Az egyik így hangzik:
"Az önmegtartóztatás tulajdonképpen egy életforma: az ember megtanulja, hogy nem megy el mindenüvé, ahová kedve tartja, ahogyan hangulata engedi. Ennek jó hatásai lesznek egész életedre és arra a feladatra, amit el kell látnod."
Ehhez a ponthoz szeretnék most gondolatot fűzni. Így közel 10 év házasság távlatából nézve a dolgokat, a házasság előtti tisztaság egyik legfontosabb tanulsága talán pont az önmegtartóztatás nevelő ereje volt számunkra a férjemmel. Az, hogy a testi szerelemben megtartóztattuk magunkat saját elhatározásból, számunkra nagy küzdelem volt.
Nagy.
Nagy N-nel.
Tudom, minden párnak meg kell vele küzdenie keményen, de hihetetlenül nehéznek éreztük. Ugyanakkor a bőrünkön érezve tapasztaltuk (és gyakoroltuk), hogy ez a küzdelem más területeken is összeszedettségre indít. Jobban tudtunk pl. egyetemi dolgainkra koncentrálni. Erre tudatosan odafigyeltünk. A mai napig emlékszem egy esős, csütörtök délutánra, amikor csak mi ketten voltunk férjemnél az ő szobájában. Senki nem volt otthon náluk. Nagyon erős kísértés volt, hogy ne tanulással töltsük az időt, ahogy azt eredetileg terveztük. Aztán valahogy sikerült ezt a nagy energiát tanulásba fordítani. Az ágyon ültünk. (Veszélyforrás!!!) Férjem ekkor közénk tett valamilyen szimbolikus tárgyat mintegy kardként, és szigorúan kikérdezte tőlem a 4 legrendhagyóbb ógörög ige ragozását, amíg oda-vissza nem ment, majd én hallgattam meg, ahogy összeszedi a gondolatait valamilyen matematikai logika témájában. (Másnap ötös ZH-t írtam ógörögből, ő pedig klasszul adta le az anyagot a diákjainak.) Aznap ő volt az erősebb. Mennyivel értékesebb lett így a délután, mintha egymás karjaiban töltöttük volna.
(A történethez hozzátartozik, hogy nem sokkal ezután hazaérkezett férjem édesanyja, s látta, hogy ott ülünk az ágyon. Kérdezte, hogy vagyunk, mit csináltunk. Mondtuk, hogy keményen tanultunk. "Ó, hát persze", látszott az arcán... A férjem cinkos mosolyára ma is emlékszem.)
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egy egyetemi évfolyamtársamat láttam, ahogy elhanyagolták a tanulást, ha beütött a szerelem. Aztán még inkább, ha vége lett. Volt olyan, aki abba is hagyta az egyetemet.
Úgy gondolom, hogy ha a szerelem nem még többre ösztönöz, hanem kiszakít a világból, egymásba zár és akadályoz a mindennapi dolgaink és kötelességeink elvégzésében, akkor az a szerelem nincs rendben. Az egy önző szerelem, s mint olyan, nem lehet rá építeni hosszú távon. Előbb-utóbb fájdalmas vége lesz.
Visszakanyarodva a témához, arra is segített készülni a megtartóztatás a házasság előtt, hogy a házasságban sem élhetjük ki mindig azonnal a szexuális vágyainkat. Szülés előtti és utáni időszak, fáradt házastárs, határidős esti dolgozatjavítás (az én esetemben), a lakásban előforduló kiskorúak, stresszes periódusok stb. bizony okozhatnak kényszerű önmegtartóztatást a szerelemre készülő félnek. És tényleg előfordul, hogy a "Ne, drágám, fáj a fejem" nem csupán kifogás : ) Utólag belegondolva, ezekre is "edz" a tiszta készület. (Bár ez még nem tűnik ütős érvnek a randizó pároknak : )
Örömmel várjuk hozzászólásaitokat a témával kapcsolatban. Kérdéseiteket pedig továbbra is a biztosutblog@gmail.com-ra küldhetitek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése