Bandi: Feleségem Bernadett, történész végzettségű. Én mérnökként dolgozom. Két gyermekünk van, a nagyobb
Egyikőnk sem vallásos családból származik. Plébániai közösségünk, és annak ifi csoportja alapvető változást hozott életünkben. Serdülőkorunkban kezdtünk hittanra járni, mert megsejtettük a hit fényét. Majd elsőáldozók és bérmálkozók lettünk.
Hamar – és nagy örömmel - szembesültünk azzal, hogy a kereszténység nemcsak elmélet, hanem egy életforma. Ahogy most beszéltünk róla, mi is ezt éltük meg: forradalmi életforma. Egész életünk megújítását kéri, és megújíthatja körülöttünk is a világot. Ifi hittanunkon sem csak a hit tanításairól, és ezek értelméről tanultunk, hanem az elkötelezett keresztény élet alapjait is megismertük és próbáltuk gyakorolni. És minden évben voltak fiatalok, akik úgy kerültek hozzánk, hogy valamelyikünk élete vonzotta őt, majd közénk jött.
Detti: Én 14 évesen lettem elsőáldozó. Engem is nagyon megragadott hetedik, nyolcadikos koromban, hogy a kereszténység forradalom, mely megújíthatja a világot. Különösen hatott rám a felkészülés során, hogy óráról-órára kiválasztottuk a Szentírás egy igéjét, és azt próbáltuk minden nap életre, tettekre váltani.
Egyszer azt az igét éltük, hogy „Adjatok és adnak majd nektek is. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.” Első gondolatom az volt, hogy még csak diák vagyok, nincsenek javaim, amivel jótékonykodhatnék. Aztán ahogy próbáltam elmélkedni az igéről, rájöttem, hogy mennyi mindenem van, amire a körülöttem lévőknek szükségük lehet, például a szabadidőm. Ezutáni héten az iskolában az órák közötti szüneteket azzal töltöttem, hogy az osztálytársaimat meghallgattam, és életük eseményeire úgy figyeltem, mintha velem történtek volna. Sokszor ez a befogadó figyelem mélyebb beszélgetéseket indított, és a tanácsaimmal újabb figyelmességet tudtam adni barátaimnak. Az öröm egészen betöltött, és megtapasztaltam Isten szeretetének túlcsorduló mértékét..
Hittanjainkon aztán megbeszéltük, hogyan éltük az előző óra témáját, illetve az adott Szentírási részt. Többnyire arról beszéltünk, hol tudtunk örömet szerezni valakinek, vagy hogyan tudtunk egy-egy nehézséget Jézus (és az Ige) erejével legyőzni.
Házas szemmel látom: ezzel olyan dolgokat gyakoroltunk be, amelyek együttjárásunk és a házasságunk szempontjából is nagy segítséget jelentettek. Megtanultuk, hogyan éljünk meg Isten igéit a mindennapokban, hogyan tudunk beszélgetni lelkünk legmélyéről, Istennel való találkozásainkról; hogyan imádkozzunk saját szavainkkal; hogyan hallgassuk meg befogadóan embertársunkat és egymást. - Ma is az teremti a legmélyebb kapcsolatot köztünk, hogy reggeli imánkban elhatározzuk, hogy a Szentírás egy-egy gondolatát, egy igéjét fogjuk élni. Este pedig elmondjuk egymásnak, melyikünk hol találkozott a nap folyamán Jézussal. Szeretnénk ilyen élő kereszténységre nevelni gyermekeinket is.
Bandi: Több éves együttjárás és egy év jegyesség után házasodtunk össze. Megértettük és megpróbáltuk élni azt az alapelvet, hogy akkor készülünk jól a házasságra, ha a testi kapcsolat helyett egymás személyes megismerését helyezzük előtérbe. De azt is éreztük, hogy ez az a terület, ahol a kereszténységünk radikalitása a legkönnyebben lendületét veszti. Az ifjúsági csoportokban rendszeresen beszélgettünk arról, mi Isten terve rólunk. Volt szó a házasságra készülésről is, olyan témákról, amelyekkel most ti foglalkoztok.
Detti: Különösen erős feladatnak tűnt, amit az atya szívünkre tett: próbáljunk úgy építeni kapcsolatunkat egymással, hogy az együttjárás ne szakítson el bennünket ifjúsági közösségünk többi tagjaitól. Közösen elhatároztuk, hogy egy ifjúsági ünnepünkön vagy kiránduláson mindketten azokkal fogunk törődni, akik egyedül vannak. Néha egy kirándulás közben, máskor annak végén, megbeszéltük, hogyan sikerült a többieknek örömet szereznünk. Egy ideig küzdelem is volt ez számunkra, hogy ne kettesben legyünk csak, de aztán egyre természetesebbé vált, hogy ne zárjuk ki a mellettünk lévőket a kapcsolatunkból, hanem osszuk meg velük Istennel való életünket. Ez a házasságunk során is meghatározó maradt. Így – az akkori ifjúság sok más fiatal házasával együtt – azóta is törekszünk segíteni a plébánián a különböző feladatokban. Sok ismerős fiatal házas, vagy házasságra készülő fiatal is fordul hozzánk kérdéseikkel. Nagy öröm, ha segíteni tudunk tapasztalataink megosztásával.
Bandi: Sok fiatal keresi az igazi élet, és a házasságra való jó készülés titkát. Mi azt tapasztaljuk, hogy mivel próbáltuk megélni, amit hittanjainkon, az egyház tanításáról tanultunk, megtaláltuk azt, amit oly sokan keresnek. Megérte így készülnünk. Biztatlak titeket: ha ti Isten útját járjátok, akkor már most, és majd később is, ebből a tapasztalatból merítve tudtok segíteni másoknak.
Detti: Ha forradalmi életformáról beszéltünk, bennem mindig megvolt a vágy, hogy továbbadjam másoknak is azt az életet, amelyet megismertem. Már fiatalként egy gyermek kiscsoport vezetését vállaltam a plébánián. Az egyetem utolsó évei alatt pedig elkezdtem teológiát tanulni, levelező tagozaton. Érdekelt is a hit, de bennem volt az a vágy is, hogy kamatoztassam hitemet, illetve az ott szerzett tudásomat az egyház vagy a plébánia javára. A teológia tanulása során hitünk sok igazsága, azok ésszerűsége és szépsége még világosabb lett számomra. Ez segít abban is, hogy ma Bandival együtt egy hittancsoportot, a 12 évesek hittanját tudjuk vezetni. Örülünk, hogy serdülni kezdő fiataloknak is átadhatjuk a hitet: amelyről tapasztaljuk, hogy az Élet útja.
forrás: Tomka Ferenc: Biztos út (19.o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése