Az önkielégítésről (3) - könyvajánló

Egy négy gyermekes édesapa recenziója következik egy, a témába vágó könyvről:

Gondolatok Bill Perkins – Randy Southern: A pucér valóság. A szexuális tisztaságról fiúknak. című könyve kapcsán (Harmat kiadó, 2009)

Nagyon jól összeszedett, követhető és élvezhető „zsebkönyv”, gyakorlati útmutató. Külön előnye, hogy kifejezetten fiúknak szól, mai nyelven, a mai fiatalokat különösen érintő két súlyos kérdés - a pornográfia és az önkielégítés - köré gyűjtve megállapításait. Bemutatja a bűnös kéjvágy természetét, a szexuális függőség kialakulásának mechanizmusát és legyőzésének bibliai – Krisztus erejére támaszkodva járható – útját és örömét.

Majdnem teljesen a katolikus egyház tanítását tükrözi, kivéve, amikor azt az engedményt teszi (a 67. oldalon), hogy az önkielégítés bizonyos megszorításokkal elfogadható, ha valaki a felgyülemlett szexuális feszültség levezetése érdekében úgy folyamodik hozzá, hogy az:

- nem fertőzi meg elméjét kéjsóvár gondolatokkal (pl. nem telik el közben bűnös fantáziálással),

- nem teszi a megszokás rabjává (elszigetelt, egyedi jelenség marad),

- nem torzítja el a szexualitásról kialakított elképzelését („szükséges rossznak” tekinti).

Ez nemcsak teológiai, hanem pszichológiai alapokon is támadható, a következők miatt.

A szexuális vágyak ezen kielégítési formájának nem szerencsés kiskapuk nyitva hagyásával létjogosultságot engedni, mert nincs az a serdülő fiú, aki megálljt tudna parancsolni ösztöneinek, ha egyszer utat engedett nekik.

A szexuális vágy természeténél fogva kielégíthetetlen – különösen az önkielégítés által, mivel soha nem adja azt a teljes intimitás-érzést, amire az ember valójában vágyik, ezért a vágy szinte azonnal újratermelődik.

Ugyancsak a szexuális vágy sajátos természetéből fakad, hogy nem történik semmi, ha nem elégítjük ki: nem halmozódik fel (feltéve, hogy nem tápláljuk újra), hanem ahogy jött, úgy el is tud múlni, ha figyelmünket és energiánkat más irányba tereljük.

A szexuális vágy kielégítése sosem lehet öncélú folyamat, a házasságban sem, hanem csak kísérője egy sokkal mélyebb eseménynek, amelynek célja a házastársak összekovácsolása (és a gyermeknemzés). A házasság sem ösztöneink kiéléséről szól és a vágyaink uralma elleni harc a házasságban is tart (tehát nem addig kell „kibírni valahogy”) - éppen ezért minél hamarabb tanulunk meg uralkodni rajtuk, annál jobb.

Továbbá: az önkielégítés – az eseti is - éppen az ellenkező hatást éri el, mint amit ígér (akárcsak a házasság előtti szex). Ahelyett, hogy levezetné a szexuális feszültséget, ébren tartja azt és ahelyett, hogy megtanítaná a szexuális örömszerzés megfelelő módját (amit a mai tudatformálók leginkább sulykolnak), saját kielégülésünk rabjává tesz minket – ezáltal is megnehezítve, hogy majdan a szexuális együttlétet partnerünk számára igazán örömtelivé és kielégítővé tudjuk tenni.

Végül szükséges tudatosítani azt is, hogy korunk szexuális túlfűtöttsége a fogyasztói társadalom terméke, annak egyenes következménye, sőt fenntartó eleme (amit ezért e társadalmi-gazdasági rendszer fenntartói tudatosan táplálnak): az ösztönember ugyanis a legengedelmesebb fogyasztó.

Ezen fenntartásokkal a könyvet minden serdülő fiúnak kifejezetten elolvasásra és továbbgondolásra ajánlom.

Az önkielégítésről (2)

Folytatás innen.

(4). Van egy negyedik lehetőség is. Amikor eljön az ideje, elmondjuk majd neki, hogy az, ami éjszaka történik vele, (merevedés, nedves lepedő), az teljesen természetes, nincs mit szégyellni rajta. Most kezd érni, készülni a szervezete, hogy egyszer majd az élet forrása lehessen... Nem bűn, nem szégyellni való. Csak a természet teszi a dolgát.

Elmondjuk majd, hogy nemcsak félálomban, hanem nappal is megtörténhet vele, ha lát valami izgatót. Egy lengén öltözött lányt, egy standnál kirakott újság címlapját. Bárhol, bármikor érheti valami, ami testileg hatással van rá. Nem ez a "baj". A képek, ingerek jönnek, mennek, fellép egy ösztönös, testi reakció, hiszen a fiúk a vizuális ingerek felfogására vannak programozva. A lényeg viszont az, hogy mit kezd majd ezzel. Továbbengedi és túllép rajta, vagy "belemegy", az elkövetkező fél órában forgatja magában, újra éli, továbbgondolja...

Mesélni fogunk arról, hogy Isten az új élet születését eredményező együttléthez ajándékba adta a testi örömet, ami majd még szorosabb köteléket fog teremteni közte és választottja között. Ebbe az ajándékba azonban nem érdemes előre belekóstolni, komolyabb esetben eltékozolni. Tapasztalat: az életre választott párjával történő szerelmes együttlét okozta szexuális öröm köszönő viszonyban sincs a titokban csent önkielégítés fizikai érzésével. Ha pedig becsúszik egy-egy alkalom, hát, Istenem, megtörtént, lépjen tovább, tegyen egy-egy szeretetlépést "cserébe", és használja így az alkalmat, hogy erősebbé váljon.

Elég hamar meg fogja tapasztalni, hogy nem is kell keresnie az alkalmakat, amikor szexuális inger éri, hiszen bárhova fog menni, csőstül fog dőlni rá akár az utcán is. Nem vezet jóra, ha ezt még fokozza. Mennél inkább kerüli a bűnre, tisztátalan gondolatokra, tettekre vezető alkalmat, annál kevesebbszer kerül szembe a kísértéssel. Így is baromi nehéz harc lesz, hogy tiszta maradhasson a leendő felesége számára. Sokan bele se vágnak ("Ez egy természetesen ösztön, és csak magamnak ártok vele, ha elfojtom"). Pedig megérné megküzdeni vele.

Beszélgetünk majd arról, hogy sokan nem látnak semmi veszélyt az önkielégítésben: nem terjeszt nemi betegséget, lányok esetében nincs meg a terhesség veszélye, mégis szexuális örömhöz jut az ember. Mi a buktató mégis? Az ÖN-kielégítés befelé-fordulás, a SAJÁT, élvezetünkre irányul, minden(ki) más kizárásával. Az önkielégítés közbeni fantáziálásban viszont a másikat tárgynak tekintjük, amit arra használunk, hogy mi kielégüljünk. És ez a tárgy legtöbbször tökéletes (90-60-90, sehol egy zsírpárna, anyajegy, tökéletlenség) és minden pillanatban "tettre kész". Irreális elvárásokat támaszthat majd leendő, valóságos párja elé, ha hozzászokik a tökéletességhez.

Rá mutatunk majd arra, hogy a szexuális vágy természeténél fogva kielégíthetetlen – különösen az önkielégítés által, mivel soha nem adja azt a teljes intimitás-érzést, amire az ember valójában vágyik, ezért a vágy szinte azonnal újratermelődik. Ez önmagában nem csapda, hiszen kell, hogy újra és újra fellobbanjon - kell, hogy hajtsa a párt az új élet létrehozásának vágya. A csapda az, hogy önkielégítéssel nem lehet "lenyugtatni" a vágyat, a hormonokat, csak újra fellobban, erősebben, mert távol van annak beteljesítésétől, amire igazán mélyen vágyik az önkielégítő fiatal: a szeretetre, megértésre, elfogadásra, intimitásra...

és pont emiatt:

mesélni fogunk arról, ami ugyancsak a szexuális vágy sajátos természetéből fakad, hogy nem történik semmi, ha nem elégítjük ki: nem halmozódik fel (feltéve, hogy nem tápláljuk újra), hanem ahogy jött, úgy el is tud múlni, ha figyelmünket és energiánkat más irányba tereljük. Az éhséget csak evéssel tudjuk orvosolni, a szomjat ivással. Ha nem elégítjük ki, hosszútávon az egészségünk, életünk megy rá. De szexen halni nem lehet. A természet pedig időről időre (éjszaka) gondoskodik spontán a túl régi "anyag" frissre cserélésén...

Maga is sokszor fogja hallani, hogy különösen Freud nyomán állítják sokan, hogy komoly pszichés gondokat okoz, ha valaki akarattal és erővel elnyomja magában a szexuális vágyait. A szerencsénk az, hogy az ember az egyetlen "állatfaj", amelyik a szexuális vágyát tudja "szublimálni", azaz nem szexuális úton kiélni. Bátorítani fogjuk, hogy ha úgy érzi, hogy feszíti a vágy (a szó fizikai és lelki értelmében is), akkor ne nyomja el. Menjen el futni, biciklizni, sportolni, és leginkább szerezzen örömet másoknak, törődjön másokkal. Sokszor nem csupán a hormontúltengés okozza a vágyat, hanem a mozgáshiány is. Ha kell, menjen mindennap sportolni. Rengeteg felesleges (szexuális) energiát (is) el tud vezetni a sport. Hát ha még közösségi élménnyel is párosul. A sport mellett máshova is átvezetheti az energiáját: tanulásba, mások szolgálatába. Ezáltal több, erősebb lesz.

Megosztjuk vele majd azoknak a tapasztalat, akik úgy küzdöttek az önkielégítés befelé fordulásával, hogy kifelé fordultak. Ha kísértés érte őket, körülnéztek, kinek tudnának azonnal segíteni, hol tudnának abban a pillanatban örömet okozni (és nem egyedül lenni a szobában.) Mosogatni, játszani a kistesóval, felhívni a nagyit. Valamit, ami átsegíti őket a kísértésen. Ami aztán el is múlik ezáltal. Tapasztalatuk szerint az ebben való kitartás olyan, mint az izom: először nehéz, és kellemetlen dolgoztatni, de aztán egyre könnyebbé válik. Főleg, ha nem keresik tudatosan az alkalmakat, ahol kísértés érheti őket.

Sajnos annak a veszélyéről is beszélnünk kell, hogy nagyon könnyű hozzászokni. Elnézést a durva poénért, de ott lesz a keze ügyében egy olyan örömforrás, amihez bármikor fordulhat. Ha szeretet-hiánya van. Ha frusztráció érte a suliban. Ha rosszkedvű. Ha problémája van. Annyira könnyű a maszturbációban keresni a pillanatnyi megoldást. Hihetetlen sok szex-függő ember van, akiknél a függőség kialakulásának az első lépése a gyakori önkielégítés volt. És pszichés betegséggé válik, ami a házasságát is tönkreteheti.

Megnyugtatjuk majd, hogy ezzel nem lesz egyedül. Minden egészséges fiúval (s olykor lányokkal is) ez történik, s történt a világtörténelem folyamán, s fog majd történni a jövőben is. Látni fogja majd, hogy rengetegen nem küzdenek vele, hanem megadják magukat, sőt, keresik az alkalmat. Látni fog majd -remélhetőleg - pozitív példát a kortársak között, akiket nem a nemi vágyuk irányít, hanem ők irányítják azt, és valami pozitívat hoznak ki belőle, többek lesznek a küzdelem által. S reméljük, le fogja tudni vonni a konzekvenciát, ha látja a két csoport életének, kapcsolatainak minőségét...

Azt hiszem, örülök, hogy van még egy pár évünk erre a beszélgetésre...

Az önkielégítésről (1)

A fiunk 5 éves. Most szervezem a szülinapi zsúrját. Szőke, kék szemű angyal (szó szerint), óvodás. Mindent szeret, aminek kereke van. Már "nagyfiú", amire büszke is. Furcsa belegondolnunk a férjemmel, hogy pár év múlva már más értelemben lesz "nagyfiú". Számára is eljön majd a kamaszkor, változni fog a teste, hormonviharokat él át, addig ismeretlen gondolatai lesznek, máshogy reagál majd bizonyos vizuális ingerekre, spontán éjszakai magömlései lesznek stb... Tényleg iszonyat furcsa belegondolni.

Valamikor, valahol ő is bele fog kerülni a belülről feszítő vágyak és titkos gondolatok, a pikáns viccek, és a nyíltan és titokban mutogatott pornólapok világába. Hamarabb, mint a mi generációnknál, hamarabb, mint szeretném. Mivel az előbbiek abszolút természetes dolgok egészséges fiúk (és lányok) esetében, azt elfogadom, azzal nem harcolok, de mivel az utóbbiaktól nem tudom hermetikusan elzárni (talán nem is kell), annyit tehetek, hogy előre felkészítem őt (és magamat : ) arra az időszakra. És igen. Előbb-utóbb napirendre kerül az önkielégítés kérdése is. Sokféle módon viszonyulhatunk a férjemmel ehhez a kérdéskörhöz.

(1.) Felvilágosult, a fiatalokat ismerő szülőkként nem beszélgetünk vele erről a témáról, mert ciki lenne az őseitől hallania, és nem akarjuk zavarba hozni. Ennek ellenére -hálistennek- nem kell egyedül szembenéznie a kérdéssel. Hagyjuk, hogy maga szerezzen infót a barátaitól, pornólapokból, internetről, behunyjuk a szemünket, és hagyjuk, hogy maga dönthesse el, mit is gondol az önkielégítésről, hogy milyen gyakran és milyen körülmények között teremt lehetőséget magának a dolog kipróbálására illetve gyakorlására. Isten ments, hogy bekorlátozzuk bármivel is. Sérülne a személyisége.

(2.) Bűntudatot ébresztünk benne, valahányszor "arra a mocskos dologra mer gondolni", komoly büntetéseket helyezünk kilátásba, ha azt a "tisztátalan, bűnös dolgot" meri csinálni. Mindenféle alantas eszközökkel elérjük, hogy elnyomja magában a nemi vágyát, és ha már elég frusztrált, torzult lett a személyisége emiatt, akkor elégedetten hátradőlhetünk, hogy megmentettük a fiúnkat a pokol kárhozatától.

(Azt gondolom, sokakban ez az elképzelés él arról, hogy miként áll az egyház az önkielégítés kérdéséhez. És közülük mindenki ismerhet legalább egy szexuálisan frusztrált fiatalt, akit szerinte az egyház "értelmetlen tilalma" tett tönkre, tehát meg is győződött az igazáról. Ezt az egyoldalú közfelfogást megváltoztatni nagyjából lehetetlen vállalkozás, annyit tehetek én, hogy lejjebb majd megpróbálom összefoglalni, mit is tanít az egyház valójában a kérdésről.)

(3.) Minden eszközzel bátorítjuk, hogy élje ki ezeket a szenvedélyeket, amint rátörnek, időt és nyugodt körülményeket teremtünk neki, hogy meg is tehesse, tényleg Isten ments, hogy bármit is elnyomjon. Annyi szexuális frusztrált keresztény fiatal van állítólag, ő nem lehet köztük. Újra és újra elmagyarázzuk neki, hogy önkielégítés a világ legtermészetesebb dolga, senkinek nem árt vele, hanem ingyen és bérmentve bármikor hozzájuthat egy természetes örömforráshoz. Nehezebb periódusokban feszültség oldására is kitűnően alkalmazhatja. Maszturbálással "ki tudja húzni" az első szexuális élményéig frusztráció nélkül.

(4.) Folyt.köv.: amit mondani fogunk!

Okt. 15-ei kongresszus programja

Egyelőre így néz ki a nap programja, még változhat. Várjuk a javaslatokat, további ötleteket.

09: 00 – 10: 00 Érkezés, Regisztráció
10: 00 – 10:45 Kerényi Lajos atya köszöntője
10: 50 – 11: 25 Tanúságtétel (Balázs Gábor és Hulyák Edit)
11: 25 – 11: 35 Csendes elmélkedés
11: 35 – 12: 00 Tanúságtétel – egyedülálló férfi (Kékes Szabó Géza)
12: 00 – 12:05 Közös imádság
12: 05 – 12: 30 Tanúságtétel – egyedülálló férfi (Wéber Ákos)
12: 30 – 13: 30 Ebédszünet

13: 30 – 14: 00 Tanúságtétel – ifjú házasok (Szilágyi Döme és Fröhlich Dóri)
14: 05 – 14: 20 Ének ( Keszler Erzsébet)
14: 20 – 15: 20 Gerber Alajos előadása (tisztaság a házasságban)
15: 20 – 15: 30 Csendes elmélkedés
15: 30 – 16: 30 Kiscsoportos beszélgetés (Helyszín a hittanterem és az udvar!)
16: 30 – 17: 00 Kiscsoportos foglalkozások összefoglalása,
Kérdezz- Felelek, Hirdetések, Könyvajánló
17: 00 – 18: 00 Felkészülés a szentmisére (zene, ének)
17: 30 – 18: 00 Rózsafűzér imádság a templomban (fakultatív)
18: 00 – 19: 00 Szentmise Kerényi Lajos atya celebrálásával

Házaspárok tanúságtétele (8) Kata és László

Kata és László 12 éves házasok, 4 gyermekük van. A közösségünkben (Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia) nőttek fel, ma is építő tagjai (pl. ifjú házas hittant tartanak)

Hogy ismerkedtetek meg? Első benyomás a másikról?

Kata: Általános iskolában évfolyamtársak voltunk, bár erre csak én szoktam emlékezni. Én akkor kezdtem kamaszodni, László amolyan „jótanuló” volt. Nagyon nem volt szimpatikus. Szerencsére később megtértem és felnőttem, László is megérett... A közösségben sok évet töltöttünk együtt, egymás mellett, mire igazán összetalálkoztunk.

László: Az általános iskolában valóban elég különbözőek voltunk, nagyon érdemleges emlékeznivalót nem láttunk egymásban.

A plébániai közösségben évekig közös feladataink is voltak. Ha az általános iskolát nem számoljuk, akkor is már legalább öt éve ismertük egymást, amikor elkezdtünk együtt járni. Ezért első benyomásról nehéz lenne beszélni. Aztán egyszer csak…

Jártatok mással is együtt korábban?

László: Igazából nem.

Kata: Néhány rövidebb kapcsolat után, megtérésemmel egy időben volt egy hosszúra nyúló, komoly kapcsolatom egy nálam sokkal idősebb fiúval. Ebből igen sokat tanultam. Legfőképpen azt, hogy nem szeretnék többet olyan emberrel kapcsolatba lépni, aki nem akarja figyelembe venni az általam kijelölt határokat, például a szexualitás terén. László nem csak figyelembe vette, hanem egyet is értett vele.

Mikor éreztétek meg, hogy Isten egymásnak szánt titeket?

László: A kapcsolatunk kezdetén, az első randi előtt egymástól függetlenül mindketten úgy álltunk hozzá, hogy igen, én ezt szeretném, de vajon Isten is ezt akarja-e. Volt egy kiállítás, ami mindkettőnket érdekelt, és külön-külön eszünkbe jutott, hogy elmehetnénk rá kettesben. De mindketten úgy próbáltuk intézni, hogy ne ragaszkodjunk saját vágyainkhoz: ha akar, más is eljöhessen velünk. Az a tény, hogy a 6-8 fős meghívott társaságból végül mégis csak mi ketten mentünk el, önmagában is egy válasz volt Isten részéről, már a legelején.

A kapcsolatunk előrehaladtával aztán fokozatosan egyre biztosabbak lettünk abban, hogy Isten egymásnak szánt bennünket. Nem tudok hirtelen felismerésről beszámolni.

