Az önkielégítésről (5)

Levél érkezett, megosztom.

Kedves Biztos Út!

Egy olyan témában szeretnék írni, ami már régóta egyik rossz szokásom: az önkielégítés. Nagyon örültem neki, hogy rábukkantam egy friss cikkre a Blogon ezzel kapcsolatban és annak még inkább, hogy van lehetőségem a személyes érzéseimet, tapasztalataimat leírni ezzel kapcsolatban.

Ez egy rossz dolog. Bárki, bármit mond, azzal szemben is, hogy fiziológiai szinten pozitív hatást is kifejthet(kisebb az esély a prosztatarákra stb.) Rossz, mert utána nem érzek mást csak végtelen ürességet. Hogy nem tudom megfogalmazni, hogy mire volt jó. Mert minden válasz, ami felmerül bennem nem teszi széppé és védhetővé tettem. Az önkielégítés az, amikor az ember a szexualitást megfosztja attól a tartalomtól és teljességtől, amivel a Jóisten "felruházta". Igen. Nem lehet lelki tartalmat, mélyebb érzelmet hozzá társítani. Csak az ösztön irányít. Borzasztó.

A legnagyobb kihívást az egyedüllét jelenti, amikor szülők, testvérek sehol tíz kilométeres körzeten belül. És az unatkozás, egy pillanatnyi magány érzettel párosítva. Kész. Akkor felvetődik bennem, hogy miért ne. Hiába tudok mindent, hogy mégis miért NE, nem lehet leállítani (vagy csak nagyon nehezen, mégis csak férfi vagyok és a hím oldal sokszor legyőzi az istenfélő, egyetemista, rendes srácot) a mechanizmust.

Egyszer egy "görög" atya azt mondta, hogy minek pocsékolom ilyen dolgokra az időt, ahelyett, hogy megkeresném az Igazit, vagy imádkoznék érte. És igaza van. Sajnos sok pap (legalábbis akikkel én találkoztam) nem tud igazán jó tanácsokkal szolgálni, nem tudnak olyan válaszokat adni, amivel a fiatalok tudnak valamit kezdeni.

Osztom a blogon írt tanácsot, ellenszert: hogyha olyan dolgokkal foglalkozunk, ami mellett egyszerűen nincs hely, idő, energia az önkielégítésnek, akkor nem is fogjuk csinálni. Minőségi programok, minőségi emberekkel, környezetben. És az ima. Így egy idő után nem is érzek vágyat arra, hogy ebben keressek örömöt magamnak.

Örülök, hogy leírhattam.

D.