A házasságra való tiszta készület értelme

Megy a blog egy ideje, de ezzel a bejegyzéssel régóta tartozunk. Talán már a második bejegyzés ez lehetett volna a "Megszülettünk" bejegyzés után, elvégre erről szólna ez a blog. Azt járjuk körbe ezen a fórumon, mindenféle szempontból elemezve, hogy miért állítunk mást mint 99 másik embertársunk a házasság előtti szexualitással kapcsolatban. Hogy miért állunk ki következetesen az ódivatúnak és túlhaladottnak aposztrofált megközelítésünk mellett a világban tapasztalható pár-kapcsolati modellekkel szemben. (Hű, ez egy cirkalmas mondat lett : )

10 évvel ezelőtt nem tudtam még jól szavakba önteni férjem édesanyjának, hogy miért is készültünk tisztán a házasságra, mikor aggodalmát fejezte ki a "tapasztalatlanságunkkal" kapcsolatban. Nehéz volt hirtelen megfogni a témát, alátámasztani konkrét, logikus érvekkel, mert annyira természetes volt számomra magyarázat nélkül is. Ebben a felfogásban nőttem fel, erre láttam példát, erre neveltek otthon, az iskolában, a templomi közösségben. Az, hogy a testi egyesülés helye és ideje a házasságban van, az olyan evidencia lett számomra, mint az, hogy táplálékra és folyadékra szükség van a létfenntartáshoz, meg hogy 2x2=4. (Bár néha 5 : ) Soha nem kellett magyarázatot keresnem, mert csak pozitív példákat láttam magam előtt. Úgy érzem, nem is tudtam jól elmagyarázni akkor. Ami baj, hiszen fontos jól érvelni amellett, amiben teljes szívünkkel hiszünk, akármiről is van szó. Vannak dolgok, amiket nem lehet 100%-an bebizonyítani, mert kell hozzá hit, de ez nem az a téma. Nem kell hinni Isten létezésében ahhoz, hogy belássa valaki, hogy van értelme van a tiszta házasságra való készületnek.

A szerelemtől felajzott kedvese elé odaállni egy fiatalnak, akit arra neveltek, hogy tisztán készüljön a házasságra, és felvetni a tiszta készület fogalmát, nem könnyű pillanat. Ha a "miért"-et firtatva a fiatal csak annyit tud kinyögni, hogy "mert az egyház ezt tanítja", meg hogy "bűn", de nem tudja elmondani, hogy miért tanítja ezt, az rég rossz. Ezt az érvet még én sem fogadnám el : ) Jogosan záporozhatna a kérdésözön, hogy mi köze a papoknak, meg az egyháznak a kapcsolatukhoz stb. (Itt a válasz.) Egy éretten, és felelősségteljesen gondolkodó fiatalnak, akinek a személyisége és kommunikációs képessége elég érett ahhoz, hogy párkapcsolatba kezdjen, tudnia kell egyszerűen, logikusan és értelmesen beszélni róla. Ez feltételezi, hogy el is fogadta és érti, hogy miért ajánlja ezt az egyház. (Vagy ha még nem is jutott el ennek a tanításnak a teljes elfogadására, okos hitre vall, ha rábízza magát Jézus egyházának közös tapasztalatára. Az idő ezt úgyis mindig igazolja...) S mi ez a tapasztalat?

(1) Annak kiválasztása, hogy kivel éljük le az életünket, ki lesz gyermekeink másik szülője, kivel osztjuk meg életünk minden élményét, kit látunk meg először és utoljára a napunkban egy életen keresztül, az nagyon fontos, felelősségteljes feladat. Ha rosszul választunk, akkor tönkre vághatjuk nemcsak a saját, hanem gyermekeink életét is.

(2) Ha/amennyiben/amikor megtaláljuk azt, akivel örömmel és bizonyossággal összeköthetjük az életünket, akkor pedig arra kell(ene) kihasználni az időt, hogy jó betonalapot kapjon a kapcsolat, amire egy egész életen keresztül lehet építeni. Meg kell ismernünk a másikat jól, erősségeit, gyengeségeit, fel kell ismernünk hibáit, és elfogadni, meg kell tanulnunk kommunikálni mindenről, meg kell tanulnunk kezelni a konfliktusokat stb.

Kérlek, ne vegyétek ezt illúziórombolásnak. Nem annak szántam. Minek az észt belekavarni a szerelembe, kérdezhetnék többen. Úgyis észnél kell lennünk az élet összes területén, mért kell még a szerelemet is elrontani? A szerelem az érzelmekről, szenvedélyről, tombolásról, örömről szól, nem a racionalitásról. Amint megpróbáljuk az észt belekeverni, megfosztjuk magunkat az előzőektől!

Erre az a válaszunk, hogy a tiszta készület egy életen keresztül tartó boldogságra, érzelmekre, szenvedélyre, tombolásra ad lehetőséget a maga helyében és idejében, nem csak 1-2 évnyi lángolásra, és az ezt sokszor követő sebekre. Észnél kell lenni, mert a szerelemből elkövetett hibák egy életen keresztül fájhatnak, a rossz döntések következményeit egy életen keresztül hordozhatjuk. Ez a fajta készület ettől óv hittől függetlenül. Hogyan?

Párunk kiválasztása:

Nincs garancia arra, hogy az, akibe beleszeretünk, életünk párjának alkalmas lesz. A szerelem (=PEA) bármilyen két embert képes összekötni, és megteremteni az örök egymáshoz tartozás illúzióját. Akkor is, ha hosszú távon nem tudnák boldoggá tenni egymást. Amíg el nem múlik a PEA hatása, amíg nem látják a hormontermelődés leállta után a párjuk igazi énjét, addig minden közös dolog jelentősége megsokszorozódik (ld. dekatlonos zokni), a különbségek pedig másodlagossá válnak, elkenődnek. A testi szerelem erre még ráerősít: magasabbra emeli a PEA szintjét, ami még lejjebb nyomja a szerotonint, ami pedig a racionális döntések meghozatalára való képességért is felel.

Ha a kapcsolatban nem volt testi szerelem (nem nyomták le a szerotonint a padlóra : ), az őrült szerelem elmúlta után vagy már előtte sebek nélkül szakíthatnak, és továbbléphetnek. Nem tettek semmi olyat, amit később megbánhatnak, vagy nem vállalható a leendő párjuk előtt. Ebben az esetben később még barátok is lehetnek. De csak ekkor! Ez a szakítás is fáj természetesen, de ez seb nélkül gyógyul!

Ha megjelenik a testi szerelem is a kapcsolatban, a PEA elmúltával két kimenetele lehet a szerelemnek: (1) fájdalmas szakítás, a szívük, lényük egy darabja ott marad, és próbálnak továbblépni, de soha sem múlik el az együtt töltött időt hatása. (2) együtt maradnak, mert olyan sok a közös élmény, ami összeköt, és nem tudják elszakítani. Talán már gyerek is összeköti őket. Lehet belőle hosszú házasság, de talán nem lesz annyira harmonikus, és boldog amiről álmodoztak. Mert a különbség, amit a szerelem elkent, folyton szurkálja, bántja a kapcsolatot.

Ha megvan a "másik felünk":

Egy egész, együtt töltött élethez képest elég rövid a "felkészülési idő". Pár év együtt járás alapoz meg egy egész életet. Rövid idő egymás megismerésére, hibák felismerésére stb. (Ld. fent). A testi kapcsolat, a szex mindezt akadályozza. A szex során felszabaduló endorfin adta öröm elég lesz a párnak, és nem is törekszik ennél többre. A többi kommunikációs csatorna eldugul. Kevesebbet beszélgetnek, mert annyira jó átélni a testi kapcsolat élményét. Egy-egy arcsimogatás, gyengéd ölelés már semmiségnek tűnik, ha teljesen a másiké lehetek. És a kábítószerjellegből következően már egyre többet akarok. (Lásd: Meddig mehetünk el?) Az egymás melletti döntés meghozatala nem egyenlő a házassággal. Nem szabad megnyugodva leállni, mondván, hogy révbe értünk. Még sokat kell "dolgozni" rajta, hogy biztos alapra épülhessen a kapcsolat.

Fontos alapelv: egy pár a házasságban olyan szinten és mélyen tud egymással kommunikálni, konfliktust megoldani stb., amilyen szinten ezt együtt járás, jegyesség alatt begyakorolták. Mindig van fejlődési lehetőség, de nagy csodák nincsenek. Ezzel kapcsolatban ne legyenek illúzióink. "Most nem tudunk egy-két dologban dűlőre jutni, meg nehéz beszélgetnünk a mélyebb dolgokról, de ez majd a házasságban megoldódik." Nem fog!

Ezek az alapelvek mindenkire érvényesek, akár hisznek Istenben, akár nem. Egyszer sem említettük Istent, az egyházat. Ezek az érvek nélkülük is működnek. Aki homo sapiens sapiens, annak így működik a hormonrendszere és a pszichéje. Így állva az együtt járáshoz, házassághoz, bárki hittől függetlenül boldog házasságot nyerhet, gyógyíthatatlan sebek és megbánás nélkül. Ez logikus, egyszerű és megérthető. A nem hívő szerelmünk is megértheti.

Most egy lépéssel tovább lépünk, a keresztény "vetület" következik.

Akik hisznek Istenben, akiknek a keresztény hitük és annak mindennapi megélése a hétköznapokban fontos, azoknak van még egy érvük a tiszta készület mellett. Nem, nem az, hogy ez bűn, és megvetés tárgya leszünk, és elkárhozunk, és fúj.