Volt bennetek kétség?

Kata: Bennem nem.

László: Az esküvő előtti pár hét során volt valami, amit kétségnek nem neveznék, legfeljebb halvány elbizonytalanodásnak vagy „kijózanodásnak”. Vagy leginkább azt mondanám, hogy csak újra, komolyan megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy tényleg őt akarom-e választani életem párjának. Talán ez volt igazán a teljesen tudatos döntés pillanata. Kétségnek már csak azért sem nevezném, mert a válasz egyértelmű igen volt.

Kihez fordulhattatok tanácsért? Mi volt a "leghúsbavágóbb" tanácsa a lelkivezetőtöknek?

Kata: Feri atya mindig nyomon követte köztünk az eseményeket, rendszeresen eljártunk hozzá, minden nagyobb döntésünk előtt kikértük a véleményét és meg is tartottuk azt, azzal a hittel, hogy Jézussal közöttünk született döntés volt. Egyiket sem bántuk meg. Ezen kívül sok barát vett minket körül az ifiben, akik a kapcsolatukban előttünk jártak, hozzájuk is fordulhattunk, ha valami kérdésünk volt.

László: És eközben közvetlenül is igyekeztünk kommunikálni Istennel, egyénileg és kettesben is. Mindketten ebben a közösségben nőttünk fel, így a tiszta együtt járásról volt alkalmunk "elméletileg" is hallani, és sok vonzó példát látni.

Hol húztátok meg a határt testi téren?

Kata: Az együttjárásunk idején minden testi kapcsolatot mellőztünk, a legkisebb jeleket (kézfogás, csók) is beleértve, csak az eljegyzéstől (lánykéréstől) kezdtünk testileg is közeledni egymáshoz. Így láttuk biztosítottnak azt, hogy „józanul” tudjuk megismerni egymást, és meghagyjuk a másik teljes szabadságát a döntésre anélkül, hogy otthagynánk valamit ebben a kapcsolatban, ha mégis más felé visz az utunk. Nem mondom, hogy ez mindig könnyen ment, egy időben például azt vettük észre, hogy nagyon sokszor csikizzük egymást, nyílván, hogy egymáshoz érhessünk. Amikor ezt észrevettük, feltettük magunknak a kérdést: „Tudunk már egymás mellett dönteni egy életre?” A válaszunk akkor még „nem” volt, így sikerült abbahagynunk ezt a fajta érintkezést is. Talán ez nagyon fanatikusnak tűnik, de nem bántuk meg egyáltalán.

Hogy emlékeztek vissza a lánykérésre?

Kata: Azt hiszem, az ifi lelkigyakorlatról jöttünk haza, nálunk voltunk még este beszélgetni. Ha jól emlékszem, a lelkigyakorlaton direkt nem töltöttünk együtt sok időt, hogy tudjunk másokra is figyelni, így aztán volt miről beszélgetnünk. Ennek a beszélgetésnek a végén kérte meg László a kezemet. Akkor és ott kicsit váratlanul ért, bár már eléggé lógott a levegőben. Ezért nem volt nehéz igent mondani rá.

Mi segített megmaradni a tisztaság útján?

László: Leginkább biztosan az segített, hogy már eleve ez volt a szándékunk. Legelső alkalommal leszögeztük, hogy végig így szeretnénk készülni. Ezen kívül a közösség adta a legtöbb erőt ehhez, valamint a közöttünk levő egyre mélyebb lelki kapcsolat.

12 év házasság távlatából visszanézve, megérte a tisztaság miatti sok lemondás?

Kata és László: Igen, egyértelműen. Nem csinálnánk semmit másként.

Eltekintve együtt járásotok keresztény vetületétől, miért látjátok ésszerűnek a tiszta együtt járást nem hívő pároknak is?

Kata: Nem lehet másképp egymást igazán olyan mélységben megismerni, mint amennyire egy ilyen komoly döntéshez szükséges. Ködben nem lehet tisztán látni.