2012. június 19., kedd

A szerelemdoktor házhoz megy


Ahogy az előző bejegyzésemben beharangoztam, itt olvashatjátok, hogy Gl. Eszter milyen paraméterek szerint tud/nem tud előadást vállalni:

"Gloviczki Eszter vagyok, szigorló orvostanhallgató, 16 éve házasodtunk össze a férjemmel, öt gyermekünk született (eddig ).
Dr. Tomka Ferenc atya - akinek rendkívüli tudása, tapasztalata és eredményei vannak a probléma szociológiai és pszichológiai vonatkozásaival kapcsolatban - kért meg, hogy nézzek utána a szerelem és a szexualitás biokémiai alapjainak. Ennek öt éve már, és az Istent-dicsőítő zsoltár, amelyet eredményül kaptam a biokémia és a teológia ezen furcsa szintézisében, hamar megteremtette az igényt ennek széles körben való terjesztésére is. Az elmúlt öt év során számtalan helyen voltam előadni határon innen és néha túl, a Biztos Út kurzus keretében vagy azon kívül, s szükségessé vált annak áttekintése, hogy a házasságunk építése, gyermekeink nevelése, az orvosi hivatásom mellett milyen formában tudom ezt a „missziót” vállalni.
Mivel nagyszámú további meghívást kaptam-kapok, be kellett látnom, hogy nem tudok mindig mindenhová úgy elmenni, ahogyan a meghívók szeretnék – az alábbi paraméterek segíthetik tehát a fiatalokkal foglalkozók, lelkigyakorlatot, hittant tartók-szervezők munkáját.

1. Kiknek adok elő (vagyis: kikkel együtt imádkozom végig Istennek ezt a zsoltárát…)?

Alapvetően hívő fiataloknak 13-14éves kortól és/vagy fiatalokkal foglalkozóknak mint pl. pedagógusok, hitoktatók, lelki vezetők, lelkészek, atyák, nővérek stb. Nekik leginkább hittanóra, szervezett előadás, lelkigyakorlat, nyári tábor stb. keretei között.
Egyházi iskolák fiataljainak, órarendi keretek között is. Egyházi iskolák osztályainak kísérő, jelenlévő tanárok nélkül csak úgy beszélek, ha a tanári karból már legalább 6-8 pedagógus, lelkivezető stb. hallotta azt, amit ők hallani fognak, különben nem lesz kihez fordulniuk a kérdéseikkel. Ha tehát az adott iskolában tartott első előadásomra eljön 6-8 pedagógus, a többin már maradhatnak csak az osztályok, ha úgy látják jónak.
.

2.Milyen anyagi vonzata van egy előadásnak?

Elvileg semmilyen. Gyakorlatilag kétféle.
Az egyik: ha módjában áll a meghívóknak a szükséges üzemanyagomról gondoskodni, azt elfogadom. Ha nem, az sem baj.
A másik: nem tudok minden hittancsoporthoz külön elmenni. Egyfelől nekem érdekem, hogy legalább 80-100 fiatal ill. velük foglalkozó hallgasson, hogy ne öt este legyek távol otthonról 5X 20 fő miatt, másfelől a hívő közösségeknek is érdeke, létérdeke akár, hogy pl. egy ilyen programon összetalálkozzanak közeli plébániák fiataljai, vezetői. Ha 80 -100 fő szervezését biztosítják a szervezők, én biztosítom hozzá az előadást egészen „ajándékba” nem kérek és nem fogadok el honoráriumot, ezzel is ösztönözve a csoportok közötti összefogást

Szintén nem kérek honoráriumot, ha akár egyházi akár világi iskolák tanári kara a hallgatóság. Minimum 15-20 tanár / iskola esetén szívesen megyek akár délelőtt is, hogyha ezzel hozzájárulok nevelő munkájuk segítéséhez.

Nem kérek tiszteletdíjat, ha javító-nevelő vagy bármiféle intézetben, otthonban tartok előadást, létszámtól függetlenül.

Ha a fenti paraméterektől eltérő körülmények közé és igényekkel kapok meghívást, a glovimalna@gmail.com e-mail címen lehetséges további egyeztetés.

Elmegyek saját üzemanyagköltségemen és tiszteletdíj nélkül bármilyen kevés és bármiféle embernek előadást tartani, ha valaki erre egyszerűen megkér, mert ez szükséges az adott helyzetben és erre van lehetősége.

3. Mennyi idő egy előadás?

Legalább másfél órára van szükségem, ebből egy óra az előadás, fél óra pedig a kérdéseknek szükséges. Nem szívesen megyek el 45 percre. Egy tanóra nem ideális, az előadás súlyát és témáját tekintve nehezen beilleszthető egy pl. testnevelés és kémia óra közé.

4. Mire van szükségem az előadáshoz?

Jó, ha van projektor és vászon.
Ha nincs, jó, ha van NAGY tábla és kréta/filc.
Ha az sincs, öt székre van szükségem!
40 fő fölött jó, ha van hangosítás, 60 fő fölött muszáj.

5. Ki lehet –e hagyni Istent az előadásból?

Ki lehet – bár nem érdemes . Szoktam és tudok nemhívő hallgatóságnak is beszélni, vegyes hallgatóságnak is, nem szükséges Isten nevét kihagyni ezekben az esetekben sem. Ám ha mégis ilyen kívánalom merülne föl, előfordulhat, de a bemutatkozásomból semmilyen körülmények között nem hagyom ki Isten nevét. Az előadás ezt követő részéből esetleg, ha ez a hallgatók nyitottságának fenntartásához szükséges.

6. Mindezt pedig Isten legnagyobb dicsőségére


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...