Egy keresztény fiatalnak, aki nem "vasárnapi vallásos ember", hanem ott van az életében Isten, ahol lennie kell, azaz Ő az alap, annak fontos a hitének megélése minden nap. Jelen vannak az életében, a napjaiban a hitélet pillérei, a reggeli, esti imák, a napi lemondás, jó cselekedet. Áthatja és alapozza az életét, lényének fontos és alapvető része. (Nem vagyunk tökéletesek, de erre törekszünk.)

A házasságra vonatkozó legjobb életvezetési tanácsokat gimis latintanárom adta, aki nem mellesleg egy mély lelki életű, nagyon széles látókörű nővér volt. Beáta nővér egyszer arról beszélgetett velünk, hogy fontos olyan párt találnia egy keresztény fiatalnak, akivel a hitét meg tudja osztani, és együtt tudnak menni ezen az úton, egymást segítve. Ha nem ilyet talál, akkor valahol mélyen, nagyon mélyen hiányérzete lehet, mert az életének igen fontos részét nem tudja megosztani a párjával. (A kedves nővérek is olyanok, mint a papok: bár saját családot nem alapítanak, naggggyon sokat tudnak a jó családi életről, és jó tanácsokat tudnak adni, ha van fülünk meghallani. Arról is beszélt, hogy egy nő feleség marad azután is, hogy szült, és anyai feladatai mellett fontos, hogy ne hanyagolja el magát, képezze magát, hogy szellemileg is méltó partnere tudjon maradni a férjének. Ebbe se lehet belekötni : )

Ez előző-előző gondolat persze nem azt jelenti, hogy nem lehet egy nem hívő fiatallal járni, Isten ments, nem ezt jelenti. Valljuk be, hogy vannak nem hívő fiatalok, akik mélyebb lelki életet élnek, mint esetleg "hivatalos" keresztények, csak éppen nem "isteni" a szókincsük ennek leírására. A fontos az, hogy keresztény, vagy legalábbis lelki életre, keresztény értékrendre nyitott párt válasszunk, aki nem akadályozza a lelki fejlődésünket. Ellenkező esetben a saját hitünk "hal"bele, vagy egész egyszerűen a kapcsolatot mérgezi meg. Ugyan van rá példa elég sokszor, hogy egy tiszta együtt járás kapcsán a nem hívő fél eljut a hithez, ami egy gyönyörű ajándék. De nem az erőszakos "térítés" a cél. "Csupán" két ember szeretetkapcsolata a fontos. De igaz, ami igaz, a közös hit messze jobb alap...

Két ember közötti kommunikáció legmélyebb szintje az, amikor együtt tudnak imádkozni, mintegy lelkileg egyesülni. Ennek élérése sem megy egyik pillanatról a másikra. Tanulni, gyakorolni kell, teret és időt szánni rá. A testi "kommunikáció" ezt is elfojtja csírájában. Ha a pár azonban eljut erre a szintre, és életük szerves része lesz, az kimondhatatlanul erős kapocs lesz kettejük között, ami szinte bármin átsegíti őket. Mintha egy acélszálat szőnének a biztonsági hálóba. Ami akkor is kapocs lehet közöttük, ha a többi szál gyengül valami miatt.

Ennek "élményéből, erejéből" nem hívő párok is megsejthetnek valamit, ha például közös elhatározásokat tesznek szeretetből, hogy miként nyitnak mások felé (pl. összejöveteleket nem egymás társaságában, egymásra fonódva töltik, hanem azt keresik, hol segíthetnek, vagy beszélgetnek a magányosabbakkal), s megbeszélik később, miként élték ezt meg. Ez az a közös lelki kaland, ami jobban mélyíti a kapcsolatot, mint ugyanabban a társaságban 4 órát egymásra cuppanva tölteni. A fenti alapelv pedig a lelki élet kapcsán is érvényben van: amit a pár megalapoz a házasság előtt, az van megalapozva a házasságban.

A plusz érv tehát keresztény fiataloknak: az érett, közös hit felfedezése, kialakítása, gyakorlása házasságra való tiszta készület során alakítható ki. Pont.

Zárszó: nem vagyunk elvakult fanatikusok, akik azt hirdetik, hogy ez, és csakis ez A Biztos Út (ez egy biztos út), és aki nem így készül, annak a kapcsolata alacsonyabb rendű, és ki van zárva, hogy jó házas élete legyen. És elkárhozik, és bűnös, és fúj. Távolról sem. Csak épp rossz olvasni a statisztikát, hogy a mai világban a fiatalok túlnyomó része nem a házasságban kezdi a szexualitás életét, és az elkezdett kapcsolataik 75%-a (!) nem is lesz tartós. Ez rengeteg sebhez, fájdalomhoz vezet, ami a későbbi esetleges házas kapcsolataikban csökkentheti a kiegyensúlyozottságot, a boldogságot. Ezt az utat követve pedig jó eséllyel elkerülhetőek lennének ezek az életre szóló sebek, hibás döntések. És ezért már megérné így készülni. Akár keresztény az ember, akár nem...

Szeretettel várjuk a megjegyzéseket, ellenérveket.