"Ilona: Saját bőrünkön tapasztaltuk, mennyire befolyásol bennünket a mai világ. Ez a negatív hatás jelent meg a kapcsolatunk testi oldalán is. Nem sokkal azután, hogy egymásba szerettünk, elkapott minket a szenvedély, és az eszünk bármennyire is ellenkezett, nem tudtunk megálljt parancsolni: megtettük azt, amit csak a nászéjszakán lett volna szabad megtenni. Ebben szerepet játszott a mai világ felfogása, az, hogy nekem az előző kapcsolatomban, egy nemhívő fiúval, ez természetes volt. Lehet, hogy benne volt az is, hogy tudtuk, én nemsokára kimegyek Németországba babysitternek fél évre, és talán féltünk attól, hogy elveszítjük egymást, az egymáshoz való nagyon hamar kialakult, nagyon szoros kötődésünket. Utána rögtön borzasztó lelkiismeret-furdalás gyötört mindkettőnket. Én duplán éreztem magam nagyon rosszul. Az előző komoly kapcsolatomban, nagyon fiatalon megtettem ugyanezt, csak azért, hogy velem maradjon a fiú, és mert azt hittem, elvesz majd feleségül. Úgy éreztem, most Ádámot is én csábítottam el, vittem rossz útra. Én úgy éreztem, nekem már mindegy, a múltam miatt úgyis szennyes maradok, hiába gyóntam meg már többször is. A világ azt mondta, ez természetes, ez így van rendjén, de mi mégis nagyon rosszul éreztük magunkat minden alkalom után.
Egyszer kezembe került Varga Péter Spielhózni című könyve. Régebben is olvastam, nagyon tetszett. Most egy olyan rész ragadott magával, amire addig nem emlékeztem. Leírja, hogy ami megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni, de minden párnak van esélye, hogy ismét tisztává váljon. Ha imádkoznak, közösen elhatározzák magukat, és bármennyire nehéz, ellenállnak a kísértésnek, akkor lelki értelemben újra szűzzé válhatnak. Ádámmal sokat beszélgettünk erről, eldöntöttük, hogy meg akarjuk ezt valósítani, és sokat imádkoztunk ezért. Többszöri nekifutásra ugyan, de végig tudtuk csinálni: a házasságkötésünk előtti kb. 1 évben (3 évig jártunk együtt) sikerült tisztán megélni a kapcsolatunkat.
Voltak nagyon nehéz pillanatok, olykor mindketten elbizonytalanodtunk, de mindig bíztattuk, erősítettük egymást, hol egyikünk, hol másikunk. Volt, hogy utolsó pillanatban tért észhez valamelyikünk. Ennek a lemondásnak a hatására éreztük, hogy valóban sikerült lelkileg tisztán lépnünk a házasságba. Máig is úgy gondoljuk mindketten, hogy jól döntöttünk: újra megtalált tisztaságunk kinccsé vált számunkra.
Ádám: Egy másik dolog, amiben a mai világ felfogása befolyásolt bennünket, hogy nem mertünk úgy összeházasodni, hogy ne lakjunk együtt legalább egy kis ideig. Ez úgy indult, hogy (ahogy mindenki), sajnos a környezetünkben sok zátonyra futott házasságot láttunk mi is. Mikor megismerkedtünk 2004. júniusában, rá 3 hónapra Ilona kiment Németországba dolgozni fél évre. Nehéz volt a 6 hónap egymástól távol, így amikor hazajött, minél többet együtt szerettünk volna lenni. Eleinte egyszer az én szüleimnél, másszor Ilona szüleinél voltunk, de mindig együtt. Végül, szép lassan, Ilona hozzánk vándorolt, és ott ragadt.
Lelkiismeret-furdalásunk volt, hogy együtt lakunk házasság előtt, mert éreztük, hogy ez nem helyes. Így aztán szabályokat állítottunk fel egymásnak: ahogy már említettük, próbáltunk tisztán megmaradni a testi kapcsolatunkban, nem akartunk próbaházasságban lenni, nem akar-
tunk élettársak lenni, csak szerettünk volna mindig együtt lenni. Az eljegyzés után a nagypapám nagyon beteg lett. A MÉCS Napok alatt úgy döntöttünk, hogy odaköltözünk hozzá, ezzel tudunk legjobban segíteni neki. Így is lett. Úgy laktunk együtt a nagypapámnál házasság előtt, hogy betartottuk a közösen felállított szabályokat. Viszont egy hónappal az esküvőnk előtt, június elején, mindketten hazaköltöztünk saját szüleinkhez külön-külön, hogy a házasságkötéskor még inkább át tudjuk élni: az igazi közös életünk csak most kezdődik majd.
Ilona: Ma már nem értünk egyet azzal, ami a csapból is folyik, hogy az együttélés a legjobb módja, hogy megismerjük egymást. Most, az esküvőnk után érezzük igazán azt is, milyen lehet úgy összeházasodni, hogy előtte együtt él valaki: semmi különbséget nem érez, mert az esküvő után csak visszamegy a megszokott életébe. Nekünk szerencsénk volt annyiban, hogy esküvőnk után pár hónappal lett kész a lakásunk, így igaziból ketten csak ekkortól éltünk együtt.
Ha újrakezdhetnénk, ma már nem az együttélést választanánk. Az őszinte közös imák, és a közös cél többet adtak nekünk. Ráadásul az újra megtalált tisztaságunkkal a nászéjszaka varázsa se veszett el. Úgy érezzük, hogy az igazi mézeshetek pár hónapja jöttek el igazán, amikor végre csak ketten lettünk, amit évek óta vártunk. Igaz, mint kiderült, igazán sose voltunk ketten: pár héttel később, hogy beköltöztünk közös otthonunkba, decemberben kiderült, hogy már több, mint egy hónapja hárman vagyunk."
Forrás: Fészekmeleg (a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Élet- és Családvédelmi Központja által kiadott kiadvány)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése