Virágdíszbe öltözött templom, orgonazúgás, hófehér menyasszonyi ruha, egyedülálló élmény a menyasszonynak, a vőlegénynek és az egész násznépnek; ezt nem lehet kihagyni, ezt egyszer mindenkinek át kell élnie – mondják sokan, mert érzik, hogy a templomi esküvő nem csupán egy szertartás, egy a sok lehetséges ünnepi esemény közül, hanem van valami „földöntúli” tartalma is, mert valami megváltozik általa. De hát mi is történik ott, a templomban, az oltár előtt? Gyakori vélekedés: az is csak egy ceremónia, egy új papír. Pedig a templomi esküvő a házasság szentsége kiszolgáltatásának első pillanata, hogy azután ez a szentség-kiszolgáltatás egy életen át megszakítás nélkül folytatódjék. A házasság szentségének kiszolgáltatója ugyanis nem a pap, hanem a férfi és a nő, akik kölcsönösen önmagukat ajándékozzák egymásnak, jellé teszik önmagukat, annak jelévé, hogy Isten mennyire szereti az embert.
A házasságnak maga Isten a szerzője, mert Isten a férfi és a nő szívébe oltotta a vágyat, hogy valakinek magát elajándékozva kiegészüljön, „és ketten egy testté legyenek” (Ter 2 24). Ezért Isten megáldja a házastársi szeretetet, és az emberpárt bevonja teremtő művébe. Isten kimondta rájuk a maga IGEN-jét, egymásnak rendelte őket. Amikor pedig a menyasszony és a vőlegény az oltár előtt kimondja egymásra az IGEN-t, Isten akaratát teljesítik. És történjék most már bármi, Isten az IGEN-t soha vissza nem vonja, áldása végleges. A szentségi házasság tehát nem csak addig létezik, és addig köti a feleket egymáshoz, ameddig a szerelem nagy lángon lobog, vagy ameddig ők ketten jól érzik magukat együtt.
Idézzétek fel érzelmeiteket esküvőtök pillanatában! Mi tette számotokra nyilvánvalóvá, hogy Isten IGEN-t mondott rátok?
Isten kölcsönös önátadásra hívja a házasságban élőket. Ez a teljes és kölcsönös önátadás, a „felette nagy titok” (l. Ef 5, 32), maga a szentség. Tehát a házasság szentsége alapvetően az adás szentsége. Valahányszor egy házasság meg akar újulni, a házasság ezen alapvető vonásában kell megújulnia: ismét kész vagyok önmagamat maradéktalanul odaajándékozni a másiknak, ismét kész vagyok maradéktalanul az ő boldogsága lenni. A keresztény házastársak sajátos ajándékokkal, kegyelmekkel rendelkeznek, ezek erejével segítik egymást a házaséletben, a gyermek elfogadásában és nevelésében. E kegyelem forrása Krisztus, aki „velük marad” a házasság nehéz perceiben is, amikor „esteledik”, és erőt ad nekik, hogy egymást természetfölötti, nemes és termékeny szeretettel szeressék.
Korunkban a szeretet sokak számára „énközpontúvá” vált, a szeretet minőségét azon mérik le, hogy 'engem boldoggá tesz-e, vagy sem'. Jézus a házasság szentségében élőket a „teközpontú” szeretet gyakorlására hívja meg: Add életedet a másikért! Önmagát állítja elénk például: „ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn 13,34) Önmagáról pedig így vall: „az életemet … Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól.” (Jn 10,18) A szentség erejében válik képessé az ember a mind önzetlenebb szeretetre és a legteljesebb kibontakozásra.
Vannak, akik úgy vélik, hogy az egyházi esküvő az ember szabadságának egy újabb korlátozása. Mit tapasztalsz: hogyan tágította ki szabadságod korlátait szentségi házasságod?
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy a férfi és a nő kegyelmi közösségben marad Krisztussal. A szentség a maga teljességében gyümölcsözően csak azok számára tud jelen lenni, akik valóban egyek Vele, akik nemcsak mellette, külső szemlélőként, hanem Vele eleven közösségben élnek, azaz „úgy szeretik egymást, ahogy Ő szeret minket.”
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy személyes szeretettel fordulunk egymás felé. Jézus önmagát adta értünk, semmit sem tartva meg magából önmagának. A mai ember személy-tudatát felülmúlja individuum-tudata, és ezt befedi biológiai lény-tudata. Az individuális kapcsolatban az ember csak a felszínen találkozik a másikkal, úgy, ahogy a tárgyak érintkeznek egymással, ahogy két biliárdgolyó ütközik, ahogy az autóbuszon két ember válla összekoccan. Sok kortársunk a házasságban is individuálisan éli meg kapcsolatát, ezért tud olyan könnyedén elválni. A személyes kapcsolatban az ember részt vesz a másik életében. „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 14,23) A személyes kapcsolatban állók kölcsönösen lakást vesznek egymásban, mennél inkább szereti az egyik a másikat, annál inkább egymásban léteznek, így mindegyikük nagyobb mozgásteret nyer. Sohase feledjük személy voltunkat, sohase érjük be puszta biológiai együttléttel! A csak a biológia síkján mozgó házasságban könnyen megszületik az elv: ma veled, holnap vele; a megfogant élet az abortusz áldozatává válik, hisz az csak egy biológiai aktus nem kívánt mellékterméke, amelyet biológiai úton el lehet távolítani. Korunk egyik veszélye, hogy az ember önmagát biológiai lénnyé fokozza le, vagyis megfosztja önmagát transzcendens távlataitól, ami egyszerre hat ki személyes kapcsolataira, szexualitására és az élethez való viszonyára.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy megelőzően szeretünk. Krisztus már akkor is szeretett bennünket, amikor még bűnösök voltunk. A házasság és a család élete akkor erős, ha leggyengébb tagjában is él a megelőző szeretet. Jézus a Tóbiás könyvéből származó ószövetségi „amit nem akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd” elvvel szemben az újszövetségi „amit akarsz, hogy neked tegyenek, te is tedd”-et állítja elénk. Az ószövetségi tézist követők életében stagnál a szeretet, nincs kezdeményezés, nem bántjuk egymást, és elvárjuk, hogy a másik se bántson minket. A jézusi tézis a szeretet szüntelen növekedésével ajándékoz meg. Ha a másiknak nincs is ereje a kezdeményezésre, én mindig kezdeményezhetek szeretettel, megbocsátással, lemondással, adakozással, áldozatvállalással, és így szüntelenül adott a szeretet növekedésének lehetősége.
Élni a házasság szentségét azt jelenti, hogy nem szűnik meg a kommunikáció a házasságban és a családban. A szentháromságos Isten közössége szüntelen kommunikáció. Olyannyira az, hogy háromságos egy Istenről beszélünk. A házasság szentsége teremtette egységet mind a házasságban élők, mind a család, mind pedig a külvilág akkor fogja megtapasztalni, ha a szeretet eleven kommunikációja él a férj és feleség között. Az a szeretet, amelyet nem kommunikálnak, nincs.
Beszéljétek meg családi, rokoni, baráti körben: mi segít a személyes szeretet megélésében? Hogyan tudjátok a mindennapokban megőrizni a szeretet kommunikációjának elevenségét?
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
(forrás: Magyar Kurír)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése