nem ismertük meg egymást lelkileg, a testi oldal viszont, ahogy az lenni szokott, prímán működött. Aztán nem jött meg.. és azt hittem, ha terhes vagyok, bele fogok roppanni... egy hétig, amíg ki nem derült, hogy mi a helyzet, sírtam, rettegtem és imádkoztam. És felváltva mondogattam azt, hogy inkább meghalok, de ez a gyerek nem fog megszületni, vagy azt, hogy ha kitagadnak otthonról, akkor is megszülöm.. soha ennyire rosszul és mélyen még nem éreztem magam... Lepörgött előttem a családom reakciója, hogy szépnek, okosnak, sikeresnek tartottak, aztán egy csapásra kiábrándulnak belőlem, hogy állandó beszédtéma leszek, hogy olyan apja lesz a gyerekemnek, akihez nem mennék feleségül, hogy tönkre megy a karrierem, amit olyan gondosan építgettem eddig, hogy nem fogok tudni leállamvizsgázni.. hogy munka nélkül nem tudom eltartani.. hogy a szüleim nyakába nem sózhatom, hogy ha megölöm, örökké üldözni fog a bűntudat...

Hát a hátamon futkos a hideg... és abban a lázálomban én megfogadtam, hogy Istenem, ha nem lesz gyerekem most, ettől a fiútól, akkor én tisztaságot fogadok a házasságomig... és aztán nem lett.

Mi lett a kapcsolattal?

Szakítottam vele, ő lelkileg összetört, mert már kb. az esküvőnket vizionálta.. aztán a fejemhez vágta, hogy ő csak szexre kellett nekem... és ez megint mellbe vágott.. amikor egy pasi üvölt ilyet egy nő arcába.. az nem semmi! És voltaképpen volt benne valami, ez a szomorú.. hogy idáig el lehet jutni.. és az jutott eszembe, hogy a világ ugyanez csak pepitában. Hogy hány nőt tartottam @&#&&-nak hasonló történet hallatán, aztán nem is kell olyan messzire menni..

Mi történt benned ezután?

Persze így, hogy végül nem kellett egy gyermek sorsáról "döntenem", már kicsit más színben láttam az önmegtartóztatás témáját.. halvány kis szellő volt az okozott kellemetlenség mértéke az abortusz, vagy a nem tervezett terhesség problematikájához képest.

Aztán csitult a megrázkódtatás élménye és újra elkedvetlenedtem, hogy én hogy fogom addig kibírni, amíg férjet találok, ami lehet akár 10 év is...

Isten azonban nem hagyott magamra és fokozatosan gyógyította a lelkemet, ami el lehet képzelni, hogy milyen állapotban volt... elkezdtem olvasni a Bibliát, amit addig nem igen tettem, és rengeteg teológiai témájú cikket - ezekből egymás után kaptam a válaszokat, megdöbbentő volt szembe nézni minden addigi hülyeségemmel. A végére meg mintha kicseréltek volna... azóta már eltelt fél év és akivel ritkán találkozom, még mindig a régi önmagam szerint kezel, amin eléggé meg szoktam lepődni.. hogy "jéé ez voltam én?"

Klasszikus kérdés: így visszanézve, mit csináltál volna másképp?

Visszanézve az életem... rengeteg sérüléstől óvtam volna meg magam, ha képes lettem volna az éppen aktuális fiúkat-férfiakat néhány lépés távolságból, elfogulatlanul szemlélni. Kevesebb működésképtelen kapcsolatban elvesztegetett idő, kevesebb keserűség, kevesebb törött lélek. Mindezek ellenére nem tudom elképzelni, hogy hogyan csináltam volna tisztán... én így nőttem fel, de a gyerekeimet mindenképpen másképp fogom nevelni.

Élesen hasítanak belém az emlékek... minden egyes olyan emberrel, aki nem érdemelt meg és akit nem érdemeltem meg... és mindez minek? Nem lenne rá szükségem, mégis, most már együtt kell velük élnem. (Az oxitocin egy életre belevési az agyba az összes kapcsolatot, amiben részünk volt. - szerk.) De Isten mindenhatóságát dicséri, hogy a megbocsátás és a hatalmas szeretet képes volt megújítani lélekben, és gyógyítani a gyógyíthatatlant...

Egy új olvasó, aki hamarosan a könyvet is el fogja olvasni :)

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (4)

Apró személyes élmény, mielőtt folytatnám az okok felsorolását. A tegnapi bejegyzés hajnalban született. Futtában említettem a férjemnek, hogy miről írok, mindezt a reggeli rohanás közben. Gyerekek óvodába, felnőttek munkahelyre... Nem összecserélendő, bár szívesen játszanék egy napot át felelősség nélkül : ) Nem soroltam fel a 7 okot, csak a témát mondtam. Azt mondta, hogy hirtelen két ok jut eszébe: (1) ha nincs elköteleződés, mert akkor házasság sincs és (2) ha nincs a pár között jó kommunikáció, akkor megette a fene az egészet. Így legyen ötösöm!

(Folyt. innen)

3. Ha túlzott felfordulást okoz az életedben/túl nagy áldozatot követel.

A kérdés egyszerű: túllépve a szerelem okozta kábulaton, az érzéseken, próbáld meg, amennyire lehet, objektíven nézni

• az életed egésze jobb vagy rosszabb lett?
• Úgy érzed, kiteljesedsz a kapcsolatban, tered van a fejlődésre vagy túl sok mindent kellett feladnod?
• Ami felé most a kapcsolat halad, az vár egész életedben. Feldob ez a gondolat?
• Egy házasság két egyenrangú fél kapcsolata, mindkettejük egyformán fontos. Mások a feladatok, a hivatások, de egyik sem értékesebb a másiknál. Milyenek az érzéseid ezzel kapcsolatban?
• Erőt ad a kapcsolatod az élet többi területén való helytállásra, vagy a kapcsolatodra kell átcsoportosítanod energiákat?
• Mennyire fontos a párodnak az, ami neked fontos? Nyitott arra, képes áldozatot hozni azért, ami neked fontos?
• Úgy érzed, hogy kárára van a hitednek a kapcsolat, vagy segíti? (Ez az egyik legfontosabb kérdés!!!)

Tagadhatatlan, hogy vannak nehézségek minden házasságban, de mindent egybevéve jobbá kell, hogy tegye az életedet, nem rosszabbá. Egyszerűbbé, nem bonyolultabbá. Erőt adóvá, nem erőt elszívóvá. Boldogabbá, nem boldogtalanabbá. Isten erre hívott meg, ezt álmodta meg nekünk. Nem hiszek abban, hogy valaki boldogtalan házasságra van hívva. Vagy túl sok kompromisszumra, túl sok áldozatra, amivel nincs tiszta szívből kibékülve az egyik fél.

Az ember úgy válhat igazán boldoggá egy házasságban, ha a másik boldogságára törekszik. De ez akkor és csak akkor, működik (de akkor igazán!), ha mindketten erre törekednek. Ha úgy érzed/látod/tapasztalod, hogy ez a törekvés határozottan egyirányú (pl. tőled felé), akkor ülj le és gondolkodj, hogy jó ember mellett vagy-e.

„...nem jó az embernek egyedül lenni..."

Imaest

párkeresőknek és párra váróknak

Magányos vagy?

Hiányzik mellőled valaki?

Szeretnéd megtalálni a párod, vagy inkább szeretnéd, ha ő találna rád?

Mindent megpróbáltál már, de már a remény is csak pislákol benned?

Ha igen, gyere el

Június 4-én 18 órakor az Örökimádás templomba,

(Cím: 1091 Budapest, Üllői út 77.)

ahol szentmise, szentségimádás és dicsőítés ad lehetőséget arra,

hogy őszintén Istenre bízhasd ezzel kapcsolatos vágyaidat.

Az est folyamán házaspárok fognak közbenjárni azokért, akik szeretnék, hogy imádkozzanak értük.

Másnap, június 5-én kirándulni is hívunk, amelynek részleteiről az imaesten tájékoztatunk majd!

Ne hagyd ki ezeket az alkalmakat, hiszen „aki kér, kap”!

***

A szervezés megkönnyítése végett, a részvételi szándékot kérjük, jelezd

az imaest25@gmail.com címen!

További információ a 30/413 56 85-ös számon kapható.

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (3)

Az alcím talán az lehetne: "7 ok a szakításra" (1).

Hét, mint a gonoszok.

Vagy mint a törpék.

A bejegyzés arról, szól, hogy milyen okok felmerülésekor kellene komolyan elgondolkodni a szakításon, amikor még az együtt járás elején / közepén tart egy pár. A szerelem hormonjai két össze nem illő embert is egymásba tud gabalyítani, akiknek hosszú távon nem igazán lenne harmonikus kapcsolata. Illetve hozzáköthet valakihez, aki (esetleg még) nem alkalmas hosszú távú kapcsolatra. Sebesülésveszély!!!

A 7 fő oknak persze vannak árnyalatai, altípusai, úgyhogy lehetne akár 70X7 oka is... Most hét fontosabbat veszünk elő.

1. Ha biztos, hogy nem fogtok összeházasodni.

A konkrét ok teljes mindegy. Ha biztos, hogy nem a házasság felé tart a kapcsolat, ha akármennyire jó benne lenni, akkor véget kell neki vetni. Az együtt járás arról szól, hogy megtudd, hogy a párod-e a másik feled. Vele akarod -e tölteni az egész életedet, és vice versa. Ha bármi okból a válasz: nem, akkor ideje kiszállni. Lehet, hogy a párod csodálatos fiú/lány, de nem a tiéd.

Se magaddal, se a másikkal szemben tisztességtelen benne maradni egy jövőtlen kapcsolatban. Egymás idejét vesztegetitek, még ha nem is így érzitek. Ha szeretnél házasságban élni, elköteleződni valaki mellett majd (anélkül nem megy), akkor szakítanod kell, hogy megtalálhasd az igazit. Talán már ott vár, csak nem lép, mivel kapcsolatban vagy (élsz?). Akár el is szalaszthatod, mert ragaszkodsz a jelenlegi kapcsolathoz, ami most még biztonságot, társaságot, gyengédséget jelent.

Alapelv: járj már most úgy együtt a pároddal, akár együtt maradtok, akár nem, ahogy szeretnéd, hogy a leendő házastársaddal járjon a jelenlegi párja! Ha mégis Ő lesz AZ, akkor viszont biztos lehetsz benne, hogy jól alapoztatok.

2. Áthatolhatatlan kommunikációs fal

Ha már most nem tudjátok megbeszélni a dolgaitokat, később még esélytelenebb lesz. Hogy kiderüljön, Ő-e Az, ahhoz beszélgetni kell. És beszélgetni. Meg beszélgetni. Az, hogy milyen jó hozzábújni, az nem mérvadó. A hormonok még Morgót is herceggé varázsolják a szemedben, és hozzá is jól esne bújni. Ha vannak témák, amit képtelenek vagytok felhozni/átbeszélni/egyeztetni, ha nem és nem tudjátok megbeszélni a konfliktusokat, ha az élet nagy kérdéseiben (hit, életcélok, gyermeknevelés, pénz stb.) nem tudtok dűlőre jutni, vagy szöges ellentétben áll a véleményetek stb., akkor egy kiegyensúlyozott, harmonikus, hosszú távú kapcsolat esélye a nullához konvergál. (Programozó matematikus nővérem szavajárása.) Inkább lépj ki, és keresd tovább azt, akivel a beszélgetés, a kommunikáció öröm, és nem nyögvenyelősen megy csak.

Alapelv: a testi kapcsolat akadályozza a kommunikációt. Csináljátok végig a CST-t, és nézzétek meg, segített-e/rontott-e a kapcsolatotokon.

Folyt.köv.

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (2)

Gyakori kérdések a neten:

Tudom, hogy a párom nem jó számomra, de nem tudok szakítani. Bármikor próbáltam, a végén úgyis visszamentem hozzá. Mit tegyek?

Egyszer már átestem egy kegyetlen szakításon. A mostani kapcsolatom se jobb. De félek, hogy megint annyira meggyötör a szakítás. Most nem élném túl. Mit tegyek?

Közhellyel indítok: szakítani fáj.

Azonban két fajta fájdalom létezik. Az első a rossz fájdalom. Mint egy kezeletlen seb, ami gennyedzik és fertőz a ragtapasz alatt. Nem vezet sehova, csak fáj, fáj, egyre jobban fáj és nincs vége, amíg nem kezdesz vele valamit. A rossz kapcsolatban való megrekedés hasonlít ehhez a fájdalomhoz. Árt nekünk, fáj, szenvedünk, bár kívülről csak a szép Hello Kitty-s sebtapaszt látjuk. (Bocsánat, 6,5 éves kislányom van. A legkisebb karcolásnál már ott terem a HK-s ragtapasszal.)

A második a jó fájdalom. Olyan, mint az, ami edzés közben lép fel. Rövid távon fáj, nagyon fáj, de eredménye van. Erősebb leszel tőle. És nem tart örökké. Ha elég bátorságot gyűjtesz, és szakítasz a hozzád nem illő emberrel, akkor a második fájdalmat kell elviselned. Fáj ez is az elején, de ez nem tönkre tesz, hanem megerősít. Erősnek kell lenned, hogy pl. ne emeld fel a telefont, amikor kísértésbe esel, hogy felhívd. De ha egyszer sikerül, legközelebb egy icipicit könnyebb lesz megállni. És lesz egy olyan pont, ahol már nem fáj.

A tiszta házasságra való készület egyik "előnye", hogy lehetőséget ad a "tiszta" szakításra. Ez nem azt jelenti, hogy könnyű és fájdalom mentes. Főleg nem abban a pillanatban. De rövidebb idő alatt, sebek nélkül gyógyulhat.

Szakíts, ha bírsz, főleg, ha tudsz! (1)

Néhány gondolatok meg veletek, ami Ildikó tapasztalata kapcsán jutott az eszembe.

"Aztán ahogy telt az idő, voltak persze konfliktusaink, vitáink, amiket próbáltunk megbeszélni, de éreztem, érezhettem valamit, hogy nem biztos, hogy jó úton járok, vagy legalábbis nem feltétlen azzal, akivel kellene. De nagyon szerelmes voltam, vagy talán csak nagyon kötődtem, mindenesetre nem tudtam volna kilépni a kapcsolatból. Mikor erre rájöttem, imádkozni kezdtem érte esténként egy-egy fohásszal, hogy ha nem ő az, akit nekem szánt a Jóisten, akkor lépjen ki a fiú, mert magamban nem érzek elég bizonyosságot, erőt."

1. Akik nem illenek össze, azok nem illenek össze!

A testi kapcsolat a hosszútávú összeférhetetlenséget elfedi ideig-óráig, de nem oldja fel. A két fél a szexuális kapcsolat megkezdése után ugyanaz marad, a kapcsolat változik. Ha zavar, hogy a párom hisztis/rendetlen/logikátlan, a szextől nem válik józan, logikus rendmániássá. Legfeljebb az első időkben jobban tolerálom, de amikor elmúlik a kábulat, és nincs ami "átsegítsen", akkor ugyanott vagyok mint az elején. Van egy hisztis/rendetlen/logikátlan párom, de már nem tudunk sebek nélkül, tisztán szakítani, mert a köztünk történt testi szerelem miatt már erősen kötődünk, vannak közös emlékeink, stb.

Nincs testi kapcsolat háttérben zajló kémiai reakciók/lelki változások nélkül. A szerelem össze tud kábítani bárkit bárkivel, a leglehetetlenebb párosításról hitetve el, hogy a mennyben köttetett. A PEA teszi a kötelességét, a PEA köt, és megteremti a tökéletes összeillés illúzióját. Ha nem megyünk bele a testi kapcsolatba, akkor esélyünk van -elegendő szerotonin birtokában - eszünknél lenni, és belátni, hogy hiába kedvelem/szeretem a páromat, nem illünk össze. Ne tökéletes embert keressetek, hanem olyat, akinek az alapvető jellemvonásaival kompatibilis tudtok lenni!

2. Amilyen konfliktust/feszültséget/problémát a pár megold, az van megoldva!

Hányszor találkozunk azzal, hogy egy pár nem tudja megoldani a felmerülő konfliktust, nem tudják megbeszélni. Inkább összebújnak, és bizonygatják, hogy "de én nagyon szeretlek, és minden rendben van/lesz." Ez működik az egymás karjaiban töltött x percre, de amint az lecseng, és "minden rendben van" megteremtett illúziója eltűnik, megint felbukkan az a fránya tüske. Ha a kommunikációra az együtt járás ideje alatt nincs nagyon más, csak szavak, akkor nem folyamodhat a pár látszólagos megoldásra testi síkon, hanem nincs mese, meg kell beszélni, megbocsátani, elengedni, újrakezdeni... Ha egy pár erre nem, és nem, és nem képes, akkor hosszú távon se fog működni.

3. Szakítani egyáltalán nem könnyű, de meg kell tenni, ha kárunkra van a kapcsolat!

Valljuk be, nem könnyű szembenézni azzal, hogy szakítanunk kellene. (Most nem az a szituáció, mikor az életünk van veszélyben.) Sokkal jobb kapcsolatban lenni, mint egyedül. Sokan, főleg lányok, nem akarják megkockáztatni, hogy a végén egyedül maradjanak, és lecsússzanak a családról. Inkább kompromisszumot kötnek magukban, hogy biztos ők tették túl magasra a mércét (nem!!!!), a hiba bennük van (nem feltétlenül!!!!), előbb-utóbb megváltozik a párjuk (nem fog!!!!), nem a számára legjobb emberrel is jobb gyereket nevelni, mint nem nevelni (nem így van!!!!), nem mindenkinek az a sorsa, hogy überboldog párkapcsolatban éljen (hülyeség!!!!) és így tovább. Senki sem született boldogtalanságra.

Ha meg kell(ene) tenni, akkor meg kell(ene) tenni. Mennél hamarabb, annál jobb. Na igen. Könnyen beszélek kényelmesen hátradőlve az íróasztalomnál, egy (számomra) tökéletes férjjel, 2 égetnivaló angyalkával az asztalom alatt (szó szerint : ), mondván, hogy szakíts, mert nem jó neked abban a kapcsolatban. Könnyű kimondani, nehéz megtenni. Rengetegen képtelenek is rá. (Lásd Ildikó tapasztalatát.) Mennél előrehalad egy pár a kapcsolatban, annál nehezebb, annál nagyobb a seb. De még mindig jobb egy szétment kapcsolat, mint egy szétment házasság, ahol már a gyerekekkel is számolni kell.