Együttélés vagy házasság? (6)

Egy 6 gyermekes, 19 éve boldog házas édesapa osztja meg most a gondolatait a témával kapcsolatban.

Együttélés, szexuális kapcsolat házasság előtt?

Elsőre – és én is régebben – úgy gondoltam, a kérdésre igen vagy nem választ lehet és kell adni. Most már, kissé tapasztaltabban és idősebben, bővebb válasz kívánkozik ki belőlem. Különösen, hogy közeledik („sőt, már itt is van”?) az idő, amikor saját gyerekeim is meg fogják kérdezni, sőt, szembe kerülnek e kérdéssel. Megpróbálom hát a kérdést a saját gondolataim, tapasztalataim, habitusom szempontjából, felelősséggel megközelíteni. Nem gondolom, hogy mindenre kiterjed a válaszom, s főleg, hogy abszolút megfellebbezhetetlen lenne, de talán lesz, akinek segít tisztességgel továbbgondolni, megválaszolni a kérdést.

A legfőbb és talán egyetlen érdemi gondolatunk, érvünk a házasság előtti együttélés és teljes körű nemi élettel szemben az, hogy pont azt próbálja kipróbálni, amit nem lehet kipróbálni. Hiszen az életre szóló párkapcsolat, azaz a házasság (benne együttéléssel, önátadással, nemiséggel, kölcsönös felelősségvállalással minden téren egymásért és gyerekeinkért) a teljes elköteleződéssel tud csak létre jönni. Ha nincs meg ez az elköteleződés, akkor nem lehet kipróbálni, ha pedig megvan, akkor mit kell még kipróbálni? Ha e nélkül az elkötelezettség nélkül kerítünk sort az együttélésre, a testi kapcsolatra, és próbálkozik a pár úgy tenni, mintha házas lenne, akkor kétszeresen becsapja magát.

Egyrészt azt hiszi, hogy a házasságot próbálja ki, az ahhoz vezető utat teszi biztonságosabbá magának, pedig éppen az ellenkezőjét érheti el:

· Mivel nincs meg a teljes elköteleződés (ami a házasság egyik alapfeltétele!), Damoklész kardjaként lebeg az elválás lehetősége a pár fölött: ha nem megy, legfeljebb elválnak útjaink, nem veszít senki (túl sokat). Így aztán egy kisebb nehézség, nézeteltérés is szakításhoz vezet(het), miközben a házasság elköteleződésében talán kellő elszánással szembenézve a helyzettel, problémával, a közös megküzdés megerősítené a kapcsolatot.

· A szexuális együttlét ezen együttélés során vélhetően és természetszerűleg ki próbálja zárni a gyerek vállalást – ez önmagában is lehetetlenné teszi a kipróbálhatatlan kipróbálását: hogyan fogadjam el a másikat, kettőnket, ha kapcsolatunk gyümölcsét kizárom? Sok nőnél (férfinél) a gyermek fogamzás lehetőségének kizárása eleve kiüresíti, értelmetlenné és élvezhetetlenné teszi a szexuális együttlétet.

· A szexuális erők eleinte önzőek. Sokan – elsősorban a lányok – nehezebben és kevésbé tudják átadni magukat párjuknak, hiszen arra gondolhat, attól félhet (akár aktus közben is), hogy holnap már nem is leszünk együtt. (Ha esetleg mégse így gondolja, akkor az azt kell jelentse, hogy kellően komolyan gondolja a kapcsolatot, ez esetben pedig – ha kölcsönös a hozzáállás, akkor – mire szolgál az együttélés, a nemi együttlét, mit akar még jobban ’kipróbálni’ a pár?) Megkockáztatom, hogy házasságon kívül a szexuális együttlét eleve nem tudja betölteni (kitölteni) szerepét, a teljes önátadás gyönyörben kibontakozó meghitt élményét. Saját tapasztalat: azt hittük évekig, hogy szexuális együttléteink örömét nem lehet fokozni, sőt, házasságunk előtt és az elején azt gondoltuk, e téren csak néhány, legfeljebb 10 évem, évünk van, aztán a szexnek annyi, jobb lesz elfelejteni, lemondani róla. Azt kell, hogy mondjam 19 év házasság után, hogy pont ellenkezőleg működik a dolog: a kezdetben is jónak érzett házaséletünkben megélt öröm és élmény eltörpül a mostanihoz képest… Úgy gondoljuk, úgy tapasztaljuk, hogy a mostani önátadáshoz a csak a házastársi elkötelezettségben megélt, az elmúlt évek olykor küzdelmes, de legfőképpen elkötelezett és meghitt együttléte vezetett, melyre nem is számítottunk, és nem is volt elvárható házasságunk előtt.

Másrészről az ember a saját önzésén keresztül könnyen becsapja magát:

· A szexuális együttlét a pár kapcsolatában harsogó trombitaként és üstdobként szól, akár el is terelve a figyelmet a kapcsolat fontosabb és hosszú távon meghatározóbb, lényegesebb elemeitől. Könnyen hiszi azt az ember (különösen a nők), hogy ha testileg együtt vagyunk, akkor az azt jelenti, hogy a másik is szeret, legalább annyira, mint én őt – pedig talán a valóság más. Eközben a férfiban a szexuális vágy általában könnyebben tárgyiasul, az aktus kevésbé igényli az ő érzelmi-lelki bevonódását a kapcsolatba, ezáltal könnyen becsapja magát és a társát is. A házasság előtti nemi élet és együttélés viszont kényelmes és önző lehetőséget nyújthat a nagy döntés halogatására.

Továbbá akármeddig ’próbálgatjuk’ egymást, bizonyságot, a tuti fix érzést nem tudjuk megszerezni. A házasság, a holtomiglan-holtodiglan szóló párkapcsolat mindig is kegyelem, ajándék, csoda marad – legalábbis mi egyre inkább így éljük meg, és így gondolunk rá. Ugyan szükséges a mi erőfeszítésünk és elkötelezettségünk, de akármit is teszünk, a végeredmény nem csak rajtunk múlik.

Végezetül úgy gondolom, hogy mindenki a saját lelkiismerete szerint kell és tudjon dönteni a kérdésben. Ehhez talán megfogadható jó tanácsként azt javasolnám, hogy tegyen úgy a pár illetve az egyén, ahogy azt a saját gyerekének, gyerekeinek jó szívvel tanácsolná. Ez talán kellő komolyságot és felelősséget kölcsönöz a személyes döntéshez.