Egy olvasónk tapasztalata (2)

Egy olvasónk, Ildikó, 3 gyermekes édesanya ragadott billentyűzetet Nagymarosi találkozó kapcsán, hogy megossza velünk a tapasztalatát.

"Kislány korom óta az Igazit kerestem, feleségnek és anyukának készültem. Tini koromban már találkozgattam fiúkkal, de amint kiderült valami olyan róluk, amit egy életen keresztül elviselhetetlennek találtam, azonnal továbbléptem. Általában 3 hónapnyi hétvégi randizgatás ehhez elég volt. Aztán 17 évesen találkoztam egy fiúval, akivel nagyon egymásba gabalyodtunk. Közös életet terveztünk, a családja is így tekintett rám. Komoly felnőttnek is éreztem magam, így miután 18 éves is elmúltam, szorosabbra fűztük a kapcsolatunkat.

Aztán ahogy telt az idő, voltak persze konfliktusaink, vitáink, amiket próbáltunk megbeszélni, de éreztem, érezhettem valamit, hogy nem biztos, hogy jó úton járok, vagy legalábbis nem feltétlen azzal, akivel kellene. De nagyon szerelmes voltam, vagy talán csak nagyon kötődtem, mindenesetre nem tudtam volna kilépni a kapcsolatból. Mikor erre rájöttem, imádkozni kezdtem érte esténként egy-egy fohásszal, hogy ha nem ő az, akit nekem szánt a Jóisten, akkor lépjen ki a fiú, mert magamban nem érzek elég bizonyosságot, erőt. Nem is vettem annyira komolyan a vallást akkoriban, de a hitem nem tört meg, csak a válaszokra nem figyeltem, nem akartam figyelni. És majdnem egy év elteltével megtörtént. Egyik nap, minden átmenet nélkül felhívott, hogy találkozzunk. Nem fogadott el kifogást, így összefutottunk. Mondta, hogy előző nap találkozott egy másik lánnyal, és hogy nem akarja folytatni velem.

Elég gyorsan rájöttem, hogy ez volt a válasz az imáimra. Beszélgettünk még egy darabig, aztán ki-ki hazament. Kicsit sírtam aztán otthon, de meglepően keveset a hosszú kapcsolathoz képest. Nem omlott össze a világ, nem éreztem, hogy összetörtem volna, még csak üres sem lett az életem. Ott és akkor megnyugodtam, hogy így van jól minden, ahogy van. Pár nap múlva próbálta visszacsinálni az egészet, hetekig próbálkozott, még az anyukája is bejött beszélgetni a munkahelyemre, de nagyon biztos voltam abban, hogy megkaptam odafentről, amit kértem, így tudtam állni az ostromot. Három hónap múlva, mire a környezetemben és bennem is lecsengett az egész, hihetetlen véletlenek sorozatának köszönhetően találkoztam a mostani férjemmel 13 évvel ezelőtt. 10 éve élünk nagyon boldog házasságban. Nem tisztán készültünk. Viszont sokkal több időt hagytunk egymás megismerésére. Néha úgy gondolom, hogy ajándékul kaptam őt, amiért tudtam hinni, bízni abban, amit válaszul kaptam Istentől.

És a szex? Kár volt próbálkozni. A tökéletes társsal tökéletes.

Mostani eszemmel egyébként tisztán szeretnék készülni. Tudom, hogy a férjem kitartana mellettem, hogy érdemes. A gyermekeinket erre szeretném nevelni. Olvasva a blogot annyi kamaszkori hülyeségemre kapok választ, magyarázatot! Nem vagyok azonban biztos benne, hogy ha a 17 éves kori eszemmel lennék újra 17 éves, máshogy csinálnám. Talán mert nem volt mögöttem megtartó közösség és a szüleim sem megfelelően szólítottak meg. A hitem gyerek-hit volt, nem "nőtt",változott velem együtt, talán azért sem vettem komolyan annyira a külsőségeknek hitt szabályokat, és ezért "bíráltam felül" 17 éves, "érett gondolkodású" fiatalként az egyház ajánlásait. "