Kérdés érkezett a blogra egy tisztán együtt járó pár egyik tagjától:"Milyen konkrét tanácsokat tudtok adni a közös lelki élettel kapcsolatban? Kicsit úgy érzem, ezen a téren megakadtunk, még mindig szinte csak a személyesen megélt vallásosság van jelen az életünkben. Egyedül a közös misére járás, néha egy-egy közösen elmondott ima vagy Biblia-olvasás színesíti. De valahogy nem érzem elég mélynek..."
Válaszunk:
A lelki élettel kapcsolatos kérdésed fontos téma felé terel. Helyesen érzed, hogy most van itt az ideje, lehetősége lelkiekben mélyülni. S hogy ez gyakorlatban mit jelent? Minden párnak mást, de valahol ugyanazt. Ha megvan a saját lelki életetek, az jó kiindulás. Gyakorlati tanácsok a közös lelki élet kialakítására?
Ami nekünk a férjemmel sokat jelentett az együtt járásunk idején, az a péntek esti Taizéi imaóra volt, ami után hatalmasat sétáltunk és beszélgettünk, illetve heti egy esti mise. De minden párnak magának kell látni, hogy őket mi segíti.
Ami fontos: nem csak a közös Biblia olvasás, ima, mise jelenti a lelki életet. Ezek fontosak, de van emellett mg valami, ami jobban elmélyíti, és felkészít a közös életre, a hétköznapokra: a közösen vállalt szeretet-kalandok, és azok megbeszélése: egy Ige kiválasztása, és életre váltása, és annak megbeszélése együtt, hogy hogy éltétek meg ugyanazt külön-külön. Ez felér egy imával : ) Csak tudatosan kell csinálni rendszeresen, hogy megtanuljatok kommunikálni a lelketekről, lelki tapasztalataitokról, gyengeségeitekről (!).
Emellett biztosan ismertek olyan házaspárokat, akik lelki élete számotokra példa. (Ha nincs, keressetek : ) És kérdezgessétek őket arról, hogy alakították ki tudatosan a közös lelki életet. Nem alakul ki spontánul, tudatosan kell felépíteni. Mások konkrét tapasztalata sokat segíthet.
Személyes tapasztalat, amit más párok is megerősíthetnek: amit egy együtt járó, vagy jegyespár kialakít lelki élet gyanánt a házasságkötés előtt, az ha nem is a végleges állapot, de onnan hatalmas minőségi ugrást nagyon nehéz elérni az esküvő után. A lelki élet kialakításában nem segít, amikor már testileg is együtt van a pár. Az alapozásra az együtt járást kell felhasználni: tudatos közös lelki kalandok, azok megbeszélése, életrendbe beleépített rendszeres alkalom a közös lelki életre (imaóra, mise, jegyes hittan stb.) Ha ez kialakításra kerül, az olyan erősforrás lesz a pár életében, ami bármilyen (aláhúzom: bármilyen) krízisen átsegítheti őket, hiszen nagyon erős kapcsolatot, "kötelet" jelent a pár életében, ami akkor is összetartja őket, ha az élet keményen küzd, hogy szétválassza.
Amit most tehettek: teljesen tudatosan építsétek bele a találkozásaitokba Istent (ha csak egy közös fohász, vagy lelki tapasztalat megosztása idejére is). Nagyon könnyen kimarad : ) Főleg ha az alternatívát a szerelem testi kifejezése jelenti. Tudatos odafigyelés, elhatározás hiányában kevés az esély, hogy lelki beszélgetést választja a pár fincsi összebújás helyett. Még nem találkoztam olyan hús-vér párral, akiknek az együtt járás alatt a lelki kapcsolata igazán elmélyült, ha a testi kapcsolat építésén is dolgoztak ugyanakkor. Nagyjából vagy-vagy. Ezt durva így leírni, de valahol nagy igazsága van: sokkal egyszerűbb testi szinten kifejezni a másik iránti szeretetemet és megélni ebben az összetartozás érzését, mint tudatosan építeni a lelki kapcsolatot. Mérföldekkel tovább jut a pár lelki összeérésben, ha a testi összeérést a házasságkötés utánra napolják.
Lehet szép házasság mély lelki kötelék nélkül. Szép, nyugodt házasság. De elképzelhetetlenül több lesz a kapcsolat vele.
Olvasgatom a blogot, elolvastam már jó pár cikket, sok hasznosat találtam közöttük, de egy idő után elkezdett valami nagyon zavarni. Maguk mindenáron azt akarják bizonyítani, hogy vagy-vagy. Miért? Vagy a testi kapcsolat a házasság előtt, és az fúj, disznó, és akkor nincs lelki élet; vagy a lelki megismerés és közelkerülés, de az csakis úgy, hogy nincs testi kontakt, mert az elront mindent. Már bocsánat, de ez egy igen erőteljes túláltalánosítás. Mármint igazuk van abban, hogy tényleg nagyon sok párnál eltolódik a súly, de miért nem bíznak kicsit jobban az emberekben? Miért gondolják, hogy csak akkor élhet valaki lelki életet, csak akkor lehet Istennek tetsző, ha teljesen lemond a testi szerelemről, megismerésről az együtt járás során? Ez olyan, mintha egy kisgyerektől bezárnák a kulcsos szekrénybe a csokit, mondván, hogy úgysem tudja megállni, hogy ne falja fel az egészet. Ez szerintem nem jó módszer.
VálaszTörlésNe értsenek félre, tényleg nagyon sok jó gondolatot kaptam itt Önöktől. De mikor sok cikket elolvastam, rájöttem, hogy egészen vad dolgokat képesek tenni, írni, csak hogy az itt írók által helyesnek vélt viselkedési mód igazolást nyerjen. Nincs csókolózás a jegyességig, már-már a kézen fogva járás is túl erős testi kapcsolat? Sőt, továbbmegyek, valahol azt a példát hozták fel pozitív felhanggal, hogy van olyan pár, akiknél az esküvőn csattant el az első csók. Őszintén, tegyék a kicsi szívükre a kezüket! Maguk szerint ez egészséges? Önök szerint ennyire végletesnek kell lenni? És olyan buták vagyunk mi párok, emberek, hogy nem tudjuk, hogy nem helyes, ha egész nap csak kéjelgünk, ki sem kelünk az ágyból, nem is beszélgetünk, csak állatok módjára közösülünk? Mert, hogy a testi kontakt elnyomja a problémákat, satöbbi. Hangsúlyozom, ez igaz, igaz lehet, és helyesen teszik, hogy ezzel a problémával foglalkoznak, és próbálják felnyitni az emberek szemét. De véleményem szerint, ennek nem a testi kapcsolat kiiktatása az útja. És még csak nem is a drasztikus korlátozása. Nem kell túlzásba esni, ez igaz. De hát ezzel nem mondanak újat, mert ez az élet minden területére igaz! Ráadásul, úgy vélekednek, hogy majd a házasságban, ott majd szabad. Miért, Önök szerint a házasságon belül, ez nem lehet ugyanolyan probléma? Ott is eltolódhat a hangsúly, ott is túlzásba lehet esni, ott is ugyanúgy kell vigyázni. Sőt, talán még jobban.
És egy másik levelükben egy 16 éves fiúnak válaszoltak, aki nem értett önökkel egyet. Tényleg úgy gondolják, 16 évesen mindenáron az igazit kell keresni? Félre ne értsenek, nem kell szex kalandokat tenni, de gondolják, hogy egy szerelmes párnál nem lehet (persze nem muszáj, nem ezt mondom, ez részemről lenne túláltalánosítás) természetes a csókolózás, a simogatás? És ha nem ő lesz élete párja? Na, bumm! És akkor mi van? Sok mindent meg kell tapasztalnunk ahhoz, hogy egészséges felnőttekké válhassunk. Természetesen nem kell mindent. Ahogy írták is valahol, egy orvos nem csak akkor tud gyógyítani egy betegséget, ha maga is átesett rajta. Van, akinek több tapasztalásra van szüksége, van, akinek kevesebbre ahhoz, hogy eljusson ugyanoda.
A doktornő által írt számtalan cikkbe inkább most bele sem megyek. Mert először nagyon érdekes, amiket ír, és hasznosnak is tűnik. De egy idő után nagyon sok a PEA meg az oxytocin. Itt is az a baj, mint más egyéb bejegyzésnél, hogy végletes viselkedési mintákat hoz általános példának.
Végezetül, még egyszer hadd írjam le, sok mindenben egyetértek, sok itt a jó írás. Magam is megtapasztaltam azt, hogy egy párra, a saját személyiségemre milyen károsan tud hatni, ha egy kapcsolat központi elemévé a test, a szexualitás válik. Mert, ha nem vigyázunk, észrevétlenül, nagyon hamar azzá tud válni. De nekem ezt meg kellett tapasztalnom ahhoz, hogy mostanra eljussak odáig, hogy tudjam, ez úgy nem jó. Mert a közelében sem voltam ennek a gondolkodásnak. De nem bánok semmit, és nem szereztem maradandó sérüléseket, nem dőlt össze a világ. Csupán kicsit kanyargós úton jutottam idáig. Mert Isten ezt az ösvényt jelölte ki nekem.