Ismeretlen. szép Szerelmem

Ismeretlen, szép szerelmem, valahol, tõlem távol, vagy talán mellettem lélegzel, élsz...
De arcod vonásait nem ismerem, sem az életedet szövõ ujjakat és fonalat.
Semmit sem tudok, míg csak te magad meg nem mutatod az életvásznadat létrehozó fonalat és csomókat.

Ismeretlen, szép szerelmem, szeretném, hogy ma este gondolj rám, én meg rád gondolok,
Nem valami aranyozott álomban, ott nem én vagyok,
Hanem türelmetlen szíved által elfogadott hosszú éjszakában,
Mert én is létezem, IGAZI vagyok, nem kell engem kitalálnod, nehogy eltorzíts.

Ismeretlen, szép szerelmem, arcod nélkül is szeretlek,
Most teljes erõmbõl érted akarok gazdagodni, hogy majd téged gazdagíthassalak,
Szüntelenül gyakorlom magam az adásban, s kerülöm, hogy megszerezzek valamit,
Mert amikor majd megjelensz, s szemem vonzásodba kerül,
Nem akarlak majd tolvaj módjára elragadni, hanem felajánlott kincsként befogadni,
Mert a kincs TE leszel, magadat fogod ajándékozni.

Ismeretlen, szép szerelmem, holnap megbocsátasz...
Amikor bizalmasan hozzám simulsz,
Amikor tekinteted, szememben hajózva egymás után meglátja a legtávolabbi felhõket is,
Bocsásd meg, hogy az vagyok, aki, sajnos, túlságosan ismeri a szerelem mozdulatait,
Nem veled, hanem másokkal tanultam, meg, de érted most annyira el akarom felejteni!
Mert most már tudom, mennyire szép lenne, ha együtt keresnénk és találnánk meg
a helyes és mély zengésû hangokat, az életünket végígkisérõ dalokat, az öröm és fájdalom dallamait.

Ismeretlen, szép szerelmem, ma este érted imádkozom, mert te létezel,
s érted már hûséges akarok lenni, hiszen te is fáradozol, és talán énértem.
Készülõdöm, készülõdsz, és holnap, - ezt minden erõmmel kívánom -,
napod leszek, te meg forrásom, én felmelegítelek, te megitatsz.
Egyesítjük testünket egy új életért, s azt adjuk a világnak, amire szüksége van,
Szerelmünk súlyát, mely nélkülünk hiányozna belõle.

Ismeretlen, szép szerelmem, még várnunk kell, s milyen gyötrelmes a szerelmesek
éjszakai várakozása, akik nem látják egymás arcát!
Tudom azonban, hogy életünk keresi, hívja egymást.
S már tudom, hogy éjszakai vágyaink mélyén, a Világosságban Isten vágya énekel.
Mennyei Atyánk néz minket, szerelmem, öröktõl fogva, s hiszem, szeret minket és ezt suttogja:
"Ha akarják, holnap EGY lesznek"
Ez a Teremtõ Isten álma, s ez lesz nekünk, gyermekeinek döntése.

(Michel Quoist: Beszélj nekem a szerelemről)