Néhány gondolatok meg veletek, ami Ildikó tapasztalata kapcsán jutott az eszembe.
"Aztán ahogy telt az idő, voltak persze konfliktusaink, vitáink, amiket próbáltunk megbeszélni, de éreztem, érezhettem valamit, hogy nem biztos, hogy jó úton járok, vagy legalábbis nem feltétlen azzal, akivel kellene. De nagyon szerelmes voltam, vagy talán csak nagyon kötődtem, mindenesetre nem tudtam volna kilépni a kapcsolatból. Mikor erre rájöttem, imádkozni kezdtem érte esténként egy-egy fohásszal, hogy ha nem ő az, akit nekem szánt a Jóisten, akkor lépjen ki a fiú, mert magamban nem érzek elég bizonyosságot, erőt."
1. Akik nem illenek össze, azok nem illenek össze!
A testi kapcsolat a hosszútávú összeférhetetlenséget elfedi ideig-óráig, de nem oldja fel. A két fél a szexuális kapcsolat megkezdése után ugyanaz marad, a kapcsolat változik. Ha zavar, hogy a párom hisztis/rendetlen/logikátlan, a szextől nem válik józan, logikus rendmániássá. Legfeljebb az első időkben jobban tolerálom, de amikor elmúlik a kábulat, és nincs ami "átsegítsen", akkor ugyanott vagyok mint az elején. Van egy hisztis/rendetlen/logikátlan párom, de már nem tudunk sebek nélkül, tisztán szakítani, mert a köztünk történt testi szerelem miatt már erősen kötődünk, vannak közös emlékeink, stb.
Nincs testi kapcsolat háttérben zajló kémiai reakciók/lelki változások nélkül. A szerelem össze tud kábítani bárkit bárkivel, a leglehetetlenebb párosításról hitetve el, hogy a mennyben köttetett. A PEA teszi a kötelességét, a PEA köt, és megteremti a tökéletes összeillés illúzióját. Ha nem megyünk bele a testi kapcsolatba, akkor esélyünk van -elegendő szerotonin birtokában - eszünknél lenni, és belátni, hogy hiába kedvelem/szeretem a páromat, nem illünk össze. Ne tökéletes embert keressetek, hanem olyat, akinek az alapvető jellemvonásaival kompatibilis tudtok lenni!
2. Amilyen konfliktust/feszültséget/problémát a pár megold, az van megoldva!
Hányszor találkozunk azzal, hogy egy pár nem tudja megoldani a felmerülő konfliktust, nem tudják megbeszélni. Inkább összebújnak, és bizonygatják, hogy "de én nagyon szeretlek, és minden rendben van/lesz." Ez működik az egymás karjaiban töltött x percre, de amint az lecseng, és "minden rendben van" megteremtett illúziója eltűnik, megint felbukkan az a fránya tüske. Ha a kommunikációra az együtt járás ideje alatt nincs nagyon más, csak szavak, akkor nem folyamodhat a pár látszólagos megoldásra testi síkon, hanem nincs mese, meg kell beszélni, megbocsátani, elengedni, újrakezdeni... Ha egy pár erre nem, és nem, és nem képes, akkor hosszú távon se fog működni.
3. Szakítani egyáltalán nem könnyű, de meg kell tenni, ha kárunkra van a kapcsolat!
Valljuk be, nem könnyű szembenézni azzal, hogy szakítanunk kellene. (Most nem az a szituáció, mikor az életünk van veszélyben.) Sokkal jobb kapcsolatban lenni, mint egyedül. Sokan, főleg lányok, nem akarják megkockáztatni, hogy a végén egyedül maradjanak, és lecsússzanak a családról. Inkább kompromisszumot kötnek magukban, hogy biztos ők tették túl magasra a mércét (nem!!!!), a hiba bennük van (nem feltétlenül!!!!), előbb-utóbb megváltozik a párjuk (nem fog!!!!), nem a számára legjobb emberrel is jobb gyereket nevelni, mint nem nevelni (nem így van!!!!), nem mindenkinek az a sorsa, hogy überboldog párkapcsolatban éljen (hülyeség!!!!) és így tovább. Senki sem született boldogtalanságra.
Ha meg kell(ene) tenni, akkor meg kell(ene) tenni. Mennél hamarabb, annál jobb. Na igen. Könnyen beszélek kényelmesen hátradőlve az íróasztalomnál, egy (számomra) tökéletes férjjel, 2 égetnivaló angyalkával az asztalom alatt (szó szerint : ), mondván, hogy szakíts, mert nem jó neked abban a kapcsolatban. Könnyű kimondani, nehéz megtenni. Rengetegen képtelenek is rá. (Lásd Ildikó tapasztalatát.) Mennél előrehalad egy pár a kapcsolatban, annál nehezebb, annál nagyobb a seb. De még mindig jobb egy szétment kapcsolat, mint egy szétment házasság, ahol már a gyerekekkel is számolni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése