A minap férjem édesanyja meglepett egy lomtalanításkor előkerült könyvvel, mondván, blogos szakmámba vág. Az ominózus könyv: Dr. Kovács Lajos: Szerelem, házasság, gyermek. (Tetszik a három szó sorrendje. Ma ez már nem feltétlenül triviális...)
Gyorsan megnéztem a kiadás évét, 1963 volt. Akkor bizony kötelező elem a könyv elején egy fincsi, a korszellemnek megfelelő szocialista bevezetés. Nosza. Kezdem olvasni, és nem is csalódom, jönnek a korra oly jellemző kifejezések: az osztálytársadalom korában... burzsoá házasságok szükségszerű kiegészítője a férfiak gyakori házasságkötése... a kapitalista vs. az épülő szocialista társadalmunk stb... Ezeket a köröket kötelező volt lefutni, különben ki se nyomták volna a könyvet szerintem.
Kis eszmefuttatás következik eztán a monogámia társadalmi előnyéről (egyetértek!), a családnak mint férfi és nő életközösségének(!) fontos szerepéről. Akkor még ez még egyértelmű volt... Ami miatt billentyűzetet ragadtam ily későn, az a szocialist erkölcs megfogalmazása volt. Kétezer éve ismerős fogalmak...
"A szocialista erkölcs megköveteli a házasságban a férfi és a nő kizárólagos szerelmét, kölcsönös megbecsülését és szeretetét, a szülők és gyermekek összhangját és a házastársak önmegtartóztatását, mert ezek nélkül az igazi monogámia nem valósítható meg, csak látszat, külszín marad. A családalapításban tehát igen nagy jelentősége van a szerelemnek. A szerelemhez pedig elválaszthatatlanul kapcsolódik a házasság és a gyermek problémája is. Az ember nem magányra született. A házasságban, a családban keresi személyes boldogságának keretét."
Mit is mondhatnák? Szocialista erkölcsre fel : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